Sokkal fogékonyabb a felnőtt agy, mint gondoltuk, ezért a tanulás is gyerekjáték lehet, ha tudjuk, hogyan kezdjünk hozzá.

A jelenlegi általános nézet szerint az agy fogaskerekei idővel szépen lassan berozsdásodnak, ezért egyre nehezebben sajátítunk el új ismereteket, legyen az egy új nyelv, hangszer, vagy valamilyen tudományág, pedig már egy évtizede bizonygatja az idegtudósok egy kis csoportja, hogy a felnőttek képesek felvenni a versenyt a gyerekek tanulási képességeivel. A kifejlett agy sokkal fogékonyabb, mint bárki gondolná. "Elméletünk szerint túlértékelik a gyerekkori tanulási szakaszt" - mondta Gary Marcus, a New York Egyetem pszichológusa, hozzátéve, ennek az a legnagyobb hátránya, hogy alábecsüljük a felnőtt agy tanulási képességeit, pedig bármit is szeretnénk tanulni, soha nem késő megmozgatni a szürkeállományt.

Az idősödés és az agy kerekeinek lassulása kapcsolatáról szőtt elméletek igen nagy múltra tekintenek vissza. Az angol nyelvterületen oly népszerű, "öreg kutya nem tanul új trükköket" közmondás például már a 18. századi könyvekben fellelhető, de minden bizonnyal már több száz évvel korábban megfogalmazódott az emberekben. Amikor a kutatók az 1960-as években elkezdték vizsgálni a felnőtt agy fogékonyságát, eredményeik alátámasztották a fent említett közmondást. A dolog érdekessége, hogy a legtöbb betekintést közvetve nyerték a különböző észlelési, felfogóképességgel kapcsolatos tanulmányokból, melyek szerint az egyén vizuális képessége már egészen fiatal korban eléri teljesítménybeli határait.

Egy kísérlet szerint, ha a születés után néhány hétre korlátozzuk a fiatal állatok látását, azok soha nem fognak normálisan látni. Ugyanez igaz az emberekre is: ha a szem fiatalkori hibáit túl későn korrigáljuk, az agy nem tudja megfelelően használni a szemet a későbbiekben. "Sokáig ezek a kényszerek kőbe vésettnek tűntek a kritikus időszakot követően" - mondta Daphne Bavelier, a Rochester Egyetem kutatója.

Ezek persze szélsőséges körülmények, de a bizonyítékok arra utaltak, hogy ugyanez a neurális "megkövülés" más tanulási folyamatokat is elfojt. Az Egyesült Államokban sok tanulmány foglalkozott a nyelvtanulással, különösen a bevándorlók esetében. Míg a gyerekek játszi könnyedséggel sajátították el az új nyelvet, a szülők mind a mai napig kínlódnak a mondatok összerakásával. Vannak azonban felnőttek, akiknek ez nem okoz gondot, sőt, sportot űznek a nyelvtanulásból, ami ellent mond a korábbi nézetnek.

Ezt figyelembe véve Ellen Bialystok, a kanadai York Egyetem kutatója egy amerikai felmérést vett górcső alá, melyben több mint kétmillió spanyol és kínai anyanyelvű bevándorló nyelvi képességeit részletezték. A nyelvtanulás gyerekkori "kritikus időszakának" drasztikus különbséget kellett volna mutatnia azok között, akik kisgyermekként kerültek az új országba és azok között, akiket kamaszként ragadtak ki eredeti környezetükből. A valóságban semmilyen diszkontinuitás nem tapasztalható, hangsúlyozta Bialystok, aki egy egészen fokozatos csökkenést figyelt meg a bevándorlók korának függvényében, ami ugyanúgy tulajdonítható környezeti különbségeknek, mint a rozsdásodó fogaskerekeknek. "Az emberek lassabban és érthetőbben beszélnek egy gyermekhez, rövid, egyszerű mondatokban" - magyarázta. "Emellett a gyerekek teljes társadalmi és oktatási hálózata a nyelv köré szerveződik."

Bár Bialystok tanulmánya szerint a felnőtt agy rugalmasabb, mint gondoltuk, továbbra is kétségek fogalmazódtak meg egyes képességek elsajátítása kapcsán. A felnőttkorban tanulók időnként nehezebbnek ítélik meg például egy dal megtanulását, egy új sportág elsajátítását, vagy egy akcentus meggyőző utánzását. Első pillantásra a probléma a felnőttek észlelési és motorikus képességeiben keresendő, ezeknek a képességeknek a megtanulása eltér a tárgyi tudás megszerzésétől, mivel újra kell drótozni a szemeket, a füleket és az izmainkat.

