Gyurkity Péter

Részletes térkép készült a Plútó szívéről

A NASA által közzétett térképen megjelennek a főbb geológiai eltérések.

Az illetékesek tavaly elhangzott ígéretének megfelelően ezekben a hetekben is további felvételeket vehetünk közelebbről szemügyre, amelyek még a nyáron végrehajtott átrepülés során rögzítették az égitest és annak kísérőinek jellemzőit. Most az új képek helyett egy részletes geológiai térképet kapunk, amely ugyanolyan érdekes.

A NASA oldalán közzétett térképen a híradásokban sokszor szereplő Szputnyik-síkság, valamint az azt körülvevő táj látható, a teljes terület mintegy 2070 km széles. A felbontás ezúttal pixelenként 320 méter, ami lehetővé tette a szakembereknek, hogy meglehetős magabiztossággal állítsák össze az anyagot és jelöljék meg a különböző formákat és jellemzőket. A középpontban a nitrogénjég által borított síkság látható, körülötte azonban rendkívül eltérő mintázatokat mutató fennsík helyezkedik el, amelyet különböző színekkel jelölnek. A fekete csíkok a nitrogénjég egyes részeit elválasztó vonalak, a lila régió pedig a szomszédos hegyvidéket mutatja meg nekünk.


Maga a térkép a New Horizons szonda Long Range Reconnaissance Imager (LORRI) egységének jóvoltából állhatott össze, ez ugyanis 12 különálló képet küldött vissza, ahol ezekből később mozaikot állítottak össze. Az egyes képek pixelenként 390 méter felbontásban készültek, mégpedig 77 ezer kilométeres távolságból, még csaknem 2 órával azt megelőzően, hogy a szonda elérte volna a legközelebbi áthaladási pontot (ez ugyebár még július 14-én történt).

A kutatók számára egyébként a kép alján található vörös terület legalább ilyen érdekes lesz, hiszen ez a Wright Mons, amely jó eséllyel kriovulkanikus tevékenységet folytat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #5
    Az egitestek nagy ivben tojnak ra, hogy milyen kategoriaba soroljuk. Az ezen kategoriak kizarolag az emberi elme talalmanyai, es attol fugg hogy a tudomany hogy definialja oket.
    Szoval ez egy szubjektiv dolog, es a tudomanyos kozosseg hataskore hogy meghatarozza a kategoriakat, es mivel ok igy hataroztak a Pluto nem bolygo es pont.
    Egyeni velemenyeknek helye itt nincs.
  • gforce9 #4
    A bolygóknak van definíciójuk, a Plútó nem fér bele. A történet arról szólt anno, hogy felfedeztek még 2-3 olyat mint a Plútó és várhatóan még több van. 2 lehetőség volt: Vagy a bolygók definícióját úgy állapítják meg, hogy a saját pályáját "uralja", tisztára söpri vagy ezt a tulajdonságot nem veszik bele. Ha beleveszik a Plútó nem bolygó, mint ahogy az újabb felfedezett égitestek sem. Ha nem veszik bele, akkor meg már tizenakárhány bolygónál tartanánk. Az előbbi variáció mellett döntöttek.
  • zriboliv #3
    A Merkúrt látod, a Plútót nem.
  • NEXUS6 #2
    Ha a felszín összetettségét nézzük, meg hogy van egy bazi holdja (meg még néhány kisebb), akkor bizony messze érdekesebb dolog, mint pl a Merkúr. Azt bolygónak hívjuk, ezt meg nem.

    Hmmm.
  • dzsagon #1
    Pluto is a fucking planet, bitch!