Ötvös Tibor

Mozgásban az Arcania: Gothic IV

A Gothic sorozat az elmúlt pár évben nagy változáson esett át. Az első három, Piranha Bytes által készített rész egy nyitott világban játszódó fantasy akció-RPG volt, melyet csak és kizárólag a PC-s közönség élvezhetett.

Azon belül is csak azok, akik nem szerették, ha vezetik őket, hanem inkább szerettek saját döntéseket hozni és a maguk útját bejárni. A Gothic 3 utáni negatív visszhangok miatt a fejlesztő Piranha Bytes végül elhagyta a franchiset és elkészítette az anyagilag nem túl sikeres Risen című RPG-t, míg a Gothic a Spellbound csapatához került.



Az új fejlesztők rögtön meg is lepték a rajongókat, mikor bejelentették, hogy az első körben Arcania: A Gothic Tale címet kapott negyedik rész multiplatform lesz és ezzel egy szépesebb közönséget szeretnének megszólítani. A játék aztán megkapta a végleges, Arcania: Gothic IV címet és kiderült pár részlet is a programról.

A történet csak lazán kapcsolódik a trilógiához, hiszen ezúttal nem a Névtelen Hős karakterét öltjük magunkra (belőle Arcania zsarnok uralkodója vált), hanem egy szegény pásztorét, aki a csendes kis faluban él Feshyr szigetén. A bevezető küldetésben is itt gyakorolhatjuk be az irányítást, melyben leendő apósunknak kell különféle dolgokat összegyűjteni.


A Spellbound elmondása szerint a nyitott világ marad, ám a bejárható terület kevesebb lesz, mint a Gothic 3-ban volt. Ám ezúttal valóban mindenhova elmehetünk: ha látunk a távolban egy hófödte hegycsúcsot, akkor fel is mehetünk rá. A területek közötti közlekedés is egyszerűsödött. A játékban továbbra is a teleportáló köveket használjuk, de ezúttal ésszerűbben vannak elhelyezve (a nagyobb városok és fontosabb területek mellett) és elég egyszer aktiválni őket és onnantól fogva mindig használhatjuk.

A kijelzőnk is sokkal inkább felhasználóbarát lesz, mint elődjében, hiszen a térkép ikonja vagy a küldetések irányát mutató nyíl jobb elhelyezése miatt sokkal könnyebb lesz tájékozódni Arcania világában. De aki akarja, az szinte teljesen lecsupaszíthatja a HUD-ot és így semmi nem zavarja majd a "kilátásban".



A harcok természetesen valós időben zajlanak és minden sikeres csata után tapasztalati pontot kapunk. Az így szerzett pontokat a karakter különböző képzettségei, tulajdonságai között oszthatjuk szét és érdemes egyszerre csak egy "vonalra" rágyúrni. Rengeteg fegyver és páncél található az Arcania: Gothic IV-ben és ezek mindegyike teljesen egyedi darab lesz. Az sem mindegy, hogy hol találunk rá például egy páncélra, mert mondjuk egy havas fennsíkon nem fogunk rövid bőrnadrágot találni.

A fegyverek között is lesznek különbségek és ez nem csak a sebzésben nyilvánul majd meg. Ha például egy kétkezes karddal indulunk harcba, akkor karakterünk szinte húzza maga után a nehéz pallost, sokkal lassabban suhint vele és a kombók is lassabban indulnak be - de jóval pusztítóbbak lesznek.



A támadások elől el is tudunk gurulni és nem kell majd különböző tereptárgyak mögé bújván megvárni egy hosszabb "megiszom a gyógyitalt" animációt megvárni, mivel a karakter sokkal nagyobb kortyokat képes lenyelni és így hamarabb issza meg az adott italt.

Ezen felül gyorsan lehet fegyvert is váltani, így ha egy kicsit távolabb kerülünk az ellenféltől, pár pillanat alatt már lőhetjük is ki a nyílvesszőket. A mágusok három típusú varázslat közül választhatnak majd. Ezek a villám, a tűz és a jég mágiák.



Bár az Arcania: Gothic IV világa is teljesen nyitott lesz, de egyes területeket csak a történet előrehaladtával tudunk majd elérni (lásd GTA-sorozat). Ennek ellenére a napszakok váltakozása miatt akkor is láthatunk, találhatunk új dolgokat, ha ugyanazon területen sokadszor haladunk át. Szerencsére az időjárás is a területnek (és az évszakoknak) megfelelően változik és így hóban, szélben, esőben vagy szikrázó napsütésben is kalandozhatunk.

Természetesen a fent leírtakon kívül még számos dolog vár ránk a játékban, ám valamit a későbbi kritikára is tartogatni kell. A végén még íme a 2010. szeptemberében megjelenő Arcania: Gothic IV gépigénye:
Intel Pentium 4 3.2 GHz, AMD Athlon 3500+
1 GB RAM(Windows XP), 1.5 GB RAM(Windows Vista)
Ati Radeon 1800XT vagy Nvidia Geforce 6800

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Örült kutya #21
    Hali mindenkinek..Olvasgattam a forumokat és láttam hogy valakinek van angol verziója vagy nem magyarul müködő.Találtam egy linket nekem müködött:(most jöttem a zuzásból)

    http://data.hu/get/3108695/AG4.exe

    Akinek kell vagy fog majd kelleni at letöltheti innét.
    Csak fel kell telepíteni, semmi varázslás...
  • Molnibalage #20
    A nyakláncost kipróbáltam. Az én verziómban nem volt bugos. Nem tudom, hogy mért. A többi buggal sem találkoztam. Fura? Lehet. De én örülök neki utólag is. :)
  • cS6Szi #19
    Ja a legdurvább gothic 2 bug hogy oldalazva bárhová betudtál menni ahol örök voltak. Alaphelyzetben meg állitottak hogy ide nem mehetesz be de oldalazva nem szoltak hozzád így a játék elején már jó cuccokat lehetett össze lopni. :D
  • cS6Szi #18
    "A Gothic I-ben egy bug volt a templomos, ami a játék végigvitelét akadályozta.

