Gyurkity Péter
Egyre jobban ismerjük a Rosetta üstökösének felszínét
A folyamatosan frissülő képeken újabb és újabb felszíni alakzatok bukkannak elő.
Decemberben még arról írtunk, hogy az Európai Űrügynökség illetékesei végre közzétették a Philae leszállóegység megérkezésekor készült első képet, amely sajnos meglehetősen homályosra sikerült. A Rosetta azóta újabb és újabb felvételeket készített az üstökösről, amelyeken a szublimáció hatására kialakuló bizonyos alakzatok is megfigyelhetők. A "67/P" üstökös tavaly augusztusban még alig mutatott aktivitást, most azonban, a Naphoz közeledve egyre melegszik. Több kilométer magas gejzírekben tör fel a felszínéről a por és a gáz, novemberben a sugarak a 2-4 kilométert is elérték. Jelenleg az üstökös már meglepően aktív. "Már több port lövellt ki, mint sok más üstökös a Naphoz legközelibb pontján" - hangoztatta Dennis Bodewits, a Marylandi Egyetem kutatója. A perihéliumot, azaz a Naphoz legközelibb pontot augusztusban éri el a 67/P.
A 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösre leszállt Philae még mindig alvó üzemmódban várja az első napsugarakat, amelyek révén megkezdheti saját rendszerének feltöltését és a fontosabb műszerek bekapcsolását, hogy elvégezze az első helyszíni vizsgálatokat. A szonda maga azonban folyamatosan végzi munkáját, az ESA pedig időről-időre újabb képeket közöl honlapján, amelyeket összehasonlítva már bizonyos eltéréseket is felfedezhetünk az üstökös felszínén. A január 16-i példány például az orientációt tekintve szinte azonos a november 2-i mozaikképpel, ám a kép bal oldalán látható lesimított, Imhotep névre keresztelt terület, valamint a mellette elhelyezkedő, piramisra emlékeztető Kheopsz esetében már jól látható a különbség.
A négy felvételből összeállított mozaikkal kapcsolatban a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az illesztési eljárás során előfordulhatnak bizonyos hibák és eltérések, ám a két említett dátum felvételeit összevetve mégis jól látható az eltérő megvilágításból fakadó különbség. Ezek egy része azonban nem feltétlenül a kőzetfelszín változása okozza, hanem a szublimáció, vagyis az üstökösön megtalálható jég elpárolgása, amely egyes esetekben érdekes alakzatokat képezhet.
Amíg a Philae életre nem kel, addig a Rosetta 28,4 kilométeres távolságból készített felvételei szolgáltatnak majd további érdekességeket. Maga a mozaik egyébként egy 4,5 x 4,2 kilométeres területet mutat meg nekünk, bár a forgásból fakadóan az élesség olykor hagy maga után némi kívánnivalót (ebből is eredhetnek az összeillesztési hibák) - ezért is ajánlják az érdeklődőknek a különálló képek tanulmányozását, mielőtt a kész mozaikokat vetnék össze.
A Rosetta űrszondán több műszercsoport végez méréseket: az üstökös anyagát, különböző jellemzőit mérik. Az egyik műszercsoport az üstökös közelében található töltött részecskéket vizsgálja. A Rosetta űrmisszió elkíséri a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst annak ébredésétől a napközeli maximális aktivitás időszakáig. Kezdetben a napszél, vagyis a Napból érkező szuperszonikus töltöttrészecske-áramlás áthatol az üstökös gázok alkotta ritka légkörén, majd az ionizált atmoszféra mérete és nyomása határfelületeket alakít ki, így létrejön egy térrész, amelyben az üstökös-eredetű hatások dominálnak: megszületik a magnetoszféra.
"Eleinte különböző fejlesztéseket végeztünk, és amióta az űrszonda 2014 elején feléledt, részt veszünk az adatok feldolgozásában és a misszió programjának kialakításában, ami nagyon időigényes munka, mivel az üstökös állandóan, megállíthatatlanul változik, ezért az űrszonda pályáját bizonyos előrelátással folyamatosan újra kell tervezni a megszerzett ismeretek alapján" - magyarázta Szegő Károly, a Wigner FK tudományos tanácsadója.
