Hunter

Elhunyt Neil Armstrong

Augusztus 25-én elhunyt az első ember, aki a Holdra lépett. Az Armstrong család által kiadott közlemény szerint a hónap elején elvégzett szívműtét kapcsán fellépett komplikációk okozták a halálát. Neil Armstrong 82 éves volt.

1969. július 20-án írt történelmet az Apollo 11 űrhajó parancsnokaként, amikor űrhajóstársával, Buzz Aldrinnal elsőként szálltak le egy idegen égitesten, ami - híres mondását idézve - "Kis lépés ez egy embernek, de hatalmas ugrás az emberiségnek". A felszín elérését több, mint 500 millió televíziónéző követte nyomon világszerte. Közel három órát töltöttek a Holdon, számos fényképet készítve és kísérletet végezve el a felszínen. "A látvány egyszerűen elképesztő volt, meghaladva minden vizuális élményt, amiben valaha is részem volt" - mondta a visszatérés után Armstrong.

Barack Obama, az Egyesült Államok elnöke úgy emlékezett az egykori asztronautáról, mint "az egyik legnagyobb amerikai hős, nem csupán saját korszakának, de minden időknek" Tavaly novemberben az elnök személyesen átadta át Armstrongnak a legmagasabb amerikai civil kitüntetést, a Kongresszusi Arany Medált. Az Apollo 11 volt Armstrong utolsó űrutazása, 1971-ben elhagyta a NASA-t, hogy űrrepülési mérnököket képezhessen.


Az 1930-ban, az Ohio állambeli Wapakonetában született és nevelkedett Armstrong hat éves korában repült először az édesapjával, ami meghatározó élmény volt az életét végig kísérő hivatásában. Több mint 200 repülőgép típust próbált ki. Az 1950-es években a koreai háború alatt a Haditengerészet sugárhajtású vadászgépeivel repült, majd 1962-ben csatlakozott az amerikai űrprogramhoz. A holdutazást követő hirtelen jött hírnév ellenére is szerény és visszafogott maradt. "Én csak egy fehér zoknis, zsebvédős, unalmas mérnök vagyok, ahogy mindig is voltam" - mondta 2000 februárjában, ritka közszerepléseinek egyikén.

„Amíg lesznek történelemkönyvek, addig Neil Armstrong szerepelni fog bennük, mint az emberiség első kis lépésének megtevője egy, a miénktől távol eső világon” - nyilatkozott Charles Bolden, a NASA igazgatója. „Amellett, hogy Amerika egyik legnagyobb felfedezője, Neil olyan jóindulatú és alázatos volt, ami mindannyinknak példaként szolgált”

„Nagyon lesújtott, amikor ma megtudtam, hogy Neil Armstrong eltávozott” - mondta Aldrin, az egykori űrhajóstárs. „Neil és én munkatársakként vettünk részt a kiképzéseken, de emellett jó barátok is voltunk, akiket mindig is össze fog kötni az Apollo 11 küldetés”

Az Apollo 11 parancsnoki moduljának pilótája, Michael Collins csupán ennyit mondott: „Ő volt a legjobb és rettenetesen hiányozni fog”

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #64
    Azt ugye tudjátok, hogy elsősorban itt nem GazCamp3r-el van a baj?

    Trollkodott egy kezdő hsz-t, ti meg még ocsmányabb stílusban reagáltok rá. Ha ő abban hisz, hogy nem jártak az amcsik a Holdon, SZÍVE JOGA!

    REAGÁLNOTOK SEM KELLETT VOLNA RÁ!

    Főleg akkor nem, ha intelligensebbnek gondoljátok magatok, mert így nem, hogy az ő szintjén nyilvánultok meg, de egyesek bőven alatta!

    Nem egyedül GazCamp3r hibája az, hogy egy haláleset megemlékező cikke alatt ilyen megnyilvánulásokat kell olvasni!!!

    Szálljatok magatokba! Azért ilyen az SG, mert etetitek a trollkodó embereket.

    Ha nem eteted, hanem ignorálod éhen hal!

    Ott a +- rendszer, használjátok, pillanatok alatt eltűnik a hsz-e és tisztességgel lehet megemlékezni egy végtelenül BÁTOR emberről, mert N.A. érdeme kedves GazCamp3r nem az, hogy feltalálta a rák ellenszerét, hanem az a bátorság és SZERÉNYSÉG amivel életét élte az példaértékű mindannyiunk számára.

