Gyurkity Péter
Veszélyes lehet a magáncégek űrversenye
Erre figyelmeztetnek többen, akik a következmények miatt aggódnak.
A különböző magáncégek űrkutatással kapcsolatos terveiről mi is folyamatosan beszámolunk, bár itt egyelőre szinte kizárólag amerikai szereplőkről van szó – igaz, a többiek is szépen jönnek felfelé, hiszen korábban már több kínai projektről is hírt adtunk. A reménykedés azonban aggodalommal vegyül, mivel a privát szféra versenye kellemetlen helyzetet eredményezhet.
Ezen aggodalmaknak ad hangot egy, a napokban megjelent írás, amely egy egyetemi professzor tollából származik. Ebben megemlékeznek az első űrversenyről, amely akkor még szuperhatalmak között zajlott, és kiemelik, hogy ma már egyre inkább a magánszférában létrejövő, illetve évek óta ott tevékenykedő cégek rivalizálásáról beszélhetünk, amelyek projektjei (eredeti célkitűzései) egyre inkább megvalósulni látszanak. Szót ejtenek a 2002-ben megalapított SpaceX, a 2000-ben létrehozott Blue Origin, valamint a némileg eltérő elképzelést forszírozó Virgin Galactic projektjéről, hosszátéve, hogy 2018 igencsak fontos év lehet, hiszen ekkor jöhetnek a még nagyobb, még erősebb rakéták, illetve ekkor szállíthatnak először emberi utasokat az erre hivatott eszközök.
A problémát az jelenti, hogy a korábban megkötött nemzetközi egyezmények nem sok említést tesznek a magáncégek által követendő előírásokról, illetve ezen vállalkozások felelősségéről és kötelezettségeiről. Az 1967-es űregyezmény (Outer Space Treaty) betartatása ugyan (űrrendőrség hiányában) erősen kétséges, az ezt aláíró államok mégsem szegték meg ennek előírásait, felmerül a kérdés azonban, hogy egy esetleges baleset után ki és mennyiben fog fizetni az okozott károkért. Szükség lenne egyfajta kibővített civil légiforgalmi hatóságra, mely irányítja és ellenőrzi az utazásokat, indításokat és a Földön (vagy akár más bolygókon) való landolásokat. A mostani tengeri és légiközlekedési biztonsági előírások jórészt megállják a helyüket, de a nagyobb költségek és kockázat miatt ezeket is tovább kell gondolni. Egyértelmű protokollok kellenek az űrhajók ütközése esetére, nem említve a kalózkodás vagy egy eltérítés esetét.
Ugyanitt jelenik meg a Marson való leszállás, valamint a bolygó esetleges megfertőzése, aminek következtében soha nem kapnánk választ arra a kérdésre, hogy vajon megérkezésünk előtt is jelen volt-e az élet, ami persze kutatók százait, ezreit bőszítheti fel – már amennyiben megvalósul Elon Musk terve, és valóban évekkel a NASA előtt érkeznek meg a bolygóra. Ahhoz nem fér sok kétség, hogy a nagy állami szereplők, így például a NASA, a Roszkozmosz, az 1975-ben létrejött ESA, valamint a melléjük felsorakozó japán, kínai és indiai űrügynökségek többé-kevésbé betartják majd az előírásokat, mindenképpen szükség lesz azonban a meglévő egyezmények kiegészítésére, hogy a magánszférában a profit mellett a felelősség kérdése is napirenden maradjon.
A különböző magáncégek űrkutatással kapcsolatos terveiről mi is folyamatosan beszámolunk, bár itt egyelőre szinte kizárólag amerikai szereplőkről van szó – igaz, a többiek is szépen jönnek felfelé, hiszen korábban már több kínai projektről is hírt adtunk. A reménykedés azonban aggodalommal vegyül, mivel a privát szféra versenye kellemetlen helyzetet eredményezhet.
Ezen aggodalmaknak ad hangot egy, a napokban megjelent írás, amely egy egyetemi professzor tollából származik. Ebben megemlékeznek az első űrversenyről, amely akkor még szuperhatalmak között zajlott, és kiemelik, hogy ma már egyre inkább a magánszférában létrejövő, illetve évek óta ott tevékenykedő cégek rivalizálásáról beszélhetünk, amelyek projektjei (eredeti célkitűzései) egyre inkább megvalósulni látszanak. Szót ejtenek a 2002-ben megalapított SpaceX, a 2000-ben létrehozott Blue Origin, valamint a némileg eltérő elképzelést forszírozó Virgin Galactic projektjéről, hosszátéve, hogy 2018 igencsak fontos év lehet, hiszen ekkor jöhetnek a még nagyobb, még erősebb rakéták, illetve ekkor szállíthatnak először emberi utasokat az erre hivatott eszközök.
A problémát az jelenti, hogy a korábban megkötött nemzetközi egyezmények nem sok említést tesznek a magáncégek által követendő előírásokról, illetve ezen vállalkozások felelősségéről és kötelezettségeiről. Az 1967-es űregyezmény (Outer Space Treaty) betartatása ugyan (űrrendőrség hiányában) erősen kétséges, az ezt aláíró államok mégsem szegték meg ennek előírásait, felmerül a kérdés azonban, hogy egy esetleges baleset után ki és mennyiben fog fizetni az okozott károkért. Szükség lenne egyfajta kibővített civil légiforgalmi hatóságra, mely irányítja és ellenőrzi az utazásokat, indításokat és a Földön (vagy akár más bolygókon) való landolásokat. A mostani tengeri és légiközlekedési biztonsági előírások jórészt megállják a helyüket, de a nagyobb költségek és kockázat miatt ezeket is tovább kell gondolni. Egyértelmű protokollok kellenek az űrhajók ütközése esetére, nem említve a kalózkodás vagy egy eltérítés esetét.
Ugyanitt jelenik meg a Marson való leszállás, valamint a bolygó esetleges megfertőzése, aminek következtében soha nem kapnánk választ arra a kérdésre, hogy vajon megérkezésünk előtt is jelen volt-e az élet, ami persze kutatók százait, ezreit bőszítheti fel – már amennyiben megvalósul Elon Musk terve, és valóban évekkel a NASA előtt érkeznek meg a bolygóra. Ahhoz nem fér sok kétség, hogy a nagy állami szereplők, így például a NASA, a Roszkozmosz, az 1975-ben létrejött ESA, valamint a melléjük felsorakozó japán, kínai és indiai űrügynökségek többé-kevésbé betartják majd az előírásokat, mindenképpen szükség lesz azonban a meglévő egyezmények kiegészítésére, hogy a magánszférában a profit mellett a felelősség kérdése is napirenden maradjon.