"Ettől az alapkutatástól azt reméljük, egyszer megértjük, hogyan éled föl az üstökös, hogyan alakítja ki a környezetét. Mielőtt ezek a mérések elkezdődtek, azt hittük, ismerjük az üstökösöket, most úgy véljük, alig tudtunk róluk valamit. Tudtuk például, hogy az üstökös forog, most azonban a repülésdinamikai szakemberektől arról értesültünk, hogy enyhén gyorsul a kimenő áramlások ereje miatt" - világított rá a professzor. A megfigyelések különböző ion-populációkat mutatnak: láthatunk alacsony energiájú, az űrszonda közelében keletkezett ionokat, és olyanokat is, amelyek messzebb, az üstökös előtt keletkeztek, és így már nagy sebességre gyorsította fel őket a napszéllel való kölcsönhatás.
A Science aktuális számának egy másik tanulmánya a Rosetta adatai alapján az üstökös súlyáról számolt be: a "Csuri" köbméterenkénti körülbelül 470 kilogrammos súlyával olyan nehéz lehet mintegy parafadugó. "Abból indultunk ki, hogy jégből és porból áll, ezen anyagok mindegyike sűrűbb ennél. A mért sűrűség arra utal, hogy az üstökös lyukacsos, 70-80 százalékban tehát üres - mondta Holger Sierks göttingeni csillagász. Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája 2004-ben indult a Földről, hogy tízéves utazás után a 67/P Csurjumov/Geraszimenko üstökös közelébe érjen. Philae nevű leszállóegysége tavaly november 12-én, hétórás szabadesés után érte el a Földtől több mint 510 millió kilométerre lévő üstökös felszínét, ahonnan kétszer visszapattant, és egyelőre ismeretlen helyen állapodott meg. A leszállási helyen olyan kevés fény érte, hogy napelemei lemerültek, nem tudta folytatni a kutatást. November 15. óta hibernációban várja az "újraéledést", a Rosetta addig is követi az égitestet.
Decemberben még arról írtunk, hogy az Európai Űrügynökség illetékesei végre közzétették a Philae leszállóegység megérkezésekor készült első képet, amely sajnos meglehetősen homályosra sikerült. A Rosetta azóta újabb és újabb felvételeket készített az üstökösről, amelyeken a szublimáció hatására kialakuló bizonyos alakzatok is megfigyelhetők. A "67/P" üstökös tavaly augusztusban még alig mutatott aktivitást, most azonban, a Naphoz közeledve egyre melegszik. Több kilométer magas gejzírekben tör fel a felszínéről a por és a gáz, novemberben a sugarak a 2-4 kilométert is elérték. Jelenleg az üstökös már meglepően aktív. "Már több port lövellt ki, mint sok más üstökös a Naphoz legközelibb pontján" - hangoztatta Dennis Bodewits, a Marylandi Egyetem kutatója. A perihéliumot, azaz a Naphoz legközelibb pontot augusztusban éri el a 67/P.
A 67/P Csurjumov-Geraszimenko üstökösre leszállt Philae még mindig alvó üzemmódban várja az első napsugarakat, amelyek révén megkezdheti saját rendszerének feltöltését és a fontosabb műszerek bekapcsolását, hogy elvégezze az első helyszíni vizsgálatokat. A szonda maga azonban folyamatosan végzi munkáját, az ESA pedig időről-időre újabb képeket közöl honlapján, amelyeket összehasonlítva már bizonyos eltéréseket is felfedezhetünk az üstökös felszínén. A január 16-i példány például az orientációt tekintve szinte azonos a november 2-i mozaikképpel, ám a kép bal oldalán látható lesimított, Imhotep névre keresztelt terület, valamint a mellette elhelyezkedő, piramisra emlékeztető Kheopsz esetében már jól látható a különbség.
