Gyurkity Péter

Az űrre is kiterjedhet az amerikai-orosz feszültség 

Az illetékesek tagadják ennek lehetőségét, de az ukrán helyzet kihathat az együttműködésre.

Kedden kerül sor a sorrendben 39., a nemzetközi űrállomást célba vevő expedíció rajtjára, amelyen ezúttal egy amerikai és két orosz űrhajós vesz részt. Az állomáson jelenleg amerikai, orosz, valamint japán kollégáik tartózkodnak, és bár az illetékesek szerint erre minimális az esély, az ukrán helyzet miatti feszültség az itteni együttműködésre, pontosabban a különböző űrprogramokra is kihathat.

Az asztronauták (avagy kozmonauták) egy röpke hatórás út végén jutnak el az űrállomásra, erre azonban hetekig készülnek. A nemrég innen visszatért, szintén amerikai Mike Hopkins szerint orosz partnereit közeli barátként kezelheti, közöttük az együttműködés a féléves ott tartózkodás alatt igen szoros volt, aggodalomra így semmi ok. Az országok közötti feszültség azonban máshol akadályokat képezhet, aminek esélyét John Logsdon, a NASA tanácsadói testületének tagja már 20-25 százalékra becsüli. Ennek bekövetkezte valóságos katasztrófa lenne az amerikai fél számára, hiszen jelenleg több szempontból is az orosz félre vannak utalva.

Kitűnő példa erre az űrsiklók nyugdíjazása, amelynek eredményeként 2011 óta kizárólag a Szojuz űrhajókkal tudnak eljutni a nemzetközi űrállomásra, meghatározott időközönként lecserélve annak legénységét. Az üzleti szféra által fejlesztett utódok 2017 előtt biztosan nem állnak majd készen, így még évekig fennáll majd a némileg kényelmetlen helyzet - az amerikaiak átlagban 70,7 millió dollárt fizetnek minden egyes utazásért. A Pentagon eközben arra utasította a légierő illetékeseit, hogy vizsgálják felül az orosz gyártású RD-180 hajtómű Atlasz V rakétákban történő felhasználásának kérdését, mivel ennek utánpótlása most bizonytalanná vált. Ezen rakéták egyébként jelenleg katonai műholdakat juttatnak a megfelelő pályára.

Bárhogy is alakulnak a dolgok, a két ország közötti viszony mindenképpen kihat majd az űrprogramokra. Az amerikaiak már csak emiatt is szeretnék mielőbb visszanyerni önállóságukat, erre azonban még jó ideig nem lesz komoly esélyük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #4
    Hogy a jó légkör össze ne keveredjen ezzel a pffff. Ezzel a másik pfff. :)
  • NEXUS6 #3
    Egyrészt kísértetiesen hasonlít a helyzet, mint ami a 2010. c filmben volt.
    Másrészt az oroszokkal történő faxméregetés előtt meg kéne nézni. hogy mik egy konfliktus kiélezésének következményei és csak utána kijelenteni a világ előtt olyan dolgokat, amik betartására korlátozottak a lehetőségeit.

    Az amcsiknak tudom, hogy ciki máshoz alkalmazkodni, pláne olyan félhez, akit az un hidegháború végén legyőztek, de azóta eltelt 20 év és alapvetően változtak bizonyos tényezők.
  • gforce9 #2
    "Azért kell a két űrhajó közé zsilipelőkamra, mert mindkét űrhajóban más-más a légkör."

    Ismerős? :)
  • Krumplipuskaa #1
    "Az űrre is kiterjedhet az amerikai-orosz feszültség "
    Egy dolog a politika,és egy másik dolog az űrkutatás :)