Gyurkity Péter

Hibával is jól sikerült a Blue Origin landolása

A cég negyedszer is visszahozta rakétáját, amelyet ezúttal a kapszula fontos tesztje kísért.

Legutóbb arról olvashattunk Jeff Bezos cége kapcsán, hogy szándékosan felrobbantanák saját rakétájukat, pontos dátumot azonban akkor még nem árultak el. Most a sorrendben negyedik fellövésre és landolásra került sor, ezúttal azonban a majdani utazókat szállítani hivatott kapszulát is alaposan kezelésbe vették.

Most első alkalommal volt lehetőségünk élőben végignézni a teljes kísérletet, de a felvétel természetesen utólag is megtekinthető. A 10 percig tartó utazás során a New Shepard a tervek szerint rajtolt el, érte el a kívánt magasságot, majd pedig érkezett vissza a kiindulási helyre. Az újabb sikeres landolás mellett az illetékesek azonban a kapszula visszatérésére is kíváncsiak voltak, ezt pedig azzal nehezítették meg, hogy a három főernyő közül az egyiket szándékosan nem nyitották ki - a kedvező eredmény arra utal, hogy a legénység és a kapszula két főernyővel is problémamentesen (bár kicsit rázósan) vissza tud majd térni.


A start a 35. percben történik

A rakéta a későbbiek folyamán hasonló utazást tesz majd lehetővé, itt jövőre tesztpilóták, egy évre rá pedig fizető űrturisták részvételével. Azt még nem tudni, hogy egy-egy út pontosan mennyibe kerül majd az érdeklődőknek, de a New Shepard nagyjából 100 kilométeres magasságba emelkedne, itt az utasok négy percen keresztül tapasztalhatnák meg a súlytalanság állapotát, ezt követően pedig a most látott módon (remélhetőleg mindhárom főernyő alkalmazásával) térnének vissza a felszínre. Ahogy említettük, most sem jelentkezett probléma, bár a Blue Origin eleve egy jóval egyszerűbb, vertikális pályát célzott meg, ami leegyszerűsíti a visszatérést.

Egy rivális cég, a Virgin Galactic, 250 ezer dolláros jegyeket kínálna a jövőbeni szuborbitális repüléshez, ez azonban nem feltétlenül lesz így a Blue Origin háza táján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #1
    Ez az izé nem egy..., á nem biztos nem!
    XD