Makszim Makukov, a kazahsztáni Feszenkov Asztrofizikai Intézet kozmológusa és asztrobiológusa szerint a számok arra utalnak, hogy minden földi élet a világűrből érkezett, sőt minden, amit ma látunk intelligens földönkívüliektől eredeztethető... a számok pedig nem hazudnak - a kérdés csupán az értelmezésük.

Évmilliárdokkal ezelőtt a bolygó kopár és élettelen volt, egy távoli és ismeretlen pillanatban azonban hirtelen kialakult valami, ami túl szabályos és bonyolult ahhoz, hogy a puszta véletlen számlájára írjuk. Makukov egyfajta jelként tekint az eseményre, ami szerinte a genetikai kódunkban is megtalálható és kódolt üzenetként csak arra vár, hogy valaki megfejtse. Makukov és tudóstársa, Vlagyimir Scserbak, az al-Faridi Kazah Nemzeti Egyetem matematikusa úgy vélik, nekik sikerült, a válasz pedig az életre, a világmindenségre és mindenre: 37.

A földi élet földönkívüli eredetének elmélete igen régi történet, a hagyományos verzió szerint egy primitív idegen életforma, valószínűleg egy baktérium egy űrobjektumon, legyen az például egy meteorit, eljutott a fiatal Földre és elhintette az élet magvait. Bár ez koránt sem olyan egyszerű és rengeteg dolog szól ellene, leszármazottai benépesítették a bolygót. 1871-ben Lord Kelvin elmélkedése szerint számtalan életet rejtő meteor utazik az űrben, a Nobel-díjas Svante Arrhenius pedig nevet is adott ennek a folyamatnak, alighanem már mindenki találkozott a "pánspermia" fogalmával. Legutóbb, 2009-ben Stephen Hawking vetette fel a témát, mondván: "az élet bolygóról bolygóra, vagy naprendszerről naprendszerre vándorolt meteorok segítségével".

A nagynevű támogatók ellenére a pánspermia nem talált széleskörű elfogadásra, bár sok biológus bólogat az elmélet egy felhígított változatára. "A legtöbb biológus egyetért abban, hogy kozmikus források is hozzájárulhattak a földi élet eredetéhez" - mondta P.Z. Myers, az amerikai Minnesota Egyetem szakértője. "Rengeteg szerves összetevő kering az űrben"

Makukov és Scserbak tovább vitte az egész spekulációt, életre hívva egy úgynevezett "irányított pánspermiát", vagyis az élet szándékos kialakítását, amihez szükség van egy földönkívüli intelligenciára. Az elmélet 1973-ra nyúlik vissza, amikor Francis Crick egy tanulmányt tett közzé az akkoriban Carl Sagan nevével fémjelzett Icarus bolygótudományi szaklapban, feltéve a kérdést: "Elindulhatott a Földön az élet egy mikroorganizmus fertőzés eredményeként, amit szándékosan küldött ide egy másik bolygón élő technológiai társadalom egy speciális nagy hatótávolságú robot űrhajóval?"

Egy ilyen nem akármilyen feltételezésekhez nem akármilyen bizonyítékokra is szükség van/volna, ha nem akarjuk végleg nevetség tárgyává tenni magunkat. Immár több mint egy évszázada próbálkozunk bizonyítékot találni az idegenek létezésére, aminek legnagyobb részét a rádiójelek után kutató SETI teszi ki. Seth Shostak kezdeményezése azonban mindeddig semmit nem észlelt, egyetlen lehetséges kivételt leszámítva. 1977-ben a SETI kutatók egy 72 másodperces kiemelkedést észleltek a rádióhullámokban, ez volt a Wow! (hűha!) jel, sem előtte, sem utána nem találtak hasonlót.

A rádiójelek némasága többeket arra sarkalt, hogy kiterjesszék kutatásaikat. Sokan feltették a kérdést: mi van akkor, ha az üzenet már itt van a Földön? Mi van, ha mi magunk vagyunk az üzenet? Paul Davies, az Arizona Állami Egyetem fizikusa 2010-ben írt Ijesztő csend című könyvében felvázolta egy genomikai SETI ötletét, ami szerint saját géntérképünkben van elrejtve egy titkos üzenet, az ugyancsak fizikus George Marx nyomdokaiba lépve ezzel. Marx 1979-ben az alábbiakat írta: "Lehetséges, hogy pár millió évvel ezelőtt egy fejlett civilizáció genetikai technikákkal valamilyen üzenetet készített és elküldte a Földre. Ez a földönkívüli DNS molekula lett a biológiai evolúció kiinduló pontja"

Makukov és Scserbak elmélete is ezen a vonalon halad, a DNS átfésülése helyett azonban a genetikai kódot vizsgálták meg, azt az összetett rendszert, melyben a DNS proteinekre fordítható le, egyfajta kód a kódban rendszerként. A genetikai kódot nem szabad összetéveszteni az úgynevezett genommal, ami egy adott élőlény, például egy muslica létrejöttéhez szükséges genetikai utasítások sorozatát határozza meg. A genetikai kód azt mondja meg, hogyan konvertálhatók ezek az utasítások fehérjékké. Míg a genomok idővel mutálódnak, a kód stabil, évmilliárdokon át változások nélkül öröklődik generációról generációra.

