Egyelőre mindössze ennyit jelenthetünk ki, itt jóval több vizsgálatra lesz szükség.

Még 2015-ben indult el a NASA iker-tanulmánya, amelynek során a páros egyik fele összesen 340 napot töltött el a súlytalanságban, míg testvére a Földön tengette életét – bár korábban, 2001 és 2011 között ő is eltöltött 54 napot a Nemzetközi Űrállomáson. A vizsgálatok, valamint az akkor vett minták kiértékelése azóta is zajlik, az eredmények azonban még váratnak magukra.

A Nature magazinban most közzétett cikkben arról olvashatunk, hogy a szakemberek ugyan látják a különbségeket a két testvér DNS-ében, azonban ennek pontos okait illetően egyelőre legfeljebb csak találgathatunk. Az egyik fontos eltérés az úgynevezett telomerek, vagyis a kromoszómát alkotó DNS-szál két végén található rövid, többszörösen ismétlődő szakaszok hossza, a hosszabb ideig a súlytalanságban tartózkodó Scott Kelly esetében ez ugyanis megnőtt, a visszatérést követően pedig visszaállt a normális szintre – testvére, Mark, telomerei viszont picit megrövidültek. A metilált DNS (metilcsoportok hozzáadódása a DNS-szekvenciához, amely az adott szegmens aktivitását szabályozza a szekvencia módosítása nélkül) száma Scottnál megugrott, Marknál viszont lecsökkent.


Ez önmagában (jelenlegi tudásunk szerint is) teljesen normális, hiszen a súlytalanságból való visszatérés után egyfelől megváltozik a diéta, másfelől pedig az alvási szokás is módosul, hiszen ágyban, gravitáció mellett tudunk aludni. A kutatók azonban nem tudják, hogy a telomerek változását mi okozza, ez ugyanúgy köthető lehet az űrutazáshoz, mint a természetes öregedés folyamatához. Ahhoz, hogy pontosabb képet kapjunk, jóval több ikerpárt kellene megvizsgálnunk, akiknek persze a űrprogramban kellene részt venniük, ez pedig éveket, vagy akár évtizedeket is igénybe vehet.

A válaszok megtalálása tehát még odébb van, és bár a mostani tanulmány lezárása „csak” néhány évre van tőlünk, a pontos folyamatok és okok feltárása ennél jóval tovább tart majd.