Ezen a téren Marcusnak is vannak tapasztalatai. 38 évesen elhatározta, hogy gitározni tanul. "A családom először kinevetett - de aztán látták, hogy fejlődöm" - mondta. Kutatása során részt vett egy zenei nyári táborban, amit 8-15 éves korú gyerekeknek szerveztek. A zenék szerkezetét jobban átlátta, mint ifjú társai, a gyerekek azonban jobbak voltak a koordináció és a zenei hallás terén.

A rendelkezésre álló bizonyítékok szerint azonban a gyerekek nem mindig alapvetően jobbak az ilyen jellegű feladatokban. Yang Zhang, a Minnesota Egyetem kutatója egyik tanulmányában a külföldi akcentusok felnőttkori elsajátítására fókuszált. Eredményei szerint a felnőttek egyszerűen a gyenge tanítási módszerek miatt szenvednek. Amikor a kutatók a kísérletben résztvevőknek az anyák által az egészen kicsi gyerekeknél alkalmazott, eltúlzottnak tűnő artikulációt utánzó felvételeket játszottak le, meglepően gyors előrelépéseket tapasztaltak a nyelvtanulásban.

Egy másik érdekes kísérlet a kanadai Concordia Egyetem tudósa, Virginia Penhune nevéhez fűződik, aki kísérletének alanyaival egy zongora billentyűinek meghatározott sorrendben, adott időközönkénti lenyomását tanította meg - egy leegyszerűsített zongoragyakorlatot adva - a felnőttek pedig képesek voltak felülmúlni a fiatalabb alanyokat. Egy ennél bonyolultabb kéz-szem koordinációs tesztben közel ezer, különböző korcsoportokba tartozó jelentkezőt tanítottak meg egy hat részből álló zsonglőr feladatra. Ahogy azt várták, a 60-80 éves korosztály tagjai némi bizonytalansággal indultak neki a feladatnak, azonban hamarosan felvették a ritmust a 30 évesekkel, a kísérlet végére pedig magabiztosabban oldották meg a mutatványokat, mint az 5-10 éves korcsoport tagjai.

Az öreg kutyák tehát sokkal tanulékonyabbak, mint azt a néphagyomány gondolja, és ha vannak is akadályok, azok nem leküzdhetetlenek. Az ok, amiért a gyerekek jobb tanulóknak tűnnek, jelentős mértékben köszönhető a környezetüknek és olyan tényezőknek, mint a fizikai kondíció. Sok kutató szerint a felnőttek életstílusa a legnagyobb akadály. "A gyerek fő elfoglaltsága a tanulás" - mondta Ed Cooke, kognitív tudós. "Ha egy felnőttnek annyi ideje lenne az attentív tanulásra, nagyon csalódott lennék, ha nem tudna teljesíteni."

A szabadidő és a gondtalan lét hiánya szinte minden felnőttnél probléma, különösen, ha gyermekeket is nevel, de vannak más viselkedési sémák is, melyekkel fokozható a tanulás hatékonysága, ezeket a szokásokat pedig viszonylag könnyű beépíteni akár egy felnőtt életébe is. Például a gyerekeket folyamatosan számon kérik az ismereteikről, aminek jó oka van: számtalan tanulmány bizonyította, hogy ez minden másnál hatékonyabb az emlékek felidézésénél. Az új dolgokat tanuló felnőttek általában csak saját maguk tesztelésére hagyatkozhatnak, ami egyrészt kevésbé hatékony, más részről - valljuk be őszintén - nem túl gyakori.

Cooke létrehozott egy weboldalt, a Memrise-t, ami segít az ismeretek tesztelésében, és ami ennél is fontosabb, beintegrálja a tanulást egy felnőtt napjába. Ravaszul időzített tesztekkel nyomon követi a tanulási görbét, miközben az információ felidézésére kényszeríti felhasználóját, mielőtt elfelejtené azt. A felhasználók maguk hozzák létre órarendjüket, melynek tárgyai rendkívül széles skálán mozoghatnak az angol nyelvtől a zoológiáig. Az oldal könnyedén betölthető akár az ebédszünetben, vagy a tömegközlekedési eszközre való várakozás közben, mivel mobilalkalmazás is készült hozzá.

