Gyurkity Péter

Új hajtóművet tesztel a SpaceX 

Ez akár háromszor erősebb lehet a jelenleg használt példányoknál.

A Utah államban megrendezett Small Satellite Conference alatt hangzott el a kijelentés a SpaceX elnökének részéről, miszerint leszállították a következő generációs hajtómű egyik példányát a texasi telepre, ahol megindul annak kísérleti jellegű tesztelése. Ezt később a cég szóvivője is megerősítette, így alakulni látszanak az új generációval kapcsolatos elképzelések.

A szóban forgó Raptor hajtómű egyik legnagyobb előnye, hogy akár háromszor erősebb lehet majd a jelenleg használt Merlin hajtóműveknél, amelyek a Falcon 9, illetve a soron következő Falcon Heavy rakétákat viszik az űrbe. Ennek megfelelően a Raptor – amely a tervek szerint az év vége felé, illetve 2017 első felében repülhet majd először – a Falcon Heavy után következő generáció részeként teljesít majd szolgálatot, legalábbis ha minden jól alakul a fejlesztés és a tesztelések során. Ebből összesen kilenc példány kerülhet majd egy-egy rakétára, ez utóbbi elsődleges feladata pedig rakomány és emberek leszállítása a Marsra, mégpedig a méretes, a Mars Colonial Transporter névre hallgató űrhajóval.

A pontos adatok a teljesítménnyel kapcsolatban eddig még nem hangzottak el a mérnökök részéről, bár Elon Musk már tett néhány utalást ezen a téren. Ennek alapján a Raptor egy-egy példánya az űrsiklókban használt hajtómű erejével érne fel, bár ott a NASA csak három ilyen hajtóművet kombinált, amit két gyorsítórakéta egészített ki. Azt jól tudjuk, hogy a SpaceX tervei között a 2020-as évekre vetítik előre az emberi résztvevőkkel lebonyolítandó Mars-küldetéseket, ezt az első körben azonban a Falcon Heavy rakétákkal valósítanák meg, ezt követné az újgenerációs rakéta, immár a Raptorra támaszkodva.

Musk ígérete szerint ezzel kapcsolatban a szeptember 26. és 30. között Mexikóban megrendezendő International Astronautical Conference alatt oszt majd meg újabb részleteket a nagyközönséggel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #3
    Meg ha zsákot kötsz a tehenek seggére akkor nem tehénpásztor leszel hanem Space-X üzemanyagbeszállító! :D
  • overseer-7 #2
    + a metán olcsóbb is mint a kerozin specifikus energy -n számolva. Nagyobb a fajlagos belső energiája. Nem olajból, hanem földgázból állítják elő..amiből jobban el van látva a föld.. A jövőben meg még olcsóbb lesz a metán a kerozinhoz képest.

    + a metánnak szebb.. látványosabb az égése szerintem.. szép kékes lilás :)

    Utoljára szerkesztette: overseer-7, 2016.08.16. 17:58:44
  • gaszton421 #1
    A legfontosabb viszont nem az hogy 3x erősebb, hanem hogy metán/oxigén üzemanyag keveréket használ majd. Ez kíméletesebb az üzemanyagrendszerhez (szivattyúk, égéstér és fúvókák lerakódása) mint a mostani kerozin/oxigén keverék és elősegíti az egyszerűbb újra hasznosítását a rakétáknak. Nem elhanyagolható tényező még hogy valamivel több energiát lehet belőle kihozni mint a kerozinból. Ezenkívül a metán előállítható Marsi környezetben, ottani nyersanyagokból, egyszerű kémiai eljárással, úgyhogy elviekben a visszatérő űrhajó a Marson is feltankolhat és nem kell a Földről vinnie a visszaútra szükséges üzemanyagot.