Gyurkity Péter
Sikeresen lezajlott az Orion útja
A NASA kisebb hibák és az időjárás miatt halasztotta el a fellövést, amelyre ma került sor. Az űrkapszula leereszkedett a Csendes-óceánba.
A következő évtizedben esedékes Mars-küldetések főszereplőjét csütörtökön indították volna útjára, hogy egyelőre űrhajósok nélkül teszteljék annak főbb komponenseit. A kilövésre először egy rossz helyre tévedő hajó, majd pedig az erős szél, illetve egy szelep nem megfelelő működése miatt nem került sor, ezért a többszöri halasztás után úgy döntöttek, hogy inkább mára teszik át a rajtot.
Az Orion egyelőre a ma legerősebbnek számító Delta-4 rakétára épül, sok tekintetben az Apollo-program kapszuláira emlékeztető kialakítással. A személyzeti modul jelen esetben nagyobbra sikerült, a számítógépes rendszer természetesen fényévekkel fejlettebb, ám ez egyben érzékenyebb is a kozmikus sugárzásra, ezért is kíváncsiak az illetékesek arra, hogy az Orion miként viseli majd az űr viszontagságait. A tervek szerint a kilövés után csaknem 18 perccel áll pályára a kapszula, maga mögött hagyva a Delta-4 több fokozatát, amelyek a megfelelő sebesség és magasság elérését hivatottak biztosítani. Itt az űrbéli meghajtást biztosító Service Module mellett egyébként egy külön mentőegység is megtalálható, amely akár az emelkedés első periódusa alatt is mentőcsónakként funkcionálhat a későbbi űrhajósok számára, amennyiben valamilyen probléma merülne fel.
A fellövésre végül egy nap késéssel, keleti parti idő szerint reggel 7 órakor került sor, ezúttal különösebb fennakadás nélkül. A páros átlépte a hangsebességet, 10 perc után a második lépcső vette át a stafétabotot, hogy 11 percen keresztül tovább gyorsítsa a járművet. Eközben további komponensek váltak le, jelenlétük immár feleslegessé vált - ezek üzemanyagot hordoztak, a legénységet hivatottak biztonságba juttatni egy esetleges probléma esetén, illetve strukturális támasztékot jelentettek a fellövés első perceiben. 20 perccel később az Orion már 24 ezer km/h-s sebességgel száguldott alacsony orbitális pályán, de a második lépcső második fázisa csak jóval ezt követően indult be, hogy immár a tervezett legnagyobb magasságba repítse a szerkezetet.
A pálya legmagasabb pontja (a kozmikus sugárzástól minket védő Van Allen övezeten túl) 5800 kilométer volt, ez a szakemberek szerint elégséges ahhoz, hogy a Föld kétszeri megkerülését követően a Holdról, illetve a Marsról történő visszatérést szimuláljuk, igazolva, hogy a kapszula biztonságban beléphet a légkörbe, amihez a korábbinál jóval szélesebb és vékonyabb, de a remények szerint ugyanolyan hatékony hőpajzs megfelelő működésére lesz szükség. A rövid, mindössze 4 órán át tartó küldetés során tesztelték emellett a hajtóművet, a navigációs és a létfenntartó rendszert is, hogy választ kapjanak a megmaradt kérdésekre. A légkörbe történő belépést követően nyíltak ki a fékernyők, majd pedig a főernyők, amelyek egészen 30 km/óra sebességre lassítják az eszközt, mielőtt az az óceán vizébe pottyant. Innen az USS Anchorage legénysége emelte ki és helyezte azt biztonságba.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA legutóbb 42 éve - az utolsó holdra szállás alkalmával - küldött űrhajót ilyen magasságba. Az még nem dőlt el, hogy az újgenerációs eszközzel a Holdra térnének vissza, avagy közvetlenül a Marsot veszik-e célba. Számításba jöhet egy aszteroidán történő landolás, de bárhogy is döntenek, itt még szükség lesz a megfelelő leszállóegység kifejlesztésére, mint ahogy az új Space Launch System 2017-es kipróbálása is fontos mérföldkő lesz. Űrhajósok részvételével 2020-ban vagy 2021-ben kerülhet sor az első repülésre, ezután jöhetnek a Hold- avagy Mars-küldetések.
