Ötvös Tibor
Hétvégi anti-ajánló: The Walking Dead - Survival Instinct
Hol volt hol nem volt, élt egyszer Kotick király, Activision uralkodója. Kincseskamrájában roskadásig állt az arany, melyet megbízható lovagjainak újabb és újabb színre lépéseinek köszönhetett.
Ám látá egy napon, hogy a szomszédos kis független megye, Telltale egy fénylő páncélú és szinte mindenki által kedvelt lovagot, The Walking Deadet állította csatasorba és a közönség imádta. Úgy gondolta, ezt nem hagyhatja annyiban és kiadta az ukászt: megszerezni!
A The Walking Dead: Survival Instinct rengeteg lehetőséget rejtett magában. Adott ugyanis egy remek franchise, mely már a játékvilágban is megtette az első öles lépteket és egy hatalmas rajongótábor, akiket érdekelne egy jól összerakott FPS a sorozatban. Az előjelek biztatónak tűntek, de a végeredmény sajnos nagyon gyenge lett.
Daryl Dixon a tévés sorozat egyik legkedveltebb karaktere és igazából az ő, valamint testvére, Merle történetét ismerhetjük meg a játékból. Így nagyjából képet kaphatunk arról, hogy miért is viselkednek úgy a sorozatban, ahogyan. A mindössze három felvonás azonban elég rövid idő alatt letudható, így túl nagy mélységekre senki ne számítson.
Pedig az egész nagyon jól és hangulatosan indul. Ahogy azt már korábban is mondták, a program valóban nem egy akciójáték, sokkal inkább a lopakodásra koncentrál. A zombik ugyanis itt nem olyan ostobák, így miközben feladatunkat teljesítjük (gázolajat gyűjtünk, túlélőket keresünk, élelmet kutatunk stb.) többnyire csöndben kell lennünk. Szóval fegyvereket nem nagyon használunk, többnyire késünket vetjük be a halottak mögé lopózva - amíg rá nem jövünk, hogy ez az egész felesleges.
Ha ugyanis egy zombi elkapja Darylt, nem marcangolják azonnal szét. Van olyan 2-3 másodpercünk, hogy egyetlen mozdulattal átszúrjuk az agyukat egy nagyon egyszerű QTE képében. És itt jön a csalás is a képbe. Ha egy csapat zombi megtámadja hősünket, csak egyesével ugranak nekünk. És ha egy elkap, a többi csak ténfereg, mint a háttérbunyósok a régi karatefilmekben. Szóval elég csak odaállni eléjük és szép egyesével kicsinálhatjuk mindet és nem kell bújócskázni.
És persze a fegyvereinket is használhatjuk. Ráadásul a halottak egy előre kijelölt útvonalon haladnak, így nagyon könnyű dolgunk van velük. Beleürítjük a tárat a tömegbe, majd megvárjuk, hogy elkapdossanak minket. A Terminal Reality alkotásában egy pisztolyt és egy puskát már majdnem az elején kapunk, de utána bővül a tárházunk: shotgun, Daryl nyílpuskája (ami egyszerűen szőrnyű) és egy automata puska.
Ha ezeket mind összegyűjtöttük, akkor az utolsó pálya, ahol rengeteg zombi van, mindössze 2 perc alatt letudható. Ennek oka a fentiek mellett az is, hogy pusztán egyfajta élőhalott van a játékban. A standard, csoszogó, hörgő, távolról ártalmatlan zombi.
A feladat minden szakaszon adott: összegyűjteni annyi üzemanyagot, amennyivel hőseink tovább tudnak haladni. Ez a rész ötletes, hiszen nem adott mennyiséget kell megtalálnunk. Amennyit begyűjtünk, annyit megyünk. Ha elfogy, akkor megáll a buszunk és megint kezdhetjük a gyűjtögetést. Sajnos azonban három fajta pálya váltogatja egymást és sokszor lesz az az érzésünk, hogy itt már jártunk - nem is egyszer.
A történetben mindössze két érdekes rész lesz. Az első már rögtön az első pár percben megtörténik, a második pedig akkor, mikor belefutunk testvérünkbe. Ezen felül nyugodtan kijelenthetjük, hogy a The Walking Dead: Survival Instinct egy unalmas, monoton és minden egyediséget nélkülöző játék, melyet pusztán a nevével akarnak eladni. Ne dőljön be neki senki!
A torna véget ért, Kotick király harcosa porba hullott. Ám az uralkodó nem kámpicsorodik el, hiszen a következő tornára már benevezte legnagyobb bajnokát. CoD páncélja fényesen ragyog és bár mindig ugyanazt a harcmodort használja, a közönsége imádja. Így Kotick király nyugodtan pihen éjjel és csak egy apró ballépésként könyveli el The Walking Dead kudarcát.
