SG.hu·

Ismét figyelik a halványuló csillagot

Ismét figyelik a halványuló csillagot
A jelenség oka akár idegen civilizáció is lehet, ezért most ismét megkezdték a megfigyelést.

Először 2015 őszén írtunk arról, hogy a KIC 8462852 jelzésű csillag esetében fokozatos halványulást figyeltek meg, a csillag előtt szabálytalan időközönként elvonuló objektumok miatt pedig a szakemberek sem tudtak egyértelmű választ adni a kérdésekre. A csillag most ismét halványulni kezdett, így igyekeznek minél több teleszkópot ebbe az irányba fordítani.

A Twitteren jelent meg a felhívás, amely a további csoportok segítségét kérte, ebben pedig kiemelték, hogy a csillag fénye 3 százalékkal gyengült – összehasonlításként gyorsan hozzáteszik ehhez, hogy egy Jupiter méretű exobolygó mindössze 1 százalékos eltérést eredményezne ebben. A kutatók először csak sejteni vélték a folyamat beindulását, az arizonai Fairborn Obszervatórium azonban hamarosan megerősítette ezt, így további központok és amatőr csillagászok segítségét kérték, hogy minél hosszabban és minél részletesebben figyelhessék meg a csillagot, összegyűjtve minden lehetséges adatot. A munkában a Swift, a Keck, a Fairborn, valamint a Lick teleszkópja vesz részt, de itt egyéb intézetek is kiveszik részüket a munkából.

Az összefogás révén egyszerre több hullámhosszon folytatódik a megfigyelés, amely megerősítést nyújthat a csillag fényét kitakaró objektumok eredetét illetően. Por jelenléte esetén a kék és az ultraibolya hullámhosszon mutatnak majd ki nagy eséseket, amennyiben azonban üstökösök száguldanak el a csillag előtt, az extra hőt regisztrálhatjuk majd a részletes adatokban – igaz, erre korábban nem került sor. Egy esetleges idegen megastruktúra minden hullámhosszon csökkenést eredményezne, de itt lehetőség van bizonyos összetevők és mesterséges anyagok kimutatására is, bár a legvalószínűbb forgatókönyv egy általunk nem ismert jelenség bekövetkezte, aminek felvázolására most van először lehetőségünk.

Az adatgyűjtés a hétvégén zajlott le, ennek kiértékelése azonban jóval hosszabb időt vehet majd igénybe.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© Kara kán2017. 06. 13.. 21:09||#31
sphere = szféra = gömb
© Sequoyah2017. 06. 01.. 18:31||#30
Epp ezert felreertheto, mert a szfera szo masik jelentese az siman csak gomb, tehat egyaltalan nem egyertelmu hogy mast jelent nalad a Dyson-szfera es a Dyson-gomb. Angolra leforditva (mivel a legtobb cikk es tanulmany ezen a nyelven elerheto) pedig aztan tenyleg kaoszt okoz ez a szohasznalat.
Ezerrt ajanlom a pontosabb szohasznalatot.
© Irasidus2017. 06. 01.. 13:00||#29
Éppen erről beszélek, hogy nem csak ott lehet, és mennyire rugalmasan kezeljük ez a fogalmat. Örülök, hogy érted amit írok. De azért az megvan, hogy ez csak egy hipotetikus dolog?
© Irasidus2017. 06. 01.. 12:59||#28
Az a Dyson-gömb, a Dyson-szféra meg műholdak és egyéb eszközök felhője azaz szférája. Ennek megvalósítása annyira nem rémálom, mivel a Föld körül már kiépítettünk ilyen műhold hálózatot...
Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2017.06.01. 13:02:02
© teddybear2017. 06. 01.. 08:23||#27
A Dyson-szféra egy összefüggő gömbfelület, amit a központi csillag köré építenek ki. Hogy ennek van-e értelme az más tészta. A technikai megvalósítása meg egy rémálom, a költségekről nem is szólva. Szvsz, értelmetlenségnek tekintem, de gondolatkísérletnek elmegy.
© Yagami2017. 06. 01.. 07:48||#26
Neeem....csak ott lehet, ahol ti gondoljátok 😊 Nyilván.
© Yagami2017. 06. 01.. 07:46||#25
Na, olvassuk az sg-tudósokat...
© ostoros2017. 06. 01.. 01:16||#24
Akinek nem inge nem veszi magára.
Látom valaki magára ismert!
© Kara kán2017. 05. 31.. 22:04||#23
Ne trollkodjatok, hékás!
Inkább azt kellene szóvá tenni, hogy mostanában miért nem írják le az újságot írók, hogy ez Taby csillaga?
© Irasidus2017. 05. 31.. 20:39||#22
Amivel nem értesz egyet, az szerinted mindig tévedés a részemről. Ez egy téves logika, de legalább leírnád, hogy szerinted miben tévedtem?