Ötvös Tibor

Az első The Elder Scrolls V: Skyrim információk

Alig pár órája számoltunk be a The Elder Scrolls V: Skyrim Game Informeres szerepléséről, de máris megjelentek az első információk a játékról. Ráadásul nem is kevés, szóval jobb, ha bele is fogunk ezek bemutatásába.

Az első és legfontosabb, hogy a Skyrim elején nem lehet karakterosztályt választani és "minden képzettség, amit fejlesztünk az befolyással van minden más képzettségünkre is". Minden egyes fejlődés alkalmával extra életerőt is kapunk és választhatunk, hogy az életerő, mágia vagy állóképesség szintjét növeljük - és minden alkalommal perkeket is kapunk.

Egyes képzettségeket kiselejteztek, így eltűnt például a misztika is. Összesen 18 skill közül választhatunk, ami visszalépés az Oblivion 21 és a Morrowind 27 képzettségéhez képest. A játékosok specializálódhatnak egy-egy szakmára (így lehet Harcost, Tolvajt vagy Varázslót készíteni), de követhetjük a "mindenből egy kicsit" mentalitást is.



A történet 200 évvel az Oblivion után játszódik és végül is bekövetkezett az, amit már korábban is jósoltak: a sárkányok visszatértek. A mi feladatunk megállítani a Sárkány Urat, mivel mi vagyunk a Sárkány Szülötte és ezért ez a sorsunk. Sajnos közben egy polgárháború is dúl, melybe szintén belekeveredünk, így itt is oldalt kell majd választanunk.

Az ellenfeleink között igazán változatos teremtmények szerepelnek majd. Hősünk - többek között - jetikkel, óriás pókokkal, zombikkal, csontvázakkal, trollokkal, óriásokkal, jégszörnyekkel, farkasokkal, kardfogú tigrisekkel és - természetesen - ősi sárkányokkal is összecsap majd. De lesznek még további, a fejlesztők szerint igazi "cool" ellenfelek, akik biztosítják a kellő változatosságot. A harc is sokkal dinamikusabb és több taktikát igénylő lesz, mint az elődökben volt. Lesznek kivégzések is, ami újabb újdonságot jelent.

Tetszik az Elder Scrolls sorozat?
(Összesen 664 szavazat)
  • Igen
    92 % (614 szavazat)
  • Nem
    6 % (39 szavazat)
A küldetések is sokkal dinamikusabban alakulnak majd és minden egyes feladatunkat befolyásolja az, hogy melyik irányba fejlődik karakterünk. Vagyis más feladatokat kapunk egy izomemberrel mint egy vékonyka tolvajjal. Ráadásul mostantól nem dobálhatjuk csak úgy el a fegyvereinket, hiszen annak komoly következményei lehetnek. Például ha eldobjuk kardunkat, akkor azt utánunk is hozhatja egy jószívű vállalkozó vagy valaki megtalálhatja és ha megöl valakit, akkor bizony a katonák hozzánk is eljutnak.



A külső nézetet tökéletesítették, így elméletileg ez a perspektíva is használhatóbb lesz, mint eddig. Ráadásul a belső nézetet is saját ízlésünk szerint alakíthatjuk, így akit zavar a HUD, az eltűntetheti a monitorról. A Skyrim 5 hatalmas várossal rendelkezik majd, de a területen számos barlang és föld alatti járat található majd. Fejlődik a beszélgetési rendszer is. Mostantól már nem a megszokott "megszólítom és a kamera ráközelít" megoldás lesz az általános - a Skyrimben minden karakter folytatja azt a cselekvését, melyet addig csinált.

Karakterünk saját fegyvereket is készíthet, melyet a különböző kohókban található vörösen izzó fémből kovácsolhatunk ki. Ráadásul mivel két kezünk van, így mindkettőt külön is használhatjuk. Tehetünk a balba egy kardot, a jobb kezünkbe pedig egy buzogányt és az egér bal-jobb gombjával vethetjük be azokat a harcokban. Ráadásul minden NPC-t párbajra hívhatunk, akivel csak összefutunk. Ez olyan western-hangulatot ad az egésznek.

Visszatér a Gyors Utazás is, melyet egyetlen gomb lenyomásával be is hozhatunk. De ezúttal már tudunk sprintelni is, ami szintén jól jöhet. Ráadásul hátrafelé lassabban megy - ahogy a valóságban is. A városokban különböző munkákat is vállalhatunk: kovács, farmer, szakács vagy bányász szerepel a jelenlegi listán.

Szóval ennyi jelent meg a The Elder Scrolls V: Skyrimről, de remélhetőleg hamarosan mozgásban is láthatjuk a november 11-én megjelenő játékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Blackeagle13 #18
    sddsdds
  • aislado23 #17
    oké!!! még két rész és egy ovodás tps/fps lesz ebből is!!! FANTASZTIKUS
  • galocza #16
    gondolkoztam rajta, hogy kivételnek beírom a si-t, de akkor a morrowindes kiegeket is pluszban fel kellett volna emlegetnem. és bár bloodmoon szerény, almalexiában van jópár egyedi dizájn (palota, maga a város, földalatti dwemer város, clockwork city).
    még azt is el tudom képzelni, hogy si azért lett, (és lett olyan mint amilyen lett), mert nem csak én találtam a vanilla obliviont kissé sótlannak hanem a sorozat többi kedvelője is + esetleg a készítők is...
  • sanyicks #15
    aham
    jaja
  • benőmenő #14
    Azért a shivering isles kiegben is igencsak elengedték a fantáziájukat
  • mousee #13
    váááááárjuk :D nempicit, nagyon :D
  • Molnibalage #12
    Ja, nagyon üt az a MOD. Az alap TES-sel soha nem játszottam volna. A Nehrimtől alig tudtam elszakadni. Még nem toltam végig, de be fogom fejezni.
  • galocza #11
    szívemből.
    oblivionban nem volt tán kevesebb féle dándzsön se építészeti stíl mint morrowindben, utóbbi építészete mégis sokkal érdekesebbnek, változatosabbnak tűnt.
    oblivion teljesen egy átlag fantasy-középkor dizájn, morrowindnél meg mintha csöppet elborult volna a dizájnerek agya és ami eszükbe jutott, nem féltek meg is valósítani - s ez adta a játék egyik fő vonzerejét.
    hlaalu építészet, a telvannik "hagymaházai", redoran rákpáncélházak, vivec zikkuratjai, velothi tornyok, dwemer városok ÉS erődök, daedra romok meg persze a birodalmi standard kőházak/várak - utóbbi kivételével mind izgalmasak és egyediek...
  • Aneirin #10
    hehe :) imádjuk a kémeinket
  • koschwarz #9
    csak vessenek a fejlesztők egy pillantást az oblivion legnagyszerűbb modjára, ami valójában totál konverzió, azaz gyakorlatilag csak a motor azonos, egyébként teljesen új világot és sztorit ad. na ebben megmutatták a modderek, hogy lehet minden egyes dungeont és helyszínt egyedire varázsolni. már több mint 100 órája csak a nehrimmel játszok.