Gyurkity Péter

Egy képen látható a Hold és a Föld

A NASA új szondája lenyűgöző képet küldött vissza, amelyen a páros mindkét tagja látható.

Az amerikai űrügynökség még februárban indította útnak a DSCOVR (Deep Space Climate Observatory) névre keresztelt szondáját, amely azóta elérte az L1 Lagrange-pontot, amely a Nap irányában, a Földtől mintegy másfél millió kilométerre helyezkedik el. Innen kaptuk meg az első képeket, amelyek bolygónkat, illetve annak kísérőjét mutatják meg számunkra.

Az első felvételek még július második felében érkeztek meg, ekkor azonban minden figyelem a New Horizons küldetésre irányult, így a bejegyzés nem talált nagy visszhangra a sajtóban. Már akkor kiemelték azonban, hogy ez csak az út kezdetét jelenti, hiszen a szeptembertől induló új hivatalos oldalon napi rendszerességgel közlik majd az újabb, fotó minőségű képeket, amelyek a legtöbb esetben több felvétel kombinálásával jönnek létre, olykor kidobálva a feleslegesnek ítélt szűrőket (bár ezek tudományos szempontból nagyon is fontosak). Az EPIC-kamera által visszaküldött, majd a szakemberek által összeállított első végleges kép például a jól ismert kékes árnyalatot mutatja nekünk, ezen azonban az utómunka révén jobban láthatóvá válnak majd a domborzati jellemzők, ahogy kiszűrik a légkör zavaró hatását.


Augusztus első hetében újabb felvételt tettek közzé a NASA oldalán, amelyen ezúttal is a Föld Nap által megvilágított része látható, mintegy másfél millió kilométeres távolságból. A bolygó előtt azonban elhalad a Hold, így a páros mindkét tagja egyazon képen jelenik meg, amire évente mindössze két alkalommal kerül majd sor. További érdekesség, hogy a képen a Hold távoli oldalát vehetjük szemügyre, amely a Földről sosem látható, bár ezt már 1959-ben, a szovjet Luna 3 segítségével is megpillanthattuk. Szabó Ádám, a projekten dolgozó kutató megjegyezte, hogy a képek minősége még őket is meglepte, vagyis a szonda mindenképpen jó rajtot vett.

A fő feladat persze nem ez, hanem a napszél megfigyelése és a megfelelő előrejelzés biztosítása, a NASA Goddard Space Flight Center ezért is dolgozik együtt a NOAA (National Oceanic and Atmospheric Administration) és a légierő munkatársaival.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Irasidus #29
    Konspiráció, összeesküvés létezik a világban, de egyszer már írtam neked, hogy ezek felderítése fotelből nem megy. Szóval aki ilyenekkel foglakozik annál valami tényleg nem százas. Ami meg nagypolitika, fedősztori, hátéralku ott sem a fotelből fedték fel az összeesküvést, hanem történészek, biztonságpolitikai szakértők, vagy oknyomozó riporterek munkája és szakértelme van mögötte. Illetve van nagyon átlátszó történet is, természetesen amihez elég némi iskolai felkészültség, de az a némi szükséges! A probléma akkor van, amikor valaki mindenben összeesküvést lát, ami nem túl nehéz ha nincs elég információja a témáról, és úgy általában ismerethiányos az ember (értsd: hiányzik a némi iskolai információ).
    Utoljára szerkesztette: Irasidus, 2015.08.19. 20:47:22
  • Archenemy #28
    Szerintem az a hülye, aki a számára hihetetlen összeesküvés-elméleteket konteózza, amikben meg hisz, azokra sosem használná a konteó szót, hanem elkezdi mázolgatni, hogy ez "fedősztori" meg "nagypolitika" meg "háttéralku" meg "propaganda". Jaj -jaj, csak nehogy ki kelljen mondani, hogy konspiráció, mi lenne akkor!
    Így az ilyen hülyének nem kell belátnia, hogy ő is egy hülye konteós, meg gyakorlatilag mindenki, aki nem hiszi el, hogy pl. az Irak elleni háborút nem kizárólag a tömegpusztító fegyverektől való elviselhetetlen félelem miatt vívták.
  • SirBubu #27
    balfasznak lenni velem született elemi jogom

    mint ahogy neked arrogáns faszkalapnak, és látom, ki nem hagynád a lehetőséget, hogy élj is ezen jogoddal
  • johnfly #26
    1. Mare Moscoviense-nek hívják a "folt"-ot

