Gyurkity Péter

Vékony membrán gyűjtené be az űrszemetet

Ez azonban kellően ellenálló kell hogy legyen a nem kívánt behatásokkal szemben.

Az űrszemét egyre komolyabb fejtörést okoz a különböző állami ügynökségeknek és a magáncégeknek, amelyek az űrkutatás és a saját küldetések biztonságának garantálása területén ütköznek bizonyos akadályokba. Több eltérő projekt van alakulóban, ezek egyike egy valóban érdekes megoldást javasol.

A NASA még idén áprilisban döntött a Brane Craft névre keresztelt fejlesztés második fázisának támogatásáról, amelynek eredményeként további félmillió dollárt biztosítottak a The Aerospace Corporation számára, hogy gond nélkül folytatódhasson a munka. Ez utóbbi cég szerint valóban lehetséges lesz a speciális, rendkívül vékony membránok űrbe juttatása, amelyeket azután különböző irányokba küldenének szét, hogy a kisebb alkatrészeket (így például csavarokat, festékmaradványokat, stb.) befogva, végül a légkörbe belépve, mintegy 200 km-es magasságban égjenek el, megtisztítva bolygónk közvetlen környezetének egy apró szeletét – apró szeletről beszélhetünk csak, hiszen jelenleg mintegy félmillió ilyen kisebb-nagyobb komponens kering a bolygó körül.

A mérnökök egy mindössze 10 mikron vastagságú műanyag lapot képzelnek el, amely az akár 25 ezer km/h-s sebességgel körülöttünk száguldó kisebb komponenseket sikerrel foghatná be. Olyan könnyű egységeket szeretnének véglegesíteni, amelyek fellövése darabonként mindössze 5 ezer dollárba kerülne (jelenleg egy úgynevezett cubesat esetében a költség 250 ezer dollárra rúg), ennek érdekében a nagyjából 1 méteres lapokat hajlékony műanyagból állítanák össze, az egyes lapok közötti, mintegy 15-20 mikronos résekben pedig folyékony üzemanyagot tárolnának, amelyek a napelemekkel együtt biztosítanák az egyébként apró és alacsony étvágyú „elektrospray thruster” hajtóművek utánpótlását.

A jelenlegi elképzelés szerint egyszerre akár 50 ilyen eszközt juttatnának el a Nemzetközi Űrállomásra, ahonnan azokat különböző irányokba küldenék szét. Mintegy 10 nap alatt minden egyes példány befogna néhány kisebb alkatrészt, kellően lelassítva azokat, hogy a légkörbe belépjenek és ott elégjenek. Pontosabb időponttal egyelőre nem tudnak szolgálni, de azt remélik, hogy a végleges változatok 10 éven belül rendelkezésünkre állnak majd – jelenleg többek között a szén nanocsövek fejlesztése folyik, amely az elektronikát védenék a sugárzástól.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ximix #8
    Távlatokban gondolkodva, ha egy kupacba összetudnák szedni már az sem volna rossz, hamár egyszer fent van lehet egykét alkatrészt ott is lehetne hasznosítani belőlük.
    Egy két dologból lehet, hogy üzemanyagot is lehetne csinálni, az tény, hogy valami önfenntartó rendszer kellene.
    http://www.wmfe.org/turning-space-garbage-into-rocket-fuel/73109
    http://www.airspacemag.com/daily-planet/these-companies-want-revolutionize-trash-day-space-station-180963823/
  • molnibalage83 #7
    ????
    Mindenféle pályákra lőttek fel már rakétát, az űrszemét keringési iránya még egyenlítői síkban is min. kétirányú, de É-D pályával rendelkező pályáknál is sanszosan nem csak egy irány van.
  • M2 #6
    A meteoritok mozgása teljesen más, mint az általunk felhordott űrszemét mozgása, nem érdemes összemosni a kettőt (amennyiben a megértés a cél és nem a kötöszködés).
    Ráadásul az űrszemét egy irányba kering, nem kell attól tartani, hogy szembe jön.
  • M2 #5
    Gyanítom együtt, majdnem egyező sebeséggel keringene az űszeméttel. Egy-egy körpálya meghatározza a rajta keringő tárgyak sebességét. 28020-28000 az meg máris csak 20.
  • sárkánylovag #4
    Én ezt nem tartom jó ötletnek.
    Az űrben nem olyan sebességek vannak mint amit mi a földön megszoktunk.
    Elég nagy para a nemzetközi űrállomáson is az ilyen kis mikrometeoritok létezése.
    Egy membrán nem fog ellenállni semmilyen komoly sebességgel felé haladó apró dolognak. Ha ez így lenne akkor az űrállomások is körül lennének véve ilyen védelemmel. Külső szereléseknél még látom értelmét ahol elejt valamit javításnál az űrhajós vagy leváló alkatrészeknél, de amúgy annyi esélye van mint egy buboréknak egy 3000 km-el haladó meteorit ellen...
  • M2 #3
    Elegendő, ha az életciklusa végére tartalékol a saját lefékezéséhez szükséges energiát.
    Utoljára szerkesztette: M2, 2017.09.18. 09:47:57
  • molnibalage83 #2
    Nem értem, hogymilért ilyen fizikai izékkel próbálkoznak. A lézeres égetésses technika sokkal nagyobb területet fedne le szerintem és mivel napelemekkel és nem kémiai lézerekkel is lehet dolgozni...

    Nem látom azt, hogy nagyon sok ilyen izé fellövése hogy nem termelne kevesebb szemetet, mint amit eltakarít...
  • kvp #1
    A meghajtasi technologia erdekes, egy nem plazma es nem gaz halmazallapotu ionhajtomurol van szo, raadasul a nagyteljesitmenyu elektromagneses testvereivel ellentetben ez a regebbi, elektrosztatikus megoldas. Gyakorlatilag egy uzemanyaggal toltott napelem folia lenne a jarmu, amibe belegabalyodik mindenfele urszemet. A problema az, hogy igy csak a kibocsatoval kozel azonos sebessegu dolgokat lehet megfogni, amik viszont nem jelentenek igazan nagy veszelyt, mert a relativ sebesseguk hasonlo. Minden nagysebessegu targy, valoszinuleg siman atrepul a folian, amitol varhatoan meg az uzemanyag is kifolyik.