Ötvös Tibor

Remake lesz a Jagged Alliance: Back in Action

A tavalyi Game Developers Conferencen már bemutatkozott a méltán klasszikus Jagged Alliance sorozat harmadik része, ám akkor még számos hibával küszködött a program. A Kalypso azonban kihozta az E3-ra is a címet, mely sokat fejlődött az elmúlt egy évben.

Először is a Jagged Alliance: Back in Action címet viselő harmadik rész nem egy új epizód lesz, hanem az 1999-ben megjelent második epizód mai kornak megfelelő felturbózása, azaz egy remake. Épp ezért a grafikán és pár új játékmeneti megoldáson kívül nem sokban változik a játék, de erre talán nem is lesz szükség.



A kalandjaink ezúttal is egy képzeletbeli szigeten, Arulcon játszódik. Zsoldos csapatunk feladata a helyi kormány megdöntése. A játékban minden egyes pályát maximum három karakterrel vihetünk végig. Az első katonánk a Shadow nevet viseli és nevéhez híven a lopakodás mestere; második Lynx, aki tapasztalt mesterlövész; a harmadik pedig a közelharci specialista Keith "Blood" Hansen.

Melléjük szerződtethetünk a neten további katonákat, akik szintén egyedi képességekkel rendelkeznek majd. Sajnos különböző licenszelési problémák miatt a korábban megismert karakterek új hangokon szólalnak meg, mivel az egykori színészek már nem vállalták ezt a feladatot.



A játékmenet maradt a régi: amíg katonáink nincsenek harcban, addig valós időben mozgathatjuk őket. Ám amikor meglátnak egy ellenséget vagy ők látnak meg minket, akkor átváltunk körökre osztott üzemmódba. Ilyenkor megadhatjuk embereinknek, hogy kit és mikor támadjanak meg (lehetőség lesz összehangolt akciók indítására is: ilyenkor a második támadás addig nem indul meg, míg az első véget nem ért), milyen fegyverrel szálljanak harcba és minden egyebet.

Újdonság, hogy lehetőségünk lesz kikapcsolni a körökre osztott módot és ilyenkor a csatákat is valós időben vívhatjuk meg. Ezt ki lehet próbálni, de egy valódi rajongó marad a megszokott módszernél. Úgy tűnik, hogy a Jagged Alliance: Back in Action sikeresen hozza majd vissza a köztudatba az egykoron nagyon népszerű játék nevét és reméljük, hogy hamarosan egy valódi harmadik részt is kapunk. A Back in Action még az idén megjelenik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ZaNNza #15
    És ez még elég szerény felsorolás volt. Íme egy teljesebb, ami csak az 1.13-ban alapból benne van: nagyobb felbontás, okosabb ellenfelek, mobil milíciák, új nehézségi fokozat (ezt imádom), maximum 6 IMP karakter, új karakter generálás, időjárás, új felszerelések (ezt a részt tényleg elég durván átalakították és nagyon jó lett), rengeteg új billentyűzetkombináció, térképszerkesztő, multiplayer, mesterlövészek, sorozatlövő fegyverek átdolgozása, akciópont rendszer átdolgozása, a járművekbe is lehet pakolni cuccokat, lehet lőszerdobozokat készíteni és még lehetne bőven sorolni...
  • Fenrir #14
    Ha nem tesz fel semmit az ember az 1.13-at kivéve akkor is baromi nagyot fejlesztettek a játékon. Egy nagy rakat új fegyver, kiegészítő, már nem csak hátizsákot lehet feltenni hanem mindenféle tártartót, hámot. Új páncélok vannak, a karakterkreálást átdolgozták, az időjárás implementálása pedig megkoronázta a játékot. Dicséretes a Bear's Pit munkája, mindezt ingyen, rajongóként.
  • ZaNNza #13
    A második részt jelenleg is folyamatosan fejleszti több lelkes csapat. Az alapjátékra lehet feltelepíteni és számos kiegészítő modullal még tovább bővíthető, illetve igény szerint testre szabható a játék. Ez ingyen letölthető és JA2 1.13 néven fut.
    Lehet továbbá kész telepítő csomagokat is találni, ahol ezt további modulokkal bővítik. Én Tais' SCI's csomagjait igen tudom ajánlani (AIMNAS vagy Urban Chaos). A telepítő csomagokra mindenképpen érdemes az utolsó 4462-es hotfixet feltenni.

    Ha csak sima remake lesz, akkor ezekhez képest maximum grafikában fog többet mutatni, tudásban aligha.
  • lostprophet #12
    Elég belenézni a "Hired Guns: The Jagged Edge" nevű csodába és meglátjátok, milyen lesz ez.
  • Justil #11
    Én ugyan nem játszottam komolyabban sose a JA1-2-vel (lehet pótolni fogom), de a hasonló korú és jellegű játékokat kedvelem igazán, így értelek benneteket.

    Csak azt mondjátok meg nekem, ugye ti sem hiszitek el (szép dolog a remény), hogy majd szép grafikával ugyanazt fogják kihozni? El fogják kúrni, keményen.
    Már eleve 3D-ben tök más, mint izometrikus nézetben, napersze attól még lehetne jó, de a nyakamat rá, hogy el fogják szarni :(
  • Wittgen #10
    Nekem eredeti :D

    De ez egy kicsit gáz, ha 1-1 pályát csak 3 karakterrel lehet végignyomni.

    Az eredeti játékokba nem kevés órát öltem, inkább voltak hetek és hónapok, imádtam őket.
  • Fenrir #9
    Mekkora királyság lenne ha akinek eredeti JA2-je van az ingyen kapná ezt :P
  • Running #8
    Fosadék, tovább...
  • Bhalage #7
    hat igy vegigolvasva ez is egy elkurt faszsag lesz.

    ja1-2 oriasi fav volt.

    most jottem a xcom forumbol es rajottem h regen ezek a picit bonyibb taktika+akcio jatekok mennyire jok voltak es hgoy mennyire nincs ma semmi, mai technologiakkal mekkora durvasagokat lehetne csinalni.
  • Fresh Duke #6
    +1