SG.hu·

Tesztelték a Falcon 9 rakéta új változatát 

Tesztelték a Falcon 9 rakéta új változatát 
A baleset óta pihenő rakéták új példánya nagyobb tolóerőt biztosít, a visszatérés még mindig fontos.

Június végén mi is beszámoltunk arról, hogy a Nemzetközi Űrállomásra tartó Falcon 9 rakéta nem sokkal a kilövést követően felrobbant, ezután pedig kiderült, hogy a baleset egy magasnyomású héliumtartályt rögzítő alkatrész hibája miatt következett be. Azóta nem került sor újabb fellövésre, most azonban rögzített helyzetben tesztelték az új változatot.

A mindössze 15 másodpercig tartó égetés ezúttal is a YouTube oldalán tekinthető meg, bár a felvétel nem túl eseménydús - ez viszont mindenképpen jó hír az illetékeseknek, akik pont ilyen unalmas, egyhangú teszteléseket és éles bevetéseket szeretnének látni. Az új példány legnagyobb előnye, hogy a korábbiakhoz képest nagyobb tolóerőt nyújt, ez ugyanis az eddigi 147 ezer fontról egészen 170 ezer fontra ugrik, így lehetővé válik a valamivel nagyobb rakományok fellövése és célba juttatása. Ezzel persze csökkennek a költségek, hiszen kevesebb fellövéssel megoldható ugyanazon feladat, bár sok minden függ a további részletektől.


A frissítés tesztelését és "hadrendbe állítását" egyébként már a baleset előtt is tervezték, itt tehát nem szükségmegoldásról van szó. A SpaceX emberei időközben persze arról is igyekeztek gondoskodni, hogy az érintett alkatrészek még egyszer ne mondjanak csődöt, és természetesen továbbra is szem előtt tartják a visszatérést követő újbóli felhasználás megoldását, ami eddig nem valósult meg, hiszen a landolási kísérletek féleredményt hoztak.

A cég első embere egy berlini fórumon úgy nyilatkozott, hogy már a pályára állítással is elégedett lenne, a sikeres visszatérés azonban szintén fontos mérföldkő lenne.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© T0nk2015. 09. 30.. 09:41||#3
A kép. Az ponthogy egy nagyon régi verzió. Egy ideje már kör alakban vannak a hajtóművek.
Ami a meghibásodást okozta nyáron az meg ponthogy a második fokozat, amiről itt nem van szó.
© overseer-72015. 09. 29.. 20:06||#2
állítsunk hadrandbe.. néhány hidrogén bombát is akkor már az űrben... LEO pályán.. elfér az ott.. a sok űrszemét között senki nem venné észre..
és ha jönnek a gyíkemberek =)
.. majd jól oda durrantunk a seggük alá =)
© NEXUS62015. 09. 29.. 18:21||#1
"A frissítés tesztelését és hadrendbe állítását egyébként már a baleset előtt is tervezték, itt tehát nem szükségmegoldásról van szó."

Tuttam, tuttam, szal a szemét neokolonista kapitalista állatok tovább készülnek a csillagháborújás űrfegyverkezésre! Ez az aggyunk a gyikembereknek!

Vagy nem is hadrendbe, hanem őööö rendszerbe állítás lenne a helyes kifejezés?

Csak azon filózok, vajon hány újságírói pongyolaság okozott eddig a világtörténelem során konfliktust, háborút???
XD