Gyurkity Péter

Kozmikus robbanást látunk majd 2022-ben

Erre számít kutatók egy csoportja, amely évek óta figyeli a szóban forgó kettőscsillagot.

Larry Molnar, a Calvin College professzora, hallgatóival közösen kezdte meg a KIC 9832227 névre keresztelt csillag megfigyelését még 2013-ban, azóta pedig sikerült annyi adatot összegyűjteniük, amiből konkrét következtetéseket vonhattak le. Eszerint néhány éven belül egy nagy robbanást látunk majd az égbolton, amelynek eredményeként a kettőscsillag sokkal fényesebbé válik majd.

A részletes magyarázatból kiderül, hogy az időpont nem teljesen biztos, egy ilyen esemény megjósolása ugyanis igencsak körülményes – és bizonytalan, Előfordulhat, hogy egy teljes évvel korábban, netán ennyivel később következik majd be az esemény (legalábbis a mi szempontunkból), amelynek során a kettőscsillag mintegy 10 ezerszer válik majd fényesebbé, ezáltal pedig az égbolton látható egyik legszembetűnőbb objektummá alakul át. Azt már korábban sikerült megállapítani, hogy két, egymás körül keringő csillagról van szó, ezek keringési ideje pedig alig 11 óra, de egy korábbi esetből, a V1309 Scorpii 2008-as robbanásából azt is leszűrtük, hogy ez az utolsó időszakban nagyon gyorsan lecsökken.

Azt már egy 2015 januári rendezvényen felvázolták, hogy az ezt követő 15 évben miként alakul majd ez a keringési periódus, az elmúlt két évben azonban két további tesztet is sikerült elvégezni, így azt is ki tudják zárni, hogy egy további kísérő lenne a közelben, amely 15 év alatt kerüli meg a fenti kettőscsillagot, eközben pedig a keringési idő tovább csökkent, vagyis az eredeti elméletet már nagyon is komolyan vehetjük. A csapat újabb két éven át minden tartományban igyekszik majd folytatni a megfigyelést, ebben a Very Large Array, az Infrared Telescope Facility, valamint az XMM-Newton is segítségükre lesz.

Amennyiben munkájuk sikeres lesz, először tudják majd igazolni, hogy sikerülhet megjósolni az ilyen eseményeket, vagyis időben elkezdhetjük azok szoros megfigyelését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gforce9 #15
    Köszi szépen a tippet, mindenképp megnézem.
  • DancZer #14
    Megpróbálok jobb tanácsot adni. Stellarium alkalmazást töltsd le. Elég sok mindent platformra létezik. Én abból nagyon sokat tanultam. Beállításokban letudod tölteni a bővített csilagbázist amivel jó pár millió csillag elérhetővé válik.

    A 90-es távcső az elég gyenge mélyobjektumok megfigyeléséhez. Határeset. Sztem a naprendszer érdekesebb.
  • gaszton421 #13
    Talán igen de tényleg nagyon jó helyről mgvilágítás nélküli területrl kell próbálkozni, a helyét biztosan beazonosíthatod, a 10000x fényesség növekedés az 10 magnitútó javulást jelent, szóval 2 magnitútó körüli az meg már elég fényes csillag, a hattyú csillagainak többségénél fényesebb. A Deneb 1,25 az Albireo (béta cygni) 2,9 magnitúdó.
  • gforce9 #12
    Köszi akkor nem ez lesz az első célpont amit érdemes lesz megnéznem gyanítom :)
  • fszrtkvltzttni #11
    Határ eset. Jó helyről tiszta időben.
  • gforce9 #10
    A stílusról te adsz tanácsot? :) Érdekes :)
  • gforce9 #9
    Skywatcher Heritage 90, de még nem nagyon használtam és nem ástam bele magam nézelődésbe, időm nem volt rá meg eléggé nagy a cidri odakinn. De majd tavasszal ahogy enyhül az idő nekifogok.
  • Kara kán #6
    Kaptál egy linket, és ahelyett, hogy megköszönnéd, prüszkölsz.
    Ejnye, fiam, ez így nem jó.
    Van a Facebookon magyar nyelvű csoport az amatőr csillagászoknak. Miért nem náluk érdeklődsz?
    De a stílusodon változtass, mert ki fognak rúgni onnan.
  • ostoros #5
    A wiki alapján +12 a magnitúdója, szerintem nem fogod látni amatőr távcsővel. Bár ki tudja, lehet hogy mégis. Sok sikert.
  • gforce9 #4
    Köszi.... ennyire nem vagyok hülye. Egy wiki oldalt én is megtalálok.

    Nincs 3 hónapja hogy egyáltalán megvan a távcső. Ha jól látom a hattyú csillagképben van, azt még meg is lelem. Csak nem tudom a fényessége elég e hogy lehessen látni, meg egyátalán pontosan hol is van. Itt SG-n tudom hogy van pár ember aki képben van ezekkel. Tőlük kérdezem és nem attól, aki egy wiki linket tud betolni.