SG.hu·

A saját naprendszerünkhöz hasonlót fedeztek fel a csillagászok

Csillagászok felfedeztek egy új naprendszert, benne egy KIC 11442793 nevet kapott csillaggal, mely minden tekintetben nagyon hasonlít a saját rendszerünkre.

Az emberiség évtizedek óta kutatja az univerzumot, próbálunk idegen életet keresni távoli bolygókon és nem mellékesen a Földhöz hasonló paraméterekkel rendelkező, az emberi faj számára is élhető környezettel bíró planétákat felkutatni. Ezek a lépések apró fázisokban történnek, korábban a Hold, az utóbbi években a Mars került a kutatók figyelmébe. Ám időnként távolabbi galaxisokat is sikerül felfedezni és most is egy ilyen esetről számolhatunk be.

Az arXiv.org értesülése szerint két, egymástól függetlenül dolgozó csillagász-csapat is felfedezett egy új naprendszert, mely nagyon sokban hasonlít a miénkhez, méreteiben pedig talán az eddigi legnagyobb azonosított rendszer a sajátunk után. A KIC 11442793 nevet kapott csillag nem olyan, mint a mi Napunk, de hét bolygó kering körülötte.

A rekordgyanús méretekkel rendelkező rendszer a Földtől 2500 fényévre, a Sárkány csillagkép irányába található. A KIC 11442793 bolygói közül kettő a mi Földünkkel nagyjából megegyező méretű, három nagyjából a másfélszerese, míg az utolsó kettő többszöröse a mi bolygónknak. Az elrendezésük szintén hasonlít a mi naprendszerünk felépítésére, hiszen a frissen felfedezett helyen a csillaghoz közelebb találhatók a kisebb planéták, majd egyre távolabb haladva lesznek nagyobbak a bolygók.

Azonban a KIC 11442793 legtávolabbi planétája nagyjából olyan messze van a saját csillagától, mint a Föld a Napunktól, így ez az új naprendszer viszonylag zsúfoltnak és tömörnek nevezhető. A felfedezés további érdekessége, hogy a rendszer hetedik bolygóját amatőr csillagászok a Kepler űrtávcső adatait vizsgálva azonosították be.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© johnfly2013. 11. 01.. 10:44||#28
Valamint ugyanúgy kívül helyezkednek el a gázóriások mint nálunk. Ugyanis amiket eddig találtak az mind belül helyezkedett el.
© Inquisitor2013. 10. 31.. 00:21||#27
Azért én bízom Dr. White-ban és csapatában, bár tény, hogy HA mûködik a warp, akkor is problémás lehet negatív energiához jutni és más egzotikus , de szükséges anyagokhoz ...
© Inquisitor2013. 10. 31.. 00:20||#26
Lehet, hogy a belsõ bolygók az "élhetõ" zónában vannak, ahol a víz folyékony állagú lehet.
© hszilard2013. 10. 30.. 17:57||#25
Ezeknek a kutatásoknak a lényege az, hogy kiderítsük, mennyire általános, vagy speciális a mi naprendszerünk szerkezetileg a világegyetemben.
A Kepler ûrtávcsõnél alkalmazott megfigyelési módszerek olyanok, hogy csak profil helyzetben lévõ naprendszereket lehet vizsgálni, amelyeknek elég nagy bolygóik vannak viszonylag rövid keringési periódussal. A megfigyelési lehetõségek ilyen behatároltsága ellenére is a Napunk néhány száz fényévnyi távolságán belül már rengeteg naprendszert találtak. Szóval, szerintem a jelek arra utalnak, hogy nagyon gyakoriak lehetnek a mi naprendszerünkhöz hasonló összetettségû naprendszerek.
© Szefmester2013. 10. 30.. 09:37||#24
Tömören: ÉS?!

400 éve a mai tudásra azt mondták mágia, te mit mondanál a 400 év múlva alkalmazott technológiára? Hogy ez fizikailag lehetetlen? Csak mert nem ismerünk még olyan elméleteket, vagy nem használjuk gyakorlatban, vagy nincs bizonyítva ami megengedne ezt azt ami ma még a lehetetlen kategória?

