SG.hu·

Teljes káosz veszi körül a Plutót 

Teljes káosz veszi körül a Plutót 
A Hubble vizsgálódása után így értékelik a csillagászok a Plutó holdjainak összességét.

Május közepén még a Plutó felé tartó New Horizons űrszonda küldött vissza érdekes képeket a törpebolygót körülvevő holdakról, azóta azonban a csillagászok a Hubble űrteleszkóp segítségével is megtekintették azokat, ez utóbbi vizsgálódás révén pedig teljes káoszként írják le a környéken megfigyelhető csoportosulást. A holdak mind formájukat, mind pedig pályájukat tekintve nagy eltéréseket mutatnak.

A Plutó és kísérőinek első érdekessége, hogy a legnagyobb hold, a Charon, éppen feleakkora "gazdájánál", emiatt pedig a többi égi kísérő egy állandóan változó gravitációs mezőben igyekszik alkalmazkodni a körülményekhez. Az eredmény jól látható a Hubble által elkészített képeken, az apró, alig néhány tíz kilométer átmérőjű holdak (név szerint a Styx, a Nix, a Hydra, valamint a Kerberos) ugyanis elnyújtott objektumokként tűnnek fel, amelyek ráadásul nem is ugyanazon arcukat mutatják a Plutónak, hanem folyamatosan pörögnek, ami szintén a gravitációs hatásokkal magyarázható.


A NASA illetékesei megjegyzik, hogy amennyiben ezen holdak valamelyikén élnénk, kissé nehezen tudnánk megjósolni, hogy a Nap éppen melyik irányban kel majd fel az egyes reggeleken, bár a már említett hatások miatt valószínűleg maga az élet sem lenne túl kellemes élmény. Tovább bonyolítja a képet, hogy bár három hold (a Styx, a Nix, és a Hydra) szinkronban járják érdekes táncukat, a Kerberos anyagát és összetételét illetően is eltéréseket mutat, hiszen az előbbi hárommal ellentétben nem világos, hanem nagyon is sötét, a szénre emlékeztető felszínnel rendelkezik, ami viszont azt sugallja, hogy ő nem ugyanazon ősi törpebolygó-ütközésből ered, mint a többiek.

A kutatók egyelőre nem tudják kellő biztonsággal leírni és megmagyarázni a furcsa rendszer keletkezésének körülményeit, de ebben a New Horizons segíthet majd, hiszen az űrszonda a következő hónapban megérkezik a helyszínre, ahol részletes vizsgálódást folytat majd le.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© IMYke2.0.0.02015. 06. 11.. 18:23||#10
Számtalan áldozatot követelt az akció. Gyászoljuk is őket az ellenálló testvérekkel.
© IMYke2.0.0.02015. 06. 11.. 18:22||#9
Nem működött volna, ha az eredeti képen is kicsi sötét hold helyett egy bazi nagy DS lenne a képen.
A készet bázist direkt nem, hogy "epikusabb" legyen a "leleplezés" 😊
© kissssss2015. 06. 09.. 22:46||#8
és közben hány bothan kémednek az életébe került ez az infó?

© Pares2015. 06. 09.. 22:11||#7
Hydra Relay <#alien2>


© slayer0062015. 06. 09.. 21:44||#6
A Death Star 2-es 99 mérföldes átmérővel rendelkezett, ez 80 mérfölddel TÖBB, mint ami a képen van... 😊
© Meridian2015. 06. 09.. 21:43||#5
Dehogyisnem stimmel... a filmben szereplő DS mérete költő túlzással értendő. Valójában 19 mérföld volt az átmérője 😉 😛
© Tinman2015. 06. 09.. 19:09||#4
No offense, de itt valami qrvára nem stimmel.

A képeden a Death Star 2-es látható, mégis csak sima Death Star felirat szerepel felette, de nem ez a legnagyobb gond, hanem a 19 mérföldes átmérő.

A Death Star 2-es 99 mérföldes átmérővel rendelkezett, ez 80 mérfölddel kevesebb, mint ami a képen van...

Spoiler (katt a megjelenítéshez)
:-D

Utoljára szerkesztette: Tinman, 2015.06.09. 19:09:43
© sárkánylovag2015. 06. 09.. 18:44||#3
Sejtettem hogy az SG fórumain megfejtik a világ titkait.
© IMYke2.0.0.02015. 06. 09.. 18:29||#2
Feltörtem a NASA titkos szervereit, és megszereztem az eredeti képet:
© Hengelhoffer2015. 06. 09.. 11:13||#1
A Kerberos csakis valami űrlény-inváziós csapat előőrsének anyahajója lehet