    A Gothic II-ben soha egyetlen buggal sem találkozta. Soha nem fagyott le, soha nem volt CTD"

    Hát azért ez így nem igaz! Csak pár bugot emlitek a két részből. Ott van az hogy ha csörlöt tekertél folyamatosan kifagyott a játék. Volt egy olyan is a II-ben amikor mágusnaknak tanultál a kolostorban az egyik tanonc elopot valamit és elmenekült, nekem pl ott maradt a kolostor elött egy klonja :D.
    Akkor a II kiegészitőjében voltak nyakláncok vagy övek amit ha felvettél kaptál asszem plusz 10 erőt vagy ügyességet. Ha leveted meg megint feltetted akkor ujbol megadta pár perc alatt meg lehetet csinálni a 100as ügyességet meg erőt a játék 40%-ánál. Néha olyan is volt hogy 1 embert többször kilehetet fosztani mindig nála volt a pénz meg a cuccai hiába veted el töle már elözöleg. Amúgy nézegessél youtube-on videokat. Van egy pár gothic bugos videó :D
  • Molnibalage #17
    A Gothic I-ben egy bug volt a templomos, ami a játék végigvitelét akadályozta.

    A Gothic II-ben soha egyetlen buggal sem találkozta. Soha nem fagyott le, soha nem volt CTD. Ma napig ezért is akkora élmény.

    A Gotcih III-at a kiadás után kb. két hónappal később vittem végig. Komoly bug nem volt benne. Ami volt, az még most is megvan a CEP-ben. A nomádok közül Mora Sul ellene támadásnál több átmegy a sziklás és később a mágus is. Ennyi...
  • cS6Szi #16
    A grafikáról annyi a véleményem, hogy a gothic sorozat első két része illetve a Risen is grafikailag vissza maradot volt a saját korához képest, de ezeknél a játékoknál nem a grafika a lényeg. Sosem értettem azokat az embereket (pl: öcsém), akik azt mondják, hogy azért nem játszanak a játékkal vagy azért nem tetszik nekik a játék, mert sz@r a grafikája. Én ezzel a sz@r grafikával és beletudom élni magam. Nekem a játék élmény és sztori a fontos. Ha ezek jól kivannak dolgozva, akkor nem érdekel, hogy milyen a grafika. Amúgy is lehet bármilyen jó grafkája az adott játéknak, pár év múlva ha előveszed a játékot és újra játszod (mert a gothic egy olyen játék, amit az ember többször több féleképpen végigtól)már sz@r lesz grafika. Tehát a grafika sztem max ad egy pluszt a játék élményhez viszont nem számít bele alapból, legalábbis nálam nem.

    A bugokról meg annyit, hogy aki végigtólta a Gothic 1-et és 2-őt az tisztában van vele, hogy a gothic talán a minden idők egyik legdurvábban bugos játék sorozata. Életemben nem mentettem annyit mint ebben a játék sorozatban, de megmondom öszintén nekem már ezis bele tartozik a gothic univerzumba. Alapból vannak olyan bugok amik a playert segitik. Letudsz győzni olyan ellenfeleket a játék elején ekit elvileg még a végén is nehéz lenne. És ezeket kihasználva (természetesen ezekhez több órányi játékra szükség van, hogy rájöjj, hogy milyen bugokat lehet kihasználni), olyan cuccokhoz lehet hozzájutni amikkel az ember gyorsabban és könnyebben végig tudja tolni a gémet. Ez az egyik erősége az elödöknek (gothic 1,2), hogy ezáltal számtalan módon végig lehet tolni.
  • Zoliz #15
    Nekem is bejött a Risen, fél év alatt végig is nyomtam egy nagyobb elakadás után.
    De a Gothic 4-től félek mert a 3 ocsmány bugos volt.
  • Molnibalage #14
    Nem azt mondom, hogy nem jött be, de azért hangulatban a Gothic 2 jobb volt vagy ha az egész Gothic szériát nézem. (Kivée az FG, az az én szememben nem látezik. A valaha kiadott legszánalmasabb próbálkozás.) A páncél elemeinek felkutatása a sok romos templomban egy idő után baromira idegesítő és monoton volt.

    Ma napig megborzongok azon, mikor először mentem át puha pöcsként a bányavölgybe a 2. részben. (Pedig az elsővel nem is játszottam, csak olvastam a sztorit.)
  • TommyGun #13
    Nekem spec bejött a risen, végigtoltam jó volt a történet jók voltak a küldik, szép volt a grafika.
  • Molnibalage #12
    Nekem meg a Risen nem jött be annyira. Az egy dolog, hogy kisebb lett a térkép. Ok. Viszont miért kellett ennyire baromira üresnek lennie? Mondjuk a G3 térképe is az...

    Az is fura volt, hogy a G3 a legtöbb helyen, szebb volt, mint a Risen. A fényhatások húzták fel a jákot. A táj pl. olyan röhelyesen lowpoly volt, hogy azt hittem 2002-őt írunk...