    Kíváncsi lennék GazCamp3r, hogy ha téged 1969-be elküldtek volna első emberként a Holdra, hogy viselted volna?
  • Cowie #112
    Az Aldrin volt inkább.

    Itt látható az ominózus jelenet:
    LINK

    Amúgy ez semmit nem von le a megmozdulás értékéből. (meg kellett volna még rugdalnia is)
  • svhs #97
    RIP :(

    Kérek mindenkit, ha már úgy is tudja mindenki hogy a trollokank mi a célja, és mi élteti őket viselkedjetek is úgy.Mínusz a posztra és nem válaszolsz, akkor lelép pár órán belül, köszöntem. :)
    (Ha mégsem így teszel az ő szintjére süllyedsz le és te sem vagy jobb.)
  • ProgServ #96
    Egyébként mint lent a videóban látható, pár vén buzi aki macskákkal lakik, kitalálja, hogy nemvolt holdutazás és terjeszti.

    Ez önmagában nem gond...de az hatalmas probléma, hogy ti fiatalok el is hiszitek!Nem szabad! Mindig ha olyan információkat hallotok ami a legkisebb gyanút is ébreszti, több helyen utána kell járni!

    Épp így igaz a TV adásokra is, mert 1-es csatornák 1 oldalúak, adott politikai pártokhoz tartoznak, vagy a saját nézeteiket tolmácsolják bújtatott formában.

    Nehogy bevegyétek! Minden infónak utána kell nézni, és gondolkodni kell, mert ha nem így tesztek, olyanok lesztek mint USA-ban a sok hájas agymosott nyomorult idióta!
  • Bannedusermail #111
    Pár éve Neil Amstrongnak volt egy a holdra szállásnál is nagyobb tette. Egy nyilvános rendezvényen, egy konteós felelősségre vonta, és Neil pofán vágta egy gyors mozdulattal.
  • Bannedusermail #110
    Szánalmat sem érdemel az az ember, aki egy halálhír bejelentésekor a rögeszméi miatt gyalázkodik, és a felháborodott reakciókra csak annyit tud mondani, hogy mindenki agymosott rajta kívül.
  • vision5 #90
    Bakker inkább tisztelni kéne ezt a teljesítményt és nem konteózni.
    Ez a srác 38 évesen elmondhatta, hogy volt már a Holdon, kiváncsi vagyok ti konteózók mire vittétek :-)
    Csak megjegyzem, hogy a Hold körül keringő Smart-1 már lefényképezte több holdra szállás nyomait szóval közvetlen bizonyíték is van - nem beszélve arról, hogy a Holdon elhelyezett tükrökkel kalibrálják a GPS rendszert és mérik folyamatosan a Föld-Hold távolságot, ezt vajon az ufók vagy Rotschildék rakhatták oda? :D
  • Crane #25
    Elnézést a kanyarért:

    Egyszer becsöngetett hozzám egy fószer. Kezében egy PC-s alaplappal. Azt mondta nekem:
    - Fontos üzenetet hozott. Nézzem meg ezt a tárgyat, és higgyem el, hogy az ember ilyet nem tud csinálni. Ez idegen, földönkívüli technológia...
    Itt félbeszakítottam ködös tekintetű prédikációját, majd közöltem, hogy olyan melóhelyen dolgozom, ahol ilyeneket készítünk. Mivel én nem vagyok földönkívüli, megnyugodhat, hogy DE! tudunk ilyet csinálni. És azzal a rá*asztam az ajtót.
  • Artyy #37
    Élő példája, hogy a tudatlanság szüli az összeesküvés elméleteket. Kérdéseket teszel fel, mert nem vagy képben aztán saját magad próbálsz válaszolni rájuk igen szamár módon, de ne aggódj nem vagy egyedül. Sok hülye van ettől olyan kapósak az összeesküvés elméletek. Megvan mindenre a válasz, de nem a hozzá nem értő embereknél kell keresni.
  • WoodrowWilson #36
    "én csak olyan kérdéseket tettem fel"

    HAHA, tisztára mint Cartman, a South Park konteós részében. Te csak kérdéseket teszel fel, ja. Az Internet korában holdraszállást tagadni igen nagy korlátoltságra vall. Nincs olyan konteós "kérdés"/idióta támadás, ami ne lenne százszor megcáfolva, szétcincálva.