Manapság nem meglepő, ha egy játékban erőszakos jeleneteket lehet látni. Ám vannak olyan, kiemelkedően brutális programok, melyek szinte már művészi szintre emelik eme ténykedésünket.

Az első a The Punisher, mely a népszerű Marvel karakter, a Megtorló bosszúhadjáratát állította a középpontba. Aki ismeri a hőst, annak nem túl meglepő, hogy Frank Castle szerepel a felsorolásban, hiszen miután a családját lemészárolta a maffia, Castle nem válogatott az eszközökben, hogy megbosszulja őket.

A játékban pajzsként használhattuk az ellenfeleket, akik miután bevégezték feladatukat, különböző brutális módon vethettünk véget szenvedéseiknek. A legjobb részek azonban a vallatások voltak, ahol aztán tényleg mindent bevethettünk - még a közelben esetleg megtalálható eszközöket is (az aprítógép látványos volt).


Egy ilyen felsorolásból nem maradhat ki a Manhunt sem, mely a Rockstar eddig legbrutálisabb alkotása volt. Az elméletileg már kivégzett halálraítélt, James Earl Cash egy titokzatos helyen ébred és innen csak úgy menekülhet meg, ha követi a Rendező utasításait. A játékban elképesztő brutalitással végezhettük ki a többieket és itt aztán tényleg nem szabott határt semmi a számunkra.

A Mortal Kombat sorozat mindig is a brutális megoldásairól volt híres, ám a legújabb rész minden eddigin túltett. A pazar grafika miatt nagyon élethűen fröccsent a vér és a Fatalityk is elképesztő brutálisak lettek. Ráadásként ott volt az X-Ray megoldás is, amikor egy röntgenfelvételen láthattuk, ahogy törnek a csontok, roppannak a koponyák.

A The Darkness II egy remek folytatása lett elődjének, melyben változtattak a grafikai megoldáson. Azonban a cell-shaded megjelenésével nem csökkent a brutalitás, sőt. Jackie csápjai továbbra is kellő hatékonysággal irtották az ellent és számos új megoldást is kaptunk. A leglátványosabb az, amikor a hátsó felén keresztül húzhattuk ki az áldozatunk gerincét. És persze közben vér volt mindenfelé.


A Postal név is szinte mindenki számára ismerős lehet és remélhetőleg nem Uwe Boll katasztrofális mozija kapcsán. Az izometrikus megjelenítést használó akciójáték nem rendelkezett semmi alaphelyzettel, pusztán csak bekattant a Postal Dude nevet viselő "hős" és éktelen irtásba kezdett háza környékén. És, ahogy Forrest Gump mondaná, ha már ideáig eljöttem, miért ne menjek a szomszédba is? Mindenesetre a Postal a mai napig elrettentő példa az öncélú brutalitásnak és az összes családvédő szervezetet kirázza a hideg a név hallatán.

A Platinum Games egy igen egyedi beat'em up játékot tett le az asztalra, mikor megjelentette a Madworld című alkotását. A program fekete-fehér világgal bírt, melyben csak a vér volt vörös. És abból aztán volt bőven. Ez mondjuk nem is csoda egy olyan programban, amelyben láncfűrésszel is kaszabolhatunk. Ráadásul maga a játékmenet is a brutalitásra épített, ami azonban mégis kellemes emlékeket okozott a rajongóknak.

Persze az öncélú brutalitást mindenki elítéli és teszi ezt joggal. Ám a fent felsorolt alkotásokban - az egy Postalt kivéve - nem nagyon lehetne elképzelni, hogy másképp oldják meg a dolgot a készítők. És mindegyik alkotáson fel van/volt tüntetve a korhatár, így meglepetés egy vásárlót sem érhetett.