Gyurkity Péter

Lézerrel takarítanák el az űrszemetet 

Egy ausztrál kezdeményezés a bolygónk körül keringő űrszemetet egyenként lőné ki az égboltról.

Az ottani kormány támogatásával új projekt indult el az Ausztrál Nemzeti Egyetemen, amely az egyre szaporodó űrszemét eltakarításának kérdésével foglalkozik, erre vonatkozóan dolgoz majd ki új eljárásokat. Véleményük szerint speciális lézerekkel egyenként tehetnénk ártalmatlanná a nagyobb darabokat, süllyedő pályára kényszerítve azokat, hogy ezt követően a légkörbe való belépés során elégjenek - ehhez pedig alig néhány év munkára lenne szükség.

Az első körben 20+40 millió dollárból áll majd a költségvetés, erre támaszkodva alakítják ki az űrszemét precízebb követéséhez szükséges rendszert. Van mire építeniük, hiszen a Mount Stromlo Obszervatórium saját infravörös lézerével már most is ezen űrszemét megfigyelését végzi, mégpedig a NASA és az amerikai kormány megbízásából, az azonosítással és helymeghatározással pedig nem is lehet gond - a projektben résztvevők elmondása szerint egyszerűen nem téveszthetik el a kijelölt célpontokat, így fel sem merül, hogy véletlenül működő műholdakat találnak majd el.

A projektet 10 éven belül valósítanák meg, ehhez azonban szükség lesz a speciális lézerek kialakítására, amelyekkel egyenként vadászhatnánk le a nagyobb darabokat. Szakértők szerint a Föld körül jelenleg mintegy 300 ezer különböző alkatrész kering, ezek a csavaroktól és szegecsektől méretben egészen az óriási rakétakomponensekig terjednek, mind-mind órási sebességgel száguldozva, alaposan megnövelve a tömeges balesetek esélyét, amelyek révén a hasznos rendszereket is gyorsan elveszíthetjük.

A sikeres fejlesztési munkát követően egy globális hálózat kialakítása javasolt, ám egyelőre néhány egyetem, űrügynökségek, valamint bizonyos cégek, így például a Lockheed Martin vesznek részt a projektben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #18
    A légkör szórja az elektromágneses hullámokat, hogy milyen frekvenciát mennyire az változó, de valamennyire szórja mindenképp. Ergó, minél magasabban van a lézer, annál kevésbé zavarja a légkör, hiszen annál kisebb vastagságú légkörön kell áthatolnia, nem beszélve arról, hogy nem árt, ha a felhők fölé teszik.
  • RAZOR27 #17
    gforce9: ha az űrbe lősz valamit, nem oszt nem szoroz hogy hegy vagy völgy (gondolom)

    egyébként ezt akartam :D
    http://atariage.com/2600/screenshots/s_SpaceInvaders_3.png
  • teddybear #16
    Majd adaptív optikát használnak a lézerhez. Nem új dolog, a csillagászok már régóta használják a távcsöves megfigyelésekhez.
  • gforce9 #15
    Magas hegy tetejéről működhet valószínűleg, a vörös fényt kevésbé szórja a légkör. Teljesítmény kérdése szerintem, amit a földön nem túl nagy gond megteremteni ellentétben egy űrben lévő berendezéssel. Ha rakétákat tudnak melegítgetni lézerrel a levegőben, akkor ez sem lehet problémás.
  • Zero 7th #14
    Ez egyébként teljesen működőképes elképzelés, de a cikk földi telepítésű lézerekről szól.

    Fingom nincs, hogy hogyan gondolják, tényleg. Inkább tűnik nekem ez az egész közpénzek elsíbolásának, mint valódi projektnek.
  • Vol Jin #13
    Légkörön át tényleg nem okés. de ha fennt van az űrben és ott kering, és napjában 20 ilyen szart kiló, akkor a légkör nem számít, egy éveben leszed 7 ezret, öt ilyent felküldenek, akkor az már 35 ezer, és egy évtized alatt ki is takarítanak odafent. Keringenek, és ami útban van, azt összeszedik. Ha ez a cucc egy magasságon kering, akkor az attól eltérő magasságú cuccokat leelőzi, vagy azok röpködnek el mellette. A szemét jön házhoz, és nem neki kell utánuk loholni, tehát üzemanyagra sincs szüksége. Egy 10 éves türelemjáték az egész. Egy óra alatt csak feltöltik a napelemek a lézert, hogy meglegyen a napi 20 lövés. Persze az elején több lenne a célpont, de ha már a végén vadászni kell rájuk, akkor már el is értük a célt.
  • Zero 7th #12
    Ja, van ilyen, csak mondjuk ami működik párszáz méterre vagy néhány kilométerre, az nem igazán megy orbitális pályánál. Lézernél vannak ilyen gondok, hogy fókusz meg szóródás, és egy komplett atmoszférát kell vele átlőnünk.
  • Vol Jin #11
    Vannak ilyen tankátlövő lézerbizbasz kísérletek, ott egy 10 centis acéllemez azonnal átégett, és buborékolva égett az acél a luk peremén. Az ellen a fehér szín nem véd. :-D Ezek a kisebb darabok azonnal elpárolognak, amit a lézernyaláb elfúj. Ha nem is zuhanna le, mint ahogy elképzeljük az űrtakarítást, szétszóródnának az atomjai, és mondjuk köbkilométerenként lenne belőle egy darab, ami ott a normál "légköri nyomásnak" pont megfelel. Igaz, hogy ez a felvétel, mármint amit láttam vagy tizenöt éve volt, és kémiai volt az energiaellátása (két anyagot összeengedtek egy masszív tartályban, és annak a fényével működtették a lézert, de épp most volt a cikk, hogy hasonló teljesítményű lézert telepítenek a hadihajókra, amik már elektromos energiát használnak. Persze egy hadihajón nem gond az áram. Gondolom ez a tervezett cucc igy töltené magát, és folyamatosan keringve napjában 10-20 lövést eleresztene, így pár év alatt megtisztítanák a terepet, ha többen vannak.
  • kvp #10
    "Építsünk egy feldolgozót az űrben aztán oda gyűjtsük össze a szemetet és abból ott fent építsünk ŰRBÁZIST!!!!"

    Osszesem kb. 2-3 szemetesautonyi szemetrol van szo, csak nagyon apro darabokban. Az a par nagyobb cucc nem zavarja az embereket es kart sem tudnak okozni, mert konnyu elkerulni oket. Viszont az a 300 ezer szetszort csavar meg femdarab, az mar gond, mert aprok, de gyorsak. Ezket sem szetloni akarjak (mert akkor csak meg tobb lenne beloluk), hanem csak meglokni a fennyomas segitsegevel, lehetoleg bele a legkorbe. Ehhez nem kell eros lezer, csak sokaig kell rajta tartani a celon, hogy hasson. Minel finomabban csinaljak, annal kisebb az eselye, hogy egy darab ismert palyas femdarabbol ket darab ujfajta palyan repulo femdarab legyen.
  • uwu420 #9
    ki kell küldeni őt:

    és majd épít belőle ork bázist