Gyurkity Péter

Felrobbantja rakétáját a Blue Origin

A vészhelyzetekre tartogatott rendszer tesztje könnyen a rakéta végéhez vezethet.

Június végén számoltunk be arról, hogy a Blue Origin rakétája egy szándékosan előidézett hibával is gond nélkül landolt, ezzel pedig a New Shepard immár négyszer tért vissza az alacsonyabb pályáról. Amíg a rivális SpaceX a múltkori robbanás pontos okát igyekszik kideríteni, addig Jeff Bezos cége szándékosan robbantaná fel saját fejlesztését.

Ahogy közzétett hivatalos videóból (lásd lent) is kiderül, a szakemberek a soron következő teszt során a vészhelyzetekre tartogatott rendszert tesztelnék le, amelynek elsődleges feladata, hogy egy esetleges probléma során a szuborbitális pálya felé tartó utasokat szállító kapszulát gyorsan leválassza a rakétáról és biztonságos távolba vigye azt. Itt gondot jelent, hogy a motor által kifejtett hatás könnyen robbanást idézhet elő a magasba száguldó rakétán, vagyis előfordulhat, hogy a négy sikeres visszatérést teljesítő New Shepard végképp megsemmisül.


Bezos egy körlevélben kiemelte, hogy a rakéta tervezése során fel sem merült, hogy egy vészhelyzetben esetleg megkímélnék azt, a hangsúly itt az utasok biztonságba helyezésén van, tehát nem sokat törődnek a rakéta sorsával. A startot követően, mindössze 45 másodperccel később, alig 4800 méter magasan, beindítják majd a rendszert, ennek köszönhetően a kapszula leválik majd a rakétáról, hogy ejtőernyők segítségével landoljon a szárazföldön. Nincs kizárva, hogy a rakéta is egy darabban átvészeli a vészindítást, ennek bekövetkezte esetén azonban a New Shepard egy búcsúceremónián esik majd át, hogy azután egy múzeumban fejezze be pályafutását.

A tesztre a tervek szerint októberben kerül majd sor, a pontos időpontot még nem közölték.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • fonak #1
    Ezt a rakétát csak a repülő f.sznak neveztem el magamban, bocs :))