A négy felvételből összeállított mozaikkal kapcsolatban a szakemberek arra figyelmeztetnek, hogy az illesztési eljárás során előfordulhatnak bizonyos hibák és eltérések, ám a két említett dátum felvételeit összevetve mégis jól látható az eltérő megvilágításból fakadó különbség. Ezek egy része azonban nem feltétlenül a kőzetfelszín változása okozza, hanem a szublimáció, vagyis az üstökösön megtalálható jég elpárolgása, amely egyes esetekben érdekes alakzatokat képezhet.
Amíg a Philae életre nem kel, addig a Rosetta 28,4 kilométeres távolságból készített felvételei szolgáltatnak majd további érdekességeket. Maga a mozaik egyébként egy 4,5 x 4,2 kilométeres területet mutat meg nekünk, bár a forgásból fakadóan az élesség olykor hagy maga után némi kívánnivalót (ebből is eredhetnek az összeillesztési hibák) - ezért is ajánlják az érdeklődőknek a különálló képek tanulmányozását, mielőtt a kész mozaikokat vetnék össze.
A Rosetta űrszondán több műszercsoport végez méréseket: az üstökös anyagát, különböző jellemzőit mérik. Az egyik műszercsoport az üstökös közelében található töltött részecskéket vizsgálja. A Rosetta űrmisszió elkíséri a 67P/Csurjumov-Geraszimenko üstököst annak ébredésétől a napközeli maximális aktivitás időszakáig. Kezdetben a napszél, vagyis a Napból érkező szuperszonikus töltöttrészecske-áramlás áthatol az üstökös gázok alkotta ritka légkörén, majd az ionizált atmoszféra mérete és nyomása határfelületeket alakít ki, így létrejön egy térrész, amelyben az üstökös-eredetű hatások dominálnak: megszületik a magnetoszféra.
"Eleinte különböző fejlesztéseket végeztünk, és amióta az űrszonda 2014 elején feléledt, részt veszünk az adatok feldolgozásában és a misszió programjának kialakításában, ami nagyon időigényes munka, mivel az üstökös állandóan, megállíthatatlanul változik, ezért az űrszonda pályáját bizonyos előrelátással folyamatosan újra kell tervezni a megszerzett ismeretek alapján" - magyarázta Szegő Károly, a Wigner FK tudományos tanácsadója.
"Ettől az alapkutatástól azt reméljük, egyszer megértjük, hogyan éled föl az üstökös, hogyan alakítja ki a környezetét. Mielőtt ezek a mérések elkezdődtek, azt hittük, ismerjük az üstökösöket, most úgy véljük, alig tudtunk róluk valamit. Tudtuk például, hogy az üstökös forog, most azonban a repülésdinamikai szakemberektől arról értesültünk, hogy enyhén gyorsul a kimenő áramlások ereje miatt" - világított rá a professzor. A megfigyelések különböző ion-populációkat mutatnak: láthatunk alacsony energiájú, az űrszonda közelében keletkezett ionokat, és olyanokat is, amelyek messzebb, az üstökös előtt keletkeztek, és így már nagy sebességre gyorsította fel őket a napszéllel való kölcsönhatás.
A Science aktuális számának egy másik tanulmánya a Rosetta adatai alapján az üstökös súlyáról számolt be: a "Csuri" köbméterenkénti körülbelül 470 kilogrammos súlyával olyan nehéz lehet mintegy parafadugó. "Abból indultunk ki, hogy jégből és porból áll, ezen anyagok mindegyike sűrűbb ennél. A mért sűrűség arra utal, hogy az üstökös lyukacsos, 70-80 százalékban tehát üres - mondta Holger Sierks göttingeni csillagász. Az Európai Űrügynökség (ESA) Rosetta űrszondája 2004-ben indult a Földről, hogy tízéves utazás után a 67/P Csurjumov/Geraszimenko üstökös közelébe érjen. Philae nevű leszállóegysége tavaly november 12-én, hétórás szabadesés után érte el a Földtől több mint 510 millió kilométerre lévő üstökös felszínét, ahonnan kétszer visszapattant, és egyelőre ismeretlen helyen állapodott meg. A leszállási helyen olyan kevés fény érte, hogy napelemei lemerültek, nem tudta folytatni a kutatást. November 15. óta hibernációban várja az "újraéledést", a Rosetta addig is követi az égitestet.