SG.hu·
A horror játékok 30 éves története - III. rész
Harmadik és egyben befejező részéhez érkezett a horror-játékokat bemutató sorozatunk, melyben olyan programok kerülnek terítékre, melyekkel már a többség bizonyára játszott vagy találkozott.
Az 1997. március 4-én megjelent House of the Dead mára igazi klasszikussá vált. A játéktermekben bemutatkozó alkotásban fénypisztolyokkal irthattuk a különböző zombikat, akiket egy bizonyos Dr. Curien küld a két ügynök nyakára. Érdekesség, hogy a széria több része mellett számos mellékágat is kapott, melyek közül a legérdekesebb a gépíró-vizsgának is beillő The Typing of the Dead.
Szeptember 30-án jött ki a Nightmare Creatures, mely 1834-ben Londonban játszódott. A gótikus túlélő-horror egyedi vonása az adrenalin-mérő volt, melyet ha nem töltöttünk, akkor hősnőnk életereje is elkezdett fogyni. '98. január 1 a Resident Evil 2 megjelenési dátuma, mely a legtöbb rajongó szerint a sorozat legjobb része a mai napig.
És már el is érkeztünk 1999. január 31-hez, ami egy újabb kultikus alkotás megjelenését jelentette. A Silent Hill teljesen dinamikus kamerával jelentkezett, egyszerűen tökéletes volt az Akira Yamaoka által megkomponált zene és igen érdekes sztorival is bírt. A Konami alkotása az egyike azon programoknak, melyek képesek voltak megingatni a Resident Evil 2 trónját.
Ugyanezen év szeptemberében trilógiává bővült a Resident Evil. A Resident Evil 3: Nemesis Jill Valentinet állította a középpontba és újdonságként a Nemesis jelent meg, amely folyamatosan üldözte hősnőnket. Bárhol bármikor felbukkanhatott, mindenféle figyelmeztetés nélkül. Ennek ellenére a rajongók szerint itt kezdődött a sorozat mai napig tartó lefelé ívelő pályája.
2000. február 24-én DreamCasten jelent meg a The Ring: Terror's Realm, mely a japánban akkor már nagy sikert aratott Ringu játékváltozata volt. Kellően félelmetes volt a program, ám mégis azzal vált hírhedté, hogy az addig megjelent alkotások közül ebben volt a legrosszabb a szinkron.
Ideglelés. Egy kézikamerával felvett ál-dokumentum horror, melyből sokan nem tudták elképzelni, hogyan lehet játékot készíteni. Ám a Terminal Reality (és még két másik csapat) megmutatta, hogy nem csupán egyszer, de rögtön háromszor is lehet igazán fogyasztható horrort csinálni a sztoriból. A trilógia első darabja a Blair Witch Volume 1: Rustin Parr volt, majd pár hetes eltéréssel jött a többi. Minden alkotás más korszakban játszódott (sorrendben: 1941, az Amerikai Polgárháború, 1785) és mások voltak a fejlesztők is, de mindegyik igazi klasszikussá vált.
December 5-én egy újabb szégyenfolt látott napvilágot - mármint a címhez képest volt rossz a program. Sam Raimi most felújított horrorja, a Gonosz halott valódi kultikus film, mely The Evil Dead: Hail To The King címmel kapta meg első játékát. A főszereplő Ash (Bruce Campbell hangjával) visszatér a házba, hogy megküzdjön démonjaival. A játék kapott két folytatást, melyek azonban inkább voltak akcióprogramok, mint túlélő-horrorok.
Decemberben jött a Fatal Frame, mely később a Project Zero címmel futott. A játék igen nagy újdonsága a szellemek elleni küzdelem megjelenése volt. Hősünk ugyanis csak akkor tudott végezni velük, ha egy speciális kamerával fotót csinált róluk. A Fatal Frame és további három folytatása a mai napig az egyik legfélelmetesebb játéknak számít a piacon.
2002. nyarán jelent meg a Silicon Knights egyik valóban jó fejlesztése, az Eternal Darkness: Sanity's Requiem, mely 12 korszakban játszódott (I.e. 26 és I.u. 2000 között). A játékmenetben a józan eszünket kellett megőrizni. Ha ezt kezdtük elveszteni, a program elképesztően őrült dolgokat művelt: letörölte a mentéseinket, össze-vissza ugrált a hangerő és a karaktereknek néha eltűnt a feje. Érdekesség, hogy a csapat egykori tagjai most gyűjtenek pénzt a folytatásra.
Augusztusban a monitorjainkon folytatódott John Carpenter klasszikus A dolog című mozija. A The Thing azonban nem minden rajongónak nyerte el a tetszését. A játék ugyanis megmutatta, mi történt a két életben maradt hőssel és ez nem mindenkinek tetszett. Mindenesetre érdekes játékmeneti elem volt, hogy ha elvesztették bizalmukat bennünk társaink, akkor nem teljesítették a parancsainkat, mert azt gondolták, mi is egyike vagyunk a szörnyeknek.