Ám látá egy napon, hogy a szomszédos kis független megye, Telltale egy fénylő páncélú és szinte mindenki által kedvelt lovagot, The Walking Deadet állította csatasorba és a közönség imádta. Úgy gondolta, ezt nem hagyhatja annyiban és kiadta az ukászt: megszerezni!
A The Walking Dead: Survival Instinct rengeteg lehetőséget rejtett magában. Adott ugyanis egy remek franchise, mely már a játékvilágban is megtette az első öles lépteket és egy hatalmas rajongótábor, akiket érdekelne egy jól összerakott FPS a sorozatban. Az előjelek biztatónak tűntek, de a végeredmény sajnos nagyon gyenge lett.
Daryl Dixon a tévés sorozat egyik legkedveltebb karaktere és igazából az ő, valamint testvére, Merle történetét ismerhetjük meg a játékból. Így nagyjából képet kaphatunk arról, hogy miért is viselkednek úgy a sorozatban, ahogyan. A mindössze három felvonás azonban elég rövid idő alatt letudható, így túl nagy mélységekre senki ne számítson.
Pedig az egész nagyon jól és hangulatosan indul. Ahogy azt már korábban is mondták, a program valóban nem egy akciójáték, sokkal inkább a lopakodásra koncentrál. A zombik ugyanis itt nem olyan ostobák, így miközben feladatunkat teljesítjük (gázolajat gyűjtünk, túlélőket keresünk, élelmet kutatunk stb.) többnyire csöndben kell lennünk. Szóval fegyvereket nem nagyon használunk, többnyire késünket vetjük be a halottak mögé lopózva - amíg rá nem jövünk, hogy ez az egész felesleges.
Ha ugyanis egy zombi elkapja Darylt, nem marcangolják azonnal szét. Van olyan 2-3 másodpercünk, hogy egyetlen mozdulattal átszúrjuk az agyukat egy nagyon egyszerű QTE képében. És itt jön a csalás is a képbe. Ha egy csapat zombi megtámadja hősünket, csak egyesével ugranak nekünk. És ha egy elkap, a többi csak ténfereg, mint a háttérbunyósok a régi karatefilmekben. Szóval elég csak odaállni eléjük és szép egyesével kicsinálhatjuk mindet és nem kell bújócskázni.
És persze a fegyvereinket is használhatjuk. Ráadásul a halottak egy előre kijelölt útvonalon haladnak, így nagyon könnyű dolgunk van velük. Beleürítjük a tárat a tömegbe, majd megvárjuk, hogy elkapdossanak minket. A Terminal Reality alkotásában egy pisztolyt és egy puskát már majdnem az elején kapunk, de utána bővül a tárházunk: shotgun, Daryl nyílpuskája (ami egyszerűen szőrnyű) és egy automata puska.
Ha ezeket mind összegyűjtöttük, akkor az utolsó pálya, ahol rengeteg zombi van, mindössze 2 perc alatt letudható. Ennek oka a fentiek mellett az is, hogy pusztán egyfajta élőhalott van a játékban. A standard, csoszogó, hörgő, távolról ártalmatlan zombi.
A feladat minden szakaszon adott: összegyűjteni annyi üzemanyagot, amennyivel hőseink tovább tudnak haladni. Ez a rész ötletes, hiszen nem adott mennyiséget kell megtalálnunk. Amennyit begyűjtünk, annyit megyünk. Ha elfogy, akkor megáll a buszunk és megint kezdhetjük a gyűjtögetést. Sajnos azonban három fajta pálya váltogatja egymást és sokszor lesz az az érzésünk, hogy itt már jártunk - nem is egyszer.
A történetben mindössze két érdekes rész lesz. Az első már rögtön az első pár percben megtörténik, a második pedig akkor, mikor belefutunk testvérünkbe. Ezen felül nyugodtan kijelenthetjük, hogy a The Walking Dead: Survival Instinct egy unalmas, monoton és minden egyediséget nélkülöző játék, melyet pusztán a nevével akarnak eladni. Ne dőljön be neki senki!
A torna véget ért, Kotick király harcosa porba hullott. Ám az uralkodó nem kámpicsorodik el, hiszen a következő tornára már benevezte legnagyobb bajnokát. CoD páncélja fényesen ragyog és bár mindig ugyanazt a harcmodort használja, a közönsége imádja. Így Kotick király nyugodtan pihen éjjel és csak egy apró ballépésként könyveli el The Walking Dead kudarcát.
