Gyurkity Péter
Csak 2020 után népesülhet be az északnyugati átjáró
Amerikai illetékesek szerint ebben az évtizedben nem várható a sarkköri tevékenység fokozódása.
A napokban számoltunk be arról, hogy az orosz Gazprom - a Shell közreműködésével - megkezdte a sarkköri olaj kitermelését és leszállítását, ezzel egy újabb régióban indítva be az aktív iparági tevékenységeket. Az amerikai fél ezt szintén tervezi, de továbbra sem világos, hogy a konkrét lépésekre mikor kerülne sor.
Az amerikai (és a kanadai) illetékesek számára természetesen elsősorban az északnyugati átjáró a fontos, hiszen ez rejt magában újabb lehetőségeket, legyen szó az energiahordozókról, a turizmusról, vagy éppen a hatalmas tengeri szállítási forgalom egy részének átirányításáról. A szintén amerikai Government Accountability Office ezt a kérdést taglalja legújabb jelentésében, ám az anyagból nemcsak a konkrét dátumok, de a határozott vélemények is hiányoznak, itt mindössze annyit tudtak az illetékesek leszögezni, hogy ebben az évtizedben nem tartják valószínűnek a fokozott tevékenység megindulását.
Példaként emelik ki a turizmus területét, ahol a nagy személyszállító hajók jönnek számításba. Ezek leginkább a Karib-térségből és Florida partvidékéről lehetnek ismerősek számunkra, hiszen itt számos ilyen egység van szolgálatban, egyszerre akár több ezer embert szállítva a szigetvilág különböző részeire. A sarkköri vidék azonban a legtöbb potenciális ügyfél számára nem sok érdekességet tartogat, a táj egy idő után kifejezetten unalmas lehet, így itt az elkövetkező években is a jóval kisebb, száz fő körüli létszámmal útnak induló hajóké lehet a főszerep, míg az ezeknél nagyobb, nagyjából ezer főt befogadó példányok maradnak Alaszka déli, illetve Brit-Kolumbia nyugati partjainál.
Ami az olajkitermelést illeti, itt már három különböző cég is rendelkezik érdekeltségekkel, ám a konkrét tevékenység beindulását tovább halasztgatják. A Royal Dutch Shell 2012-ben ugyan elindította saját fúróprogramját, ennek során azonban több malőrre került sor, így hamarosan le is állították azt. A nagyobb kockázat, az olykor kíméletlen időjárási viszonyok, valamint a speciális felszerelés és technológia jelentette nagyobb költségek nyilván az olajár drasztikus emelkedése esetén tennék csak vonzóvá a környéket.
A tengeri szállítás terén szintén lanyhának mondható az érdeklődés, bár teljes csendről nem beszélhetünk. A költségek azonban itt is magasabbak a megszokottnál, a helyzeten pedig nem segít, hogy Alaszka nem rendelkezik sarkköri mélytengeri kikötővel, az amerikai fél pedig mindössze két megfelelő állapotban lévő jégtörőt tud felsorakoztatni a hajózási útvonal karbantartására - a parti őrség már tervezi egy új hajóosztály beszerzését, a darabonként 1 milliárd dollárba kerülő hajók azonban szintén csak a következő évtizedben állhatnak majd szolgálatba.
A napokban számoltunk be arról, hogy az orosz Gazprom - a Shell közreműködésével - megkezdte a sarkköri olaj kitermelését és leszállítását, ezzel egy újabb régióban indítva be az aktív iparági tevékenységeket. Az amerikai fél ezt szintén tervezi, de továbbra sem világos, hogy a konkrét lépésekre mikor kerülne sor.
Az amerikai (és a kanadai) illetékesek számára természetesen elsősorban az északnyugati átjáró a fontos, hiszen ez rejt magában újabb lehetőségeket, legyen szó az energiahordozókról, a turizmusról, vagy éppen a hatalmas tengeri szállítási forgalom egy részének átirányításáról. A szintén amerikai Government Accountability Office ezt a kérdést taglalja legújabb jelentésében, ám az anyagból nemcsak a konkrét dátumok, de a határozott vélemények is hiányoznak, itt mindössze annyit tudtak az illetékesek leszögezni, hogy ebben az évtizedben nem tartják valószínűnek a fokozott tevékenység megindulását.
Példaként emelik ki a turizmus területét, ahol a nagy személyszállító hajók jönnek számításba. Ezek leginkább a Karib-térségből és Florida partvidékéről lehetnek ismerősek számunkra, hiszen itt számos ilyen egység van szolgálatban, egyszerre akár több ezer embert szállítva a szigetvilág különböző részeire. A sarkköri vidék azonban a legtöbb potenciális ügyfél számára nem sok érdekességet tartogat, a táj egy idő után kifejezetten unalmas lehet, így itt az elkövetkező években is a jóval kisebb, száz fő körüli létszámmal útnak induló hajóké lehet a főszerep, míg az ezeknél nagyobb, nagyjából ezer főt befogadó példányok maradnak Alaszka déli, illetve Brit-Kolumbia nyugati partjainál.
Ami az olajkitermelést illeti, itt már három különböző cég is rendelkezik érdekeltségekkel, ám a konkrét tevékenység beindulását tovább halasztgatják. A Royal Dutch Shell 2012-ben ugyan elindította saját fúróprogramját, ennek során azonban több malőrre került sor, így hamarosan le is állították azt. A nagyobb kockázat, az olykor kíméletlen időjárási viszonyok, valamint a speciális felszerelés és technológia jelentette nagyobb költségek nyilván az olajár drasztikus emelkedése esetén tennék csak vonzóvá a környéket.
A tengeri szállítás terén szintén lanyhának mondható az érdeklődés, bár teljes csendről nem beszélhetünk. A költségek azonban itt is magasabbak a megszokottnál, a helyzeten pedig nem segít, hogy Alaszka nem rendelkezik sarkköri mélytengeri kikötővel, az amerikai fél pedig mindössze két megfelelő állapotban lévő jégtörőt tud felsorakoztatni a hajózási útvonal karbantartására - a parti őrség már tervezi egy új hajóosztály beszerzését, a darabonként 1 milliárd dollárba kerülő hajók azonban szintén csak a következő évtizedben állhatnak majd szolgálatba.