Mi a helyzet azonban az észlelési tanulást, vagy motorikus képességeket igénylő feladatokkal, a botfülűség elleni küzdelemmel, vagy egy golfütés tökéletesítésével? Itt is akadnak olyan alapelvek, amik segíthetnek újra felfedezni a fiatalkor játszi könnyedségűnek tűnő tanulását. A felnőtteket sokszor saját maximalizmusuk hátráltatja a fejlődésben. Míg a gyerekek belevetik magukat a feladatokba, a felnőttek gyakran gyötrődnek a mozdulatok mechanizmusán, koncepciókat gyártanak, ami sokkal inkább hátrány, mint előny. "A felnőttek sokkal többet gondolkodnak azon, amit csinálnak" - mondta Gabrielle Wulf, a Nevada Egyetem szakértője. "A gyerekek csak leutánozzák, amit látnak."

Wulf az elmúlt évtizedben bebizonyította, hogy sokkal inkább a cselekedeteink kimenetelére kell fókuszálni, mint a mozdulatok bonyolultságára. Ezt a saját életében is alkalmazza, lelkes golfozóként rájött, jobb, ha magára az ütő lendítésére gondol, mintsem kéztartására. "Mindig próbálom megtalálni, hova érdemes összpontosítani a figyelmem" - mondta. Az énektanulásnál ugyancsak a hangszínre kell koncentrálni, nem a gégére vagy a nyelv elhelyezkedésére. Ha sikerül ilyen irányba terelni a gondolkodásunkat, az felgyorsíthatja a tanulást.

A túl sok gyakorlás is elfojthatja a hosszú távú tanulást. A felnőttek kitartása - úgy tűnik - nem mindig erény. A legtöbben részekre bontják a tanulandó feladatot, például a kosárlabdánál minden dobástípust külön gyakorolnak, talán azért, hogy tökéletesítsék technikájukat. Ezzel eleinte gyors fejlődés érhető el, számos tanulmány szerint azonban a finomra hangolt technika hamar megkopik. Ehelyett érdemes egy "körhinta" módszerrel próbálkozni, gyorsan végigpörgetni a különböző elemeket, anélkül hogy túl sokáig időznénk egy adott résznél. Bár az ok még nem egyértelmű, úgy tűnik, a képességek közötti ugrándozás jobban megdolgoztatja az agyat, amikor alkalmazni akarjuk a tanultakat, segítve hosszú távon is felidézni az ismereteket.

Ha egyik módszer sem segít úgy tanulni, mint egy gyerek, megpróbálhatjuk egyszerűen átvenni a fiatalság önteltségét. "Ahogy öregszünk, elveszítjük magabiztosságunkat, és meggyőződésem, hogy ennek nagy hatása van a teljesítményre" - mondta Wulf, aki a feltételezés teszteléséhez egy kis csapattal labdadobást gyakoroltatott. Míg a csoport egyik fele semmilyen biztatást nem kapott, a másik felével elhitette, hogy az átlag fölött teljesítenek. Utóbbiak sokkal nagyobb pontossággal találták el a célt a labdával, mint azok, akiknek nem ápolta az önbizalmát.

Végül ejtsünk szót a fizikai állóképességről, ami minél gyengébb, annál több kárt okoz az agyban, csökkentve a neuronok közötti kapcsolatokat és zsugorítva a tanulásban és az emlékezésben szerepet játszó hippokampuszt. Az egészség a korral is romlik, ami hozzájárul a mentális képességek általános hanyatlásához, a változások azonban visszafordíthatók - állítja Arthur Kramer, aki idősek egy csoportjával dolgozott az Illinois Egyetemen. Kramer egészen egyszerű gyakorlatokat állított össze, például egy éven át a hét három napján 40 perces sétát rendelt el a kísérletben résztvevőknek.

A kísérlet elején és végén végzett MRI vizsgálatok kimutatták, hogy a hippokampusz tágult, feltehetően az új agysejtek növekedésének, vagy az agysejtek közötti szinaptikus kapcsolódások erősödésének köszönhetően. Mindezek mellett az agyon belüli hosszútávú kapcsolódások is korábbi fényükben tündököltek, szinte egy 30 évesével vetekedtek.