Gyurkity Péter

Ősszel jön a SpaceX rakétájának második útja

A cég az ősz folyamán használná fel újra egyik rakétáját, visszavágva a költségeket.

A SpaceX tesztelési fázisáról, valamint az egymást követő próbálkozásokról az elmúlt hónapokban mi is folyamatosan beszámoltunk, így olvasóink is tisztában lehetnek azzal, hogy a cég eddig összesen négy rakétát hozott vissza sikeresen az űrből. Most az újrafelhasználás következik, amire legkorábban szeptemberben kerülhet sor.

Elon Musk szokásához híven saját Twitter-hírfolyamában számolt be a tervekről, amelyek szerint a négy visszatért rakéta egyikét szeptember vagy október folyamán lőnék ismét fel. Azt már tudjuk, hogy ez nem a decemberben elsőként sikeresen (a szárazföldre) visszatért példányt érinti, hiszen ezt a cég főhadiszállásán állítják ki, egyfajta mementóként őrizve meg azt az utókornak. Itt tehát a tengeren leszállt három rakéta egyikét (vagyis annak első fokozatát) választják majd ki, elsőként használva fel újra az értékes eszközt, mintegy 30 százalékkal csökkentve a fellövés teljes költségét.


Jól mutatja a terület népszerűségét, hogy időközben egy újabb cég jelentkezett saját fejlesztéseivel, amelyek ugyan jóval kisebbek, ennél fogva pedig még az űrt sem érik el, ám tudományos célokra így is tökéletesen megfelelnek. A Masten Space Systems két, mindössze 4 és 5 méteres rakétája ehelyett szuborbitális pályán gyűjthet majd értékes adatokat, már amennyiben minden a tervek szerint alakul - az egyik példány elődje 2013-ban elveszett, miután az alig 1 kilométeres magasság elérését követően az ereszkedés során megszakadt vele a kapcsolat.

A 2004-ben alapított cég szintén rendelkezik NASA-szerződéssel, így a SpaceX és a Blue Origin mellett ők is bedolgoznak majd az űrügynökségnek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!