A Hubble vizsgálódása után így értékelik a csillagászok a Plutó holdjainak összességét.

Május közepén még a Plutó felé tartó New Horizons űrszonda küldött vissza érdekes képeket a törpebolygót körülvevő holdakról, azóta azonban a csillagászok a Hubble űrteleszkóp segítségével is megtekintették azokat, ez utóbbi vizsgálódás révén pedig teljes káoszként írják le a környéken megfigyelhető csoportosulást. A holdak mind formájukat, mind pedig pályájukat tekintve nagy eltéréseket mutatnak.

A Plutó és kísérőinek első érdekessége, hogy a legnagyobb hold, a Charon, éppen feleakkora "gazdájánál", emiatt pedig a többi égi kísérő egy állandóan változó gravitációs mezőben igyekszik alkalmazkodni a körülményekhez. Az eredmény jól látható a Hubble által elkészített képeken, az apró, alig néhány tíz kilométer átmérőjű holdak (név szerint a Styx, a Nix, a Hydra, valamint a Kerberos) ugyanis elnyújtott objektumokként tűnnek fel, amelyek ráadásul nem is ugyanazon arcukat mutatják a Plutónak, hanem folyamatosan pörögnek, ami szintén a gravitációs hatásokkal magyarázható.


A NASA illetékesei megjegyzik, hogy amennyiben ezen holdak valamelyikén élnénk, kissé nehezen tudnánk megjósolni, hogy a Nap éppen melyik irányban kel majd fel az egyes reggeleken, bár a már említett hatások miatt valószínűleg maga az élet sem lenne túl kellemes élmény. Tovább bonyolítja a képet, hogy bár három hold (a Styx, a Nix, és a Hydra) szinkronban járják érdekes táncukat, a Kerberos anyagát és összetételét illetően is eltéréseket mutat, hiszen az előbbi hárommal ellentétben nem világos, hanem nagyon is sötét, a szénre emlékeztető felszínnel rendelkezik, ami viszont azt sugallja, hogy ő nem ugyanazon ősi törpebolygó-ütközésből ered, mint a többiek.

A kutatók egyelőre nem tudják kellő biztonsággal leírni és megmagyarázni a furcsa rendszer keletkezésének körülményeit, de ebben a New Horizons segíthet majd, hiszen az űrszonda a következő hónapban megérkezik a helyszínre, ahol részletes vizsgálódást folytat majd le.