Jéghideg csillag a szomszédban

Köszönöm a válaszokat.

Persze, lehetséges. Hát hogy kimérni ki tudjuk e, fene tudja. Ha a neutrínókat jobban megértjük, képalkotásra is alkalmasan lehetnek, aztán franc se tudja, hogy mondjuk 200 év múlva nem e neutrínókkal fogjuk a föld belsejét megröntgenezni. Most még ez nyilvánvaló képtelenség, de elképzelhetõ, hogy kitalálnak valami módszert a jobb befogásukra, érzékelésükre.

Amúgy ha szóbakerült a galaxisütközés:
http://www.youtube.com/watch?v=FspMTUn7BPw

Igaz 2010-es videó, de elég jó. Érdekes látni, hogy a sima a tejút spirálgalaxis képe hogyan vált egy kétkarú óriássá a méréstechnika fejlõdésével. Ha érdekel.

Hát igen, de ne feledjük, hogy ezek nem csak gázóriások, hanem sok aszteroidát, kõzetet bekebeleztek, illetve már az elején is rendelkeztek velük, azaz bomlani való radioaktív elem lehet a belsejükben. Na és azt a büdös életben nem fogjuk kimérni. Mondjuk a mágneses mezõbõl következtethetünk a vasra, meg a ferromágneses elemekre, de belejuttatni egy szerkezetet, ami ott méricskélne az felejtõs. Ki mondja meg mennyi urán süllyedhetett a magba?

Elvileg a föld is azért nem szilárdult meg a kérget leszámítva, mert a radioaktív elemek bomlása hõvel táplálja.

"Ettõl nem kell annyira parázni. Egyrészt úgysincs mit tenni 😊
Másrészt kicsi az esély. Nemsokára -pár milliárd év 😊 - a galaxisunk összeütközik a szomszédos Andromédával. Egyik se kicsi. Szimulálták a találkozást, és inkább látványos mint veszélyes. Akkora üres helyek vannak, hogy átrohannak a csillagok. Pályájuk megváltozik, néhány kirepül a semmibe. Persze jó sok ütközök, de a java túléli. Legalábbis ezt adta a szimuláció. De ez kozmikus mércével is nagy ütközés lesz."

Azért ez nem annyira egyszerû. A becsapódásokban is van egy ciklikusság. A galaxis karjai nem mereven állnak egymáshoz képest, illetve igen, de vannak kisebb régiók, amik elnyújtott, illetve eltérõ sebességû pályán keringenek a galaxis körül, ezért rendszeresen keresztezik a mi karunkat, és ez okozza a ciklikusságot a becsapódásokban. Na most képzeld el ezt egy konkrét galaxis keresztül trappolásával!

Amúgy a csillagra amit írtál valószínû az lesz az igazság. Még nem hûlt ki.

Tudtommal ezek mind csak elméletek, mérés nélkül. Igazak is lehetnek. Nem vitatkozni szándékozom, de nincs általánosan elfogadott verzió. Kimért pedig fõleg nincs.

Hát na, még nem tudunk mindent. 😊 A Jupiterrõl is megy még a vita, hogy vajon mi lehet. Az már kezd elfogadott lenni, hogy fúzió tutinem, akárhogy is számolgatják kevés a tömege ahhoz. Viszont szóbajöhetnek egyéb dolgok is. Az árapály tudtommal nincs a táblán. Nyilván gondoltak rá, de elvetésre került. Egyéb kémiai folyamatok viszont lehetnek, amiket táplálhat a légkör mozgásának energiája. De mivel anyagösszetételi mérések lényegében csak a külsõ burokról vannak, nem tudjuk beljebb mi is van pontosan, így nagyonnehéz kitalálni, mi a csuda is lehet. Nyilván vannak elméletek, de azok konkrét mérések híjján a levegõben lógnak. Nagyon érdekes hely az univerzum 😊 Bazisok kutatnivaló van még benne.

Az elnyelt radioaktív anyagok bomlása, valamint az árapály, illetve a kialakuláskori belsõ hõmérséklet. Magyarán még folyamatosan hûl a saját hõjét veszítve.

"Meg tudja valaki mondani, hogy ez a "Jéghideg csillag" mitõl lesz ilyen meleg? 😉
Kb. 250 Kelvin. És ugye "nincs meg a kellõ tömegük a nukleáris üzemanyag fúziójához"

A háttérsugárzás kb. 3 Kelvint megmagyaráz. Honnan jön a többi?

Árapály hatás jutott eszembe, de ahhoz kell egy nehéz társcsillag."

Ez inkább egy bolygó, mint csillag, csak nincs csillaga, ami körül keringjen, ezért meg nem bolygó.

