Gyurkity Péter

Jön a SpaceX-re adott európai válasz 

Augusztusban megvalósulhat az Arianespace felvásárlása, az Airbus a SpaceX nyomába ered.

Hírügynökségi értesülések szerint az Európai Bizottság augusztus elején hagyná jóvá az Arianespace kormányzati kézben lévő részének felvásárlását, ez pedig egy valóban magánkézben lévő európai versenyző megjelenését (pontosabban a küzdőtőren maradását) eredményezné, amely a SpaceX által jelentett kihívással is szembefordulna.

A vásárló az Airbus Safran Launchers (ASL), amely eredetileg előbbi cég rakétaépítő részlegét és a másik partner hajtóműveket fejlesztő divízióját egyesítette, tavaly januári megalakulásával pedig azt a világos célt tűzte ki maga elé, hogy főszerepet vállaljon az Ariane 6 kifejlesztésében és ezzel egy időben átvegye az irányítást az 1980 óta itt jelenlévő Arianespace felett. Az európai hatóságok azt szeretnék garantálni, hogy az ASL az Airbustól valóban elkülönülő vállalkozásként üzemel majd, ehhez kötötték a jóváhagyást, ami a jelek szerint hamarosan megérkezik.

A felvásárlás egészen pontosan az Arianespace 35 százalékos tulajdonosi hányadát érinti, amely a tavalyi évig a CNES, vagyis a francia állami űrügynökség kezében volt. Ennek megszerzésével az ASL részesedése 74 százalékra ugrott, ami nemcsak egy valóban magánkézben lévő cég létrejöttét jelentette, de egyben kiváltotta a versenyjogi hatóságok figyelmét, akik a már említett szempontot tartják elsődlegesnek - szeretnék ugyanis elkerülni, hogy az Airbus a jövőben bennfentes információkra alapozva, a vetélytársakat lenyomó csomagokat kínáljon a piacon, amelyek a fellövéseket és a műholdakat is magukba foglalnák.

Az Ariane 6 a tervek szerint 2020-ra állna készen a bevetésre, felvéve a versenyt a SpaceX és más cégek tevékenysége által univerzálissá váló olcsó fellövésekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #1
    Erre szokták azt mondani hogy túl későn és túl kevés. El kell ismerni hogy sikerült efgyrészt jó pár évvel előrehozni a típuscserét és a fejlesztési idő is lerövidult de én emlékszem arra amikor pár ével ezelőtt az Arianespace igazgatója még úgy nyilatkozott hogy az ő bizniszuket a Spacex nem fenyegeti, a nagy műholdak geostacionárius pályára állításában nincs igazán konkurenciájuk. Időközben a konkurencia nagyobb kapacitásúvá vált, a műholdak meg kicsit kissebbek lettek, úgyhogy egyre nagyobb a konkurencia. ha nem változtatnak semmit akkor 2020-ra éppen bezárhatták volna a boltot, A mostani optimizmusuk azon a téves premiszán alapul hogy a konkurnciamegáll a fejlődésben és nem növeli sem a teljesítmény sem pedig az árakat nem csökkenti tovább. Egyik sem várható el tőlük, 2020-ban még nagyobb lesz a különbség költségek terén.