Az elmélet teszteléséhez Scserbak megszerkesztett egy matematikai megközelítést a kód elemzéséhez, olyan sémák után kutatva, amik nem lehetnek véletlenszerűek. Bizonyításaik gyakran terjedelmesnek és átláthatatlannak tűnnek, tele komplex matematikai egyenletekkel, Makukov szerint azonban alapvetően "rendkívül egyszerűek". A genetikai kód olyan, mint egy kombinatorikai feladat, ha egyszer elkezdjük elemezni, előbukkannak a rejtett szabályszerűségek. "Azonnal egyértelmű volt, hogy a kód szerkezete nem véletlenszerű" - magyarázta Makukov. "Az általunk leírt sémák nem egyszerűen nem véletlenszerűek, vannak jegyek, legalábbis a mi szemszögünkből, amiket nagyon nehéz természeti folyamatoknak tulajdonítani"


A mellékelt képen (forrás: New Scientist) az úgynevezett Rumer-transzformáció látható. Jurij Rumer, szovjet matematikus 1966-ban mutatott rá, hogy a genetikai kód szépen ketté választható. Az egyik felében a "teljes család kodonok", melyben mind a négy azonos két kezdőbetűjű kodon található. Az AC család például egy "teljes család", mivel az AC kóddal kezdődő kodonok a treonint kódolják. A másik fél a "szétvált családokat" foglalja magába, melyek nem rendelkeznek ezzel a tulajdonsággal (lásd aminosav-kódszótár).

Rumer nem talált okot a kodonok megoszlására, ugyanakkor felismerte, hogy egy egyszerű szabállyal, a T-t G-re, valamint az A-t C-re cserélve a kód egyik fele átalakítható a másikká. Ez elsőre alapvetően szükségszerűnek hangozhat, pedig nem az. 1996-ban Olga Zsakszibajeva, az al-Faridi Kazah Nemzeti Egyetem matematikusa kiszámította, hogy ennek a véletlen számlájára írható esélye mindössze 3,09 x 10^-32.

Rumer transzformációja csupán egy a kódban rejlő sémák és szimmetriák közül. Például létrehozható a kodonok egy alsorozata, köztük a három azonos bázisúak (pl. AAA) és a három egyedi bázisúak (pl. GTC). Egy Rumeréhez hasonló transzformációval ez a 28 kodon két csoportba osztható, melyek egyesített összes atomi tömege 1665, kombinált "oldallánc" atomtömege pedig 703 (lásd a 2. transzformációt). Mindkét érték egy prímszám, a 37 többszöröse, ami igen érdekes matematikai tulajdonságokkal rendelkezik.


Valójában a 37 gyakran ismétlődik a kódban. Például mind a 20 aminosavnál megtalálható molekuláris "mag" tömege 74, ami a 37 kétszerese. Felejtsük el a 42-t... Összességében a kazahok kilenc sémát azonosítottak a kódban, amit a földi genetikai kód Wow! jeleként értékeltek.

Vannak kritikusok és mérsékelten kritikusok. "Ez puszta számmisztika" - hangoztatta Myers, párhuzamot vonva a felfedezés és az intelligens tervezés között, amit Makukov és Scserbak mereven elutasít. "Az elméletnek semmi köze az intelligens tervezéshez" - mondják.

"Nem olyan abszurd" - vélekedik a mérsékeltebbek közé tartozó David Grinspoon, az amerikai Bolygótudományi Intézet vezető tudósa. "Magunk is kísérletezünk egyedi organizmusok előállításával és a dolgok űrbejuttatásával. Ha valaki más is van odakint, akkor jó eséllyel feltételezhetjük, hogy ők már előbbre járnak"

"Ha elég sokáig boncolgatjuk a számokat, akkor szinte bárhol felfedezhetünk sémákat" - foglalt állást Davies is. "Számomra már a kezdetkor teljesen egyértelmű volt, hogy ennek az egésznek egyetlen nagy kérdése van: mennyi az esélye, hogy mindez kizárólag a véletlennek köszönhető?" A válasz Makukov és Scserbak szerint 10^-13 vagyis körülbelül egy a 10 trillióhoz, ami nem mondható kifejezetten soknak. Hogy mi - vagy ki - helyezte el az üzenetet, azt Makukov sem tudja. "Ez spekuláció" - mondta. "Talán már rég elmentek. Talán még mindig élnek. Úgy vélem ezek a jövő kérdései. A kód sémáit tekintve azonban az általunk adott magyarázat a legvalószerűbb"