2003. májusában bővült trilógiává a Silent Hill, mely 17 évvel az első rész után játszódik és az akkor még kislány Heather volt a főszereplő. Érdekesség, hogy a Silent Hill 3 a széria egyetlen epizódja, melyben egy nő a főszereplő. Ez azóta sem változott egyébként.
A novemberben megjelent Forbidden Siren egyedi vonása az volt, hogy hősünk képes volt látni azt, amit az ellenfelei és így pontosan tudta, merre néznek és mit hallanak. A játék elég sikeres volt ahhoz, hogy kapjon egy második részt és egy remaket Siren: Blood Curse címmel.
A Silent Hill 4: The Room júniusban jelent meg és a széria addig tapasztalt játékmenetén elég nagyot csavart. A megszokott külső nézetes horror elemek mellett a szobákban FPS nézetbe váltott a program, ami eléggé megosztotta a rajongókat. Ja, és itt már ismét férfi hősünk volt.
Augusztus 5-én a Grasshopper Manufacture és Suda 51 közös alkotása, a Michigan: Report From Hell, mely igazán egyedi program volt. Ebben ugyanis szinte végig egy kamerán keresztül láttuk a játékot, hiszen egy operatőrt alakítottunk, akinek feladata a különböző szörnytámadások lefilmezése volt.
2005. január 11. Megjelent a Resident Evil 4. Bár maga a program sok ponton újított, de ez nem mindenkinek tetszett. Ettől fogva ugyanis az akció-részek vették át a korábbi horror-elemek szerepét és ez azóta is megmaradt. November 22-én jelent meg a Condemned: Criminal Origins, mely az X360 egyik nyitócíme volt és egyben a Monolith egyike legjobb alkotása is.Az FPS nézetben játszható alkotás kapott egy folytatást is, ami azonban már közel sem volt olyan jó és sikeres, mint elődje.
2009. márciusában aztán jött a Resident Evil 5, mely már felvállaltan az akciót állította a középpontjába. Afrika egyik elképzelt régiójában játszódó részben visszatért Chris Redfield és új társat kap Sheva Alomar személyében. A játék ezzel a résszel egyébként rengeteg régi rajongót veszített, mivel a negyedik epizódhoz képest is jóval több akció volt benne.
Augusztusban, kizárólag Wii-n jelent meg a Cursed Mountain, melyben egy hegymászó a Himaláján szeretné megtalálni elveszett testvérét. Ám a hegyen elátkozott lelkek várják, akik ártatlan papokat szálltak meg és meg kellett őket szabadítanunk, mielőtt megölik hordozójukat. Egyedi játék volt, sajnos csak Nintendora elérhető mind a mai napig.
Októberben aztán jött egy újabb, teljesen félresikerült és felesleges adaptációt. A Saw: The Video Game egy teljesen új sztorit hozott be a franchiseba, melyet a Fűrész széria írói ötlöttek ki. Ezzel nem is lett volna gond, a feladványok is hangulatosak voltak, ám a harcrendszer katasztrofálisra sikeredett. Ennek ellenére kapott egy folytatást Saw II: Flesh & Blood címmel, mely szintén nem sok vizet zavart.
Decemberben, a kiábrándító folytatások után végre méltó utódot kapott a Silent Hill. A Shattered Memories igazából az első rész újragondolása volt, melyben minden tettünknek kihatása volt a végkimenetelre. A Deadly Premonition 2010. februárjában látott napvilágot és tipikus példája az "annyira rossz, hogy az már jó" játékoknak. Ennek ellenére kultikussá vált és elméletileg kapja a folytatását is.
Öt éves fejlesztés után május 14-én látott napvilágot az Alan Wake X360-ra, mely rögtön klasszikussá is vált. Sokak szerint valahogy így kellene kinéznie az aktuális Resident Evil részeknek. Az Alan Wake egy remekül megírt és jól játszható pszichológiai horror volt, melyben a fény volt a legjobb barátunk.
2012. szeptember 8-án jelent meg az Amnesia: The Dark Descent, mely egy új irányvonal első darabjának is nevezhető. A programban nem voltak fegyvereink, állandóan menekültünk és ez nagyon sok rajongónak tetszett. Már készül a folytatás is Amnesia: A Machine for Pigs címmel.
Végül pedig tavaly novemberben látott napvilágot a Wii U eddig legjobb alkotása, a ZombiU, melyről mi is megírtuk véleményünket. A játék miatt volt érdemes megvenni a Nintendo új gépét és már készül is a folytatás, mely elméletileg az E3-on mutatkozik majd be.