Gyurkity Péter
Rekordot döntött az óceánok hőmérséklete
Több, mint egy évtizedes szünet után indult újra az óceánok felszínének felmelegedése.
Az ezredfordulót követően a klimatológusokat és a téma iránt érdeklődőket az óceánok felszínén mért hőmérsékleti szintben beállt stagnálás tartotta izgalomban, ez azonban a jelek szerint megszűnőben van, és 13 év után újraindult az óceánok felszínének felmelegedése. A jelenségben természetes tényezők játszhatták a főszerepet, ezek azonban már kevésbé fejtik ki jótékony hatásukat.
Axel Timmermann, a Hawaii Egyetem professzora, a napokban tette közzé tanulmányának eredményét, amely egyrészt a globális vízfelszíni átlaghőmérséklet, valamint a csendes-óceán északi régiójában mért adatok változásával foglalkozik. Az általa összevetett számokból kitűnik, hogy véget ért a mintegy 13 évig tartó szünet, amelyet a szakemberek a Global Warming Hiatus néven emlegettek, idén ősszel pedig ismét rekordot döntöttünk, amivel még a különösen meleg, 1998-as El Nino-év adatait is túlszárnyaltuk. Ez leginkább a csendes-óceán északi részén végbement folyamatoknak köszönhető, itt a szokásosnál jóval magasabb számokat mértek, amit az átlagnál gyengébb nyári szelek sem tudtak mérsékelni.
A szakemberek többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy a hőmérsékleti változásban beállt stagnálás annak eredménye volt, hogy miközben az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátásában folyamatos volt az emelkedés, a felgyülemlő (az átlagból pedig hiányzó) hő az óceánok mélyére került, miközben a felszínen nem mértek nagyobb eltérést. Ezt a jelenséget a Föld természetes fluktuációjának számlájára írták, amely az elmúlt években hűsítő hatást fejtett ki, idén januárban azonban a csendes-óceán északi részén gyors emelkedés következett be, ezt a melegebb vizet az áprilisi és májusi nyugati szelek keleti irányban terítették szét, az itt tárolt hő jelentős részét átadva a légkörnek.
A nyári szelek ezt követően szokatlanul gyengének bizonyultak, ezek nem hűtötték a vízfelszínt, emiatt pedig a magasabb hőmérsékleti adatokat az alaszkai-öböltől egészen Pápua Új-Guineáig megtaláljuk.
Az ezredfordulót követően a klimatológusokat és a téma iránt érdeklődőket az óceánok felszínén mért hőmérsékleti szintben beállt stagnálás tartotta izgalomban, ez azonban a jelek szerint megszűnőben van, és 13 év után újraindult az óceánok felszínének felmelegedése. A jelenségben természetes tényezők játszhatták a főszerepet, ezek azonban már kevésbé fejtik ki jótékony hatásukat.
Axel Timmermann, a Hawaii Egyetem professzora, a napokban tette közzé tanulmányának eredményét, amely egyrészt a globális vízfelszíni átlaghőmérséklet, valamint a csendes-óceán északi régiójában mért adatok változásával foglalkozik. Az általa összevetett számokból kitűnik, hogy véget ért a mintegy 13 évig tartó szünet, amelyet a szakemberek a Global Warming Hiatus néven emlegettek, idén ősszel pedig ismét rekordot döntöttünk, amivel még a különösen meleg, 1998-as El Nino-év adatait is túlszárnyaltuk. Ez leginkább a csendes-óceán északi részén végbement folyamatoknak köszönhető, itt a szokásosnál jóval magasabb számokat mértek, amit az átlagnál gyengébb nyári szelek sem tudtak mérsékelni.
A szakemberek többé-kevésbé egyetértenek abban, hogy a hőmérsékleti változásban beállt stagnálás annak eredménye volt, hogy miközben az üvegházhatásért felelős gázok kibocsátásában folyamatos volt az emelkedés, a felgyülemlő (az átlagból pedig hiányzó) hő az óceánok mélyére került, miközben a felszínen nem mértek nagyobb eltérést. Ezt a jelenséget a Föld természetes fluktuációjának számlájára írták, amely az elmúlt években hűsítő hatást fejtett ki, idén januárban azonban a csendes-óceán északi részén gyors emelkedés következett be, ezt a melegebb vizet az áprilisi és májusi nyugati szelek keleti irányban terítették szét, az itt tárolt hő jelentős részét átadva a légkörnek.
A nyári szelek ezt követően szokatlanul gyengének bizonyultak, ezek nem hűtötték a vízfelszínt, emiatt pedig a magasabb hőmérsékleti adatokat az alaszkai-öböltől egészen Pápua Új-Guineáig megtaláljuk.