    2. Remélem nem olyan munkád van, ahol kell a szemmérték, mert ha igen, akkor biztos sok selejtet gyárthatsz......... Van elmozdulás, pont annyi amennyi kell. Kb 0.02-0.03 mm.
  • molnibalage83 #25
    Pontosan az ilyen kommentek miatt is vagy balfasz...
  • veszettróka #24
    Leraksz egy CD / DVD lemez méretű kislabdát a kertbe, tőle közel 4 méterre egy pingponglabdát. A túloldalra is becsülsz majdnem 4 métert, meg jobbra meg balra is. Tényleg tedd meg, ne csak képzeld el. Sok ember számára mellbevágó hogy ekkora kört tesz meg a Hold a Föld körül pedig húúú hát ők azt hitték hogy karnyújtásnyira táncikál csak a bolygó körül.
    És amíg ezen a bazi nagy körön körbeér, forog egyetlen egyet a saját tengelye körül.

    Na most ezt az egészet kéne nézned 15 méterről, hogy így arányosan lekicsinyítve kb. azt lásd amit a videon. Nem, nem is az egészet hanem csak a kis Földet - mondjuk egy szívószálon keresztül. És akkor ebbe a leszűkített látómezőbe bejön oldalról a 8 méter átmérőjű körön egyet forgó pingponglabda, már ha van segítő aki mozgatja. :) Aztán tessék, ezalatt állapítsd meg szabad szemmel hogy forog-e.
  • gforce9 #23
    a lényeg, hogy a földnél egy 24 óra/ 360 fok elfordulás van a holdnál pedig ~720 óra / 360 fok
  • gforce9 #22
    Az feltűnt neked hogy a földön nem látszik a nappal - éjszaka határa? Mit jelent ez? Hogy a szonda mozgott. a föld forgásához képest valamint a hold keringéséhez képest, a nap beesési szögéhez képest viszont nem. Ezt X távolságban tette. Te egészen biztos vagy abban, hogy ilyen nekünk nehezen vizionálható felvételen minek kéne lennie? Tehát a kamerához képest szögben a nap nem mozdul. A föld forog annak van szögsebessége a kamerához képest. A hold is forog, keringési idejével (~1 hónap)-al szinkronban. Szóval mit is kell láss? Egyrészt a kamerának mozognia kell a föld szögsebességétől eltérően, hogy mindig a világos oldalt mutassa. Ami ugye viszonylag gyors mozgás (tekintve hogy olyan messze már, hogy tartani tudja a szöget elég jócskán kell haladnia) Miközben a hold elcammog előtte 30-ad akkora forgási szögsebességgel. Biztos vagy te abban, hogy annak a holdnak ilyen körülmények között forgónak kéne mutatkoznia?
  • SirBubu #21
    molnibalage-ról meg annyit kell tudni, hogy személyében Közép-Európa (mit K.-E., az egész világ !) legnagyobb repüléstechnikai zsenijét üdvözölhetjük, kinek ajtaja előtt a NASA, a USAF, a McDonnal-Douglas (ha van még olyan egyáltalán) vezető konstruktőrei állnak sorban térden könyörögve egy jó ötletért nap mint nap

    ja
  • SirBubu #20
    és pontosan ez a lényeg, hogy geometria

    ha ez geometriailag helyes lenne, ez nem lehetne igaz