A következő évtizedben esedékes Mars-küldetések főszereplőjét csütörtökön indították volna útjára, hogy egyelőre űrhajósok nélkül teszteljék annak főbb komponenseit. A kilövésre először egy rossz helyre tévedő hajó, majd pedig az erős szél, illetve egy szelep nem megfelelő működése miatt nem került sor, ezért a többszöri halasztás után úgy döntöttek, hogy inkább mára teszik át a rajtot.
Az Orion egyelőre a ma legerősebbnek számító Delta-4 rakétára épül, sok tekintetben az Apollo-program kapszuláira emlékeztető kialakítással. A személyzeti modul jelen esetben nagyobbra sikerült, a számítógépes rendszer természetesen fényévekkel fejlettebb, ám ez egyben érzékenyebb is a kozmikus sugárzásra, ezért is kíváncsiak az illetékesek arra, hogy az Orion miként viseli majd az űr viszontagságait. A tervek szerint a kilövés után csaknem 18 perccel áll pályára a kapszula, maga mögött hagyva a Delta-4 több fokozatát, amelyek a megfelelő sebesség és magasság elérését hivatottak biztosítani. Itt az űrbéli meghajtást biztosító Service Module mellett egyébként egy külön mentőegység is megtalálható, amely akár az emelkedés első periódusa alatt is mentőcsónakként funkcionálhat a későbbi űrhajósok számára, amennyiben valamilyen probléma merülne fel.
A fellövésre végül egy nap késéssel, keleti parti idő szerint reggel 7 órakor került sor, ezúttal különösebb fennakadás nélkül. A páros átlépte a hangsebességet, 10 perc után a második lépcső vette át a stafétabotot, hogy 11 percen keresztül tovább gyorsítsa a járművet. Eközben további komponensek váltak le, jelenlétük immár feleslegessé vált - ezek üzemanyagot hordoztak, a legénységet hivatottak biztonságba juttatni egy esetleges probléma esetén, illetve strukturális támasztékot jelentettek a fellövés első perceiben. 20 perccel később az Orion már 24 ezer km/h-s sebességgel száguldott alacsony orbitális pályán, de a második lépcső második fázisa csak jóval ezt követően indult be, hogy immár a tervezett legnagyobb magasságba repítse a szerkezetet.
A pálya legmagasabb pontja (a kozmikus sugárzástól minket védő Van Allen övezeten túl) 5800 kilométer volt, ez a szakemberek szerint elégséges ahhoz, hogy a Föld kétszeri megkerülését követően a Holdról, illetve a Marsról történő visszatérést szimuláljuk, igazolva, hogy a kapszula biztonságban beléphet a légkörbe, amihez a korábbinál jóval szélesebb és vékonyabb, de a remények szerint ugyanolyan hatékony hőpajzs megfelelő működésére lesz szükség. A rövid, mindössze 4 órán át tartó küldetés során tesztelték emellett a hajtóművet, a navigációs és a létfenntartó rendszert is, hogy választ kapjanak a megmaradt kérdésekre. A légkörbe történő belépést követően nyíltak ki a fékernyők, majd pedig a főernyők, amelyek egészen 30 km/óra sebességre lassítják az eszközt, mielőtt az az óceán vizébe pottyant. Innen az USS Anchorage legénysége emelte ki és helyezte azt biztonságba.
Az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA legutóbb 42 éve - az utolsó holdra szállás alkalmával - küldött űrhajót ilyen magasságba. Az még nem dőlt el, hogy az újgenerációs eszközzel a Holdra térnének vissza, avagy közvetlenül a Marsot veszik-e célba. Számításba jöhet egy aszteroidán történő landolás, de bárhogy is döntenek, itt még szükség lesz a megfelelő leszállóegység kifejlesztésére, mint ahogy az új Space Launch System 2017-es kipróbálása is fontos mérföldkő lesz. Űrhajósok részvételével 2020-ban vagy 2021-ben kerülhet sor az első repülésre, ezután jöhetnek a Hold- avagy Mars-küldetések.
