Gyurkity Péter

A SpaceX nyomába ered India


Az Indiai Űrügynökség jelezte, hogy június 22-én a korábbi rekord megdöntésére készülnek, a PSLV-C34 jelzésű fellövés keretében ugyanis egyszerre 20 műholdat juttatnának az űrbe, amely szorosan követné a 2014-es orosz (34), illetve a 2013-as amerikai (29) csúcsot. Az országnak szüksége van a sűrűbb menetrendre, mivel az igények folyamatosan emelkednek.

Az ISRO részéről kiemelték, hogy Elon Musk cége gőzerővel dolgozik a fellövések mindennapossá tételén, valamint a rakéták többszöri felhasználásán, ami azt jelenti, hogy ezt az állami ügynökségnek is meg kell majd valósítania. Saját ügyfeleik szintén hasonló igényekkel fordulnak hozzájuk, ezért szembenéznek a kihívással, és igyekeznek majd ugyanazon célokat elérni, annál is inkább, mert a jelenlegi 35 műholdból álló flottát meg kellene duplázniuk. A mostani küldetésben amerikai, német, indonéz, valamint kanadai példányokat is fellőnének, ezek pedig a kommunikációs igények kielégítése mellett tudományos feladatokat, így például a légkör megfigyelését is elvégzik majd.

Az amerikai United Launch Alliance eközben újabb fellövést hajtott végre a világ jelenlegi legnagyobb rakétájával, bár azt nem közölték, hogy a National Reconnaissance Office számára végrehajtott küldetésben pontosan milyen rakománnyal indult útnak a Delta IV Heavy. Ez volt a típus sorrendben kilencedik rajtja, amelyet nyilván továbbiak követnek majd, de a verseny jól érezhető módon egyre szorosabbá válik, hiszen például a SpaceX már készül a Falcon Heavy szolgálatba állítására, amelyre mindenképpen szükség lesz, ha valóban komolyan gondolják a Hold és a Mars elérését.


A SpaceX ezzel egy időben szintén végrehajtott egy újabb fellövést, ez azonban csak félsikert hozott, mivel a sikeres rajtot követően a tengerre való leszállás nem jött össze. A magyarázat szerint az egyik hajtómű a kelleténél jóval kisebb tolóerőt biztosított a visszatérés során, ezért a rakéta az eddig látott legnagyobb sebességgel csapódott be a drónhajóba, és bár ez utóbbi ismét túlélte a találkozást, a rakétáról ezt már nem mondhatjuk el.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #8
    A kommunikációs műholdak pont nem szoktak visszahullani, geostacionárius pályán százezer évekig keringenek. Az űzemanyag a stabilizációhoz és kissebb pályakorrekciókra kell, 10-20 évre minimum elég és amikor már elér egy bizonyos szintet akkor egy kb 300 km magasabb parkolópályára állítják hogy ne zavarjon be a többi műhold ténykedésébe.Elég sokáig működnek áltlában, egyre több kell ahogy növekszik a Föld azon lakossága aki tévézik, telefonál és internetezik.
  • Irasidus #7
    Igazad van, félre értettem valamit!
  • saxus #6
    Igen, csak korlátozott, hogy mennyi ideig tudod használni. Vagy kifogy belőle az üzemanyag és idővel visszahullik. Vagy szimplán már nem elég a képessége az aktuális igényekhez.
  • saxus #5
    Azzal, hogy a SpaceX visszahozza az első fokozatot, semmivel sem lesz kevesebb űrszemét. Ami fennmaradt eddig, az most sem újrafelhasználható.
  • saxus #4
    Már hogy ne léteznének. Európának ott a Vega, oroszoknak a Rokot az amerikaiaknak a Minotaur-C és IV, valamint szokás a nemzetközi űrállomásról is indítani cubesatokat.

    Inkább az a probléma, hogy még mindig olcsóbb sokadlagos teherként felkerülni az űrbe.
  • Irasidus #3
    Az újrafelhasználható űrhajótól pont nem lesz űrszemét... Jaj.
  • overseer-7 #2
    minek ennyi űrszemét ?

    kommunikáció?.. már minden féle elképzelhető dologra van odafent berendezés..műhold
  • gaszton421 #1
    Az a helyzet hogy kezdenek divatba jönni a miniaturizált műholdak (cubesat, nanosat) ezek miatt meg nem éri meg egyesével indítani nagyobb hordozórakétán, kis hordozórakéták meg nem nagyon léteznek. ezt úgy oldják meg hogy egy tárolórendszerben helyezik el a műholdakat és az gondoskodik arról hogy sorban a megfelelő irányban magasságban és sebességgel induljanak el. Ilyen lesz a spacex sherpa küldetése ősszel 87 darab műholddal.