A kezdeti hõjét onnan nyerte, hogy kialakult, és ahogy kebelezte be a környezetében az anyagot azok becsapódva energiát közöltek vele, és ahogy egyre nagyobb tömege lett, a gravitációs nyomás is egyre nagyobb lett a belsejében, ami összenyomta a magját, és ha valamit összenyomsz, az felmelegszik, ha valamit széthúzol, az lehõl. Ezen az elven mûködik a légkomndi és az inverteres klíma, meg a hûtõszekrény is.

Gondolom használtál biciklipumpát, és ott is melegedik az összenyomott levegõ, illetve ennek a fordítottja játszódik le a szódapatronnál.

Ahogy telik az idõ, úgy veszítette a hõmérsékletét termikus sugárzással. A termikus hõvesztés a környezet és a test hõmérséklet különbségével négyzetesen arányos. Tehát a most 250 Kelvines barna törpe az ezer kelvines állapotában tizenhatszor intenzívebben veszítette a hõmérsékletét, ha nem vesszük figyelembe, hogy a felszíne milyen mértékben változott azóta. Azért vetemedek erre a feltételezésre, mert a hõjének zöme a felszín alatt van, és az melegebb, mint a felszín. Ez egy bonyolult modell lenne kiszámolni, és nem vagyok asztrofizikus, és a hõtágulásra meg egyebekre így fejbõl nem fogok neked semmit mondani, de az tény, hogy ezeknek az objektumoknak a hõvesztése az idõ múláséval lassul. De az tény, hogy hosszútávon közelíteni fog a kozmikus háttérsugárzás hõmérsékletéhez. De, hogy neki ehhez egymillió vagy tíz milliárd évre lenne szüksége, az komoly számításokat igényelne, és aki elsõként ezt megcsinálta, az doktori címet kaphatott volna érte, de szerintem már elõtte is az volt.

Végül is hogyan alakul és mitõl függ a hõmérséklete az idõ függvényében egy ilyen objektumnak?

Mennyi idõ alatt alakult ki, és mekkora hõmérsékletre tett szert ezalatt a becsapódásokból, a bekebelezett radioaktív elemek bomlásával, és a belsõ nyomás hatására. Tuti, hogy valamilyen tényezõt kihagytam. Modjuk a perdülete okozta belsõ súrlódást.

Azután ezt a hõt folyamatosan veszíti. A belsõ nyomás nem egyenletes benne, hanem a belseje felé nõ, azaz a hõmérséklet is. Ki kell dolgozni egy modelt, hogyan vándorol a hõ a felszín felé, azaz mennyire szigeteli a külsõ réteg a forróbb belsõket. Ebbõl adüdik, hogy mekkora lesz a felszín hõmérséklete. Az mennyit vesz fel a galaxis hõsugárzásából, és mennyit ad le a környezetének. Ahogy változik a hõmérséklete, úgy változik a sûrûsége is, ami kihat a méretére, ami kihat a hõleadó képességére is. Ahogy hûl, úgy csökken a mag hõnyomása is, aminek a hatására akár jobban is összehúzódhat, ami megint melegíti. SZóval valamiféle egyensúly alakul ki, és én meg nem mondom, hogy ez összességében méretnövekedéssel, vagy csökkenéssel jár. Ez egy kurva bonyolult modell.

Na most ebbõl a lényeg, hogy azért 250 K-es, mert még nem volt elég ideje jobban lehûlnie.

Az elején említett dilemma, hogy ez egy csillah, vagy egy központi csillag nélküli óriásbolygó, még mindig fent ákk a részemrõl.

Nekem az volt a feltételezésem, hogy tele lehet velük a galaxis. Egyszerûen elindultak a csillagfejlõdés útján, és nem volt a környezetükben elég bekebelezendõ anyag. Na most mi van akkor, ha ezek olyan gyakoriak, hogy nem is kell keresni tovább a sötét anyagot?

"ez egy félelmetes hír.
Mert mi van akkor, ha egy ilyen pont felénk tart?"

Ettõl nem kell annyira parázni. Egyrészt úgysincs mit tenni 😊
Másrészt kicsi az esély. Nemsokára -pár milliárd év 😊 - a galaxisunk összeütközik a szomszédos Andromédával. Egyik se kicsi. Szimulálták a találkozást, és inkább látványos mint veszélyes. Akkora üres helyek vannak, hogy átrohannak a csillagok. Pályájuk megváltozik, néhány kirepül a semmibe. Persze jó sok ütközök, de a java túléli. Legalábbis ezt adta a szimuláció. De ez kozmikus mércével is nagy ütközés lesz.