Még ma is rengetegen gondolják azt pl hogy egyedül egy 1tonnás obeliszket nem tud felállítani senki modern technológia nélkül, pedig könnyedén. Egy fickó a libikóka effekttel és pár tüzifadarab meg vödör (benne kõvel) segítségével simán megcsinálja, csak mert unatkozik. Ahogy a több tonnás betonkockát is egyedül forgatja egy kis trükközéssel. Csak olyan eszközt használva amit 2000 éve is használhattak (vagy 5000 éve 😉 ). Megcsinálja jóformán bármikor, ahogy az a 16 fickó is megcsinálta a húsvét szigeteki szoborállító kísérletet is a 80as években. De mit hallasz az átlagtól? Tuti a zufók vó'tak mert azt nem lehet megcsiná'ni me' akkora!

Kivetíted a jelenlegi tudást 400 évvel késõbbre? Ostobaság.. nem számolsz olyan technológiával amiket ma még nem ismerünk. Így max kapsz egy inverz Flinstones családot.
+1
© halgatyó2013. 10. 29.. 21:44||#23
Á,nem... hidd el, értelmes emberek dolgoznak ám itt is, csakhát félkézzel írják a cikkeket.... a másik kezükkel a nagy rahedli pénzeket számolgatják, amit a robotautó-gyártó cégektõl kaptak a 120-adik robotautó-népszerûsítõ cikk lehozataláért
© Vol Jin2013. 10. 29.. 21:22||#22
Az azonosság kimerül annyiban, hogy õk 2500 fényévnyire vannak tõlünk, mi meg pont ugyanennyire tõlük.

Továbbá faszság a köbön:

"Ám idõnként távolabbi galaxisokat is sikerül felfedezni és most is egy ilyen esetrõl számolhatunk be... A rekordgyanús méretekkel rendelkezõ rendszer a Földtõl 2500 fényévre, a Sárkány csillagkép irányába található. "

2500 fényévre milyen másik galaxis? Bottal ütni azt, aki ezt így leírja.

Faszé nem tudnak levelezõtagozatos egyetemistákat alkalmazni, akiknek legalább valami halvány elképzelése van arról, amit kiad cikként a kezei közül? Oroszlánszelidítõk, pékek és nyugállományú határõrök dolgoznak itt?
© Whysper2013. 10. 29.. 18:11||#21
Én kedvenc részem "2500 fényévre" értem szóval most írunk 2013-at ,ha most fellövünk egy fénysebességgel haladó gépet akkor 4513-ra oda is ér! 8) Még jó ,hogy hasonlít!! Hol vehetek jegyet? 8)
© Macropus Rufus2013. 10. 29.. 15:34||#20
"-Ez azért nem jelent semmit, mert ha megkérdez(het)nénk egy embert, aki mondjuk 1600 körül élt, hogy mi a véleménye az atomerõmûvekrõl és a kvantumelméletrõl, meglehetõsen gömbölyû szemekkel nézne, pedig még emberi léptékkel nézve is lófax az a cirka 400 év, amennyi idõ azóta eltelt. Ha arányaiban nézzük (amennyire fel bírjuk fogni ezeket az arányokat) akkor vajon milyen új, alapvetõen világ és fizikai törvényeket megrengetõ új információkkal rendelkezünk? Ugye, ugye...😉."

1600-ban élt ember akkori fizikai tudása szerint, amirõl te beszélsz az ördögtõl való -> mágja. 😊
A mai tudásunk szerint a fény a max. amivel közlekedni lehetne. 400 év múlva meg lehet az lesz a leglassabb és nem is fogják érteni, hogy mi a túróért akar a 21.század embere olyan lassan közlekedni. De ahhoz az kell, hogy megéljünk még 400 évet, amire van ugyan esély, de azért ne tápláljunk híú rmeényeket felé.
De a mai tudásunk szerint 1 fény év is leküzdhetetlen probléma. (akár csak az 1600-ban élõ embernek az atomerõmû)

400 év az kérlek (a hivatalos deffinicó szerint olyan 25-30 év egy emberõltõ) több mint 13-16 emberõltõ, azért az nem pici idõ.
© lammaer2013. 10. 29.. 13:49||#19
No igen, ez utóbbi sztem a legfontosabb.... eszerint 3 bolygó van a lakható zónában.