Ötvös Tibor

2022-től tilos mentolos cigarettát árulni és gyártani

Több tanulmány és kutatás után az Európai Parlament úgy döntött, nem tűri meg tovább a mentolos cigarettát a területén és 2022-től tilos lesz gyártani és forgalmazni a tagországokban.

Aki azt gondolta, hogy a különböző tanulmányok és kutatások pusztán csak a szaklapokban jelennek meg és igazából komolyabb hatása nincs az életünkre, az tévedett. Az Európai Parlament ugyanis több beszámoló és tanulmány után úgy döntött, hogy 2022-től tilos lesz a tagjainak számító országokban gyártani és forgalmazni mentolos cigaretta-termékeket. Ennek oka, hogy a kutatások szerint ezekre könnyű rászokni és nehéz letenni, éppen ezért több haláleset is köthető hozzá.

A dohányzás továbbra is rengeteg elhalálozásban játszik fontos szerepet, egy friss kimutatás szerint évente 6 millió esetben mutatható ki a cigaretta károkozó hatása egy-egy szervezetben. Emellett évente dollármilliárdokat költenek az egészségügyben a betegek kezelésére illetve a megelőzésre és ezen adatok miatt született a fenti döntés, így próbálván javítani a mutatókon és rábírni az egészségesebb életmódra az embereket.

Ez azt is jelenti, hogy 2022-től a manapság megjelent, úgynevezett klikkes cigaretták is eltűnnek a polcokról és csupán a sima termékeket lehet majd kapni. A mentolos cigaretta az Ohio államban élő Lloyd "Spud" Hughes találmánya, aki a '20-as években a dohányt mentolkristályokkal kibélelt dobozokban tárolta. A termékek átvették az aromát, amitől azok így kevesebb rossz utóízt hagytak a fogyasztók szájában és kirobbanó sikert is aratott a vásárlók körében. 1932-ben már az ötödik legjobban fogyó termék volt az amerikai piacon a Spud mentolos cigije.

Mi a véleményed a tiltásról?
  • Felesleges
  • A sima is halálos
A mentol azonban nem csak hűsítő hatásokkal bírhat, esetenként kábítószerként is funkcionál. Az aroma ugyanis az érzékelő neuronjainkat becsapja, a szintén ott lévő káros füst hatása nem érvényesül a mentolos íz miatt, ami elnyom minden mást. Ezért többet szívnak az emberek egy ilyen cigarettából, mint egy normál fajtából, a fiatalok is többnyire ezzel a termékkel kezdik meg dohányos karrierjüket.

A tiltás hatására megjelentek az olyan hangok is, akik szerint ezzel a lépéssel csupán a mentolos termékek fekete piacát növelik meg. Ezt azonban egy, kimondottan erre a témára épülő tanulmány cáfolja. Ennek kereteiben a kutatók mentolos cigarettát szívó embereket kérdeztek meg, hogy hogyan reagálnának termékük eltűnésére. A válaszadók 39 százaléka azt állította, letenné és nem gyújtana rá többet, míg 36 százalékuk váltana sima termékre.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Playback76 #20
  • Playback76 #19
    Nekem erről ez a film jut eszembe ;)
    http://www.youtube.com/watch?v=jielwfSvcso
  • phoenix9876 #18
    Komoly elhatározás: 2013-ban úgy döntenek, hogy 2022-től nem lesz mentolos cigi. Az lenne tényleg komoly lépés, ha minden dohányterméket betiltanának addigra.
    Ha valaki akar füstölögni, menjen egy nagyváros legforgalmasabb útjain gyalog. Garantált a füst ott is :)
  • Sajátvéleményem #17
    Az EU-t ki fogja betiltani? Én soha nem dohányoztam, de sértőnek érzem bármilyen tiltást. Az EU parlament az anyjuktól tiltsa el a levegőt.
  • Co1e #16
    teljesen látszik hogy nem gondolják komolyan.. és ez is csak azt szolgálja h a dohány iparnak jó legyen.Ha tényleg azt szeretnék már holnaptól nem lehetne ;)
    de igy.. 9év?XD
  • nextman #15
    Nyilvanvalo osszehasonlitasi alap az orszag, amiben elunk. Ehhez kepest kuzdenek komolyan.
    Bar nyilvan az is nezopont kerdese, hogy problema -e, ha ejjel az utcan atvagjak a torkod. Lehetne ez is a normalis.
  • Zero 7th #14
    Ha nézőpont kérdése, akkor minden ország komoly problémákkal küzd a bűnözés és az emberi jogok terén. Vagy egyik sem.

    Ezzel így nem mondtál semmit.
  • wwenigma #13
    Milyen érdekes hogy az elektromos cigarettáról is szuletett döntés és itt is elfelejtik leirni a tisztelt szerkesztők...

    http://ecigiforum.info/2013_10/szabalyozott-e-cigi/

  • nextman #12
    Nezopont kerdese nem dolt -e ossze a vilag, tobb ilyen orszag komoly problemakkal kuzd a bunozes es emberi jogok teruleten.
  • Macropus Rufus #11
    szertinem ha betíltunk egy olyan valamit, amivel a költségvetésben is számolnak, az igen komoly gondott tud okozzni az adóztatás terén. (arról nem is beszélve, hogy egy olyan fekete piac épűlne ki szinte azonnal amit aztán olyan 1xün nem lehet felszámolni)

    Ami meg a kábítószeres 5letedet illeti: nikotin, alkohol, koffein... ezek az un. legláis kábítószerek. De van több példa arra is, hogy a nálunk un. illegális cuccokat máshol legálisan lehet venni, és lás csodát nem dőlt össze a világ.