Ötvös Tibor

Deus Ex: Human Revolution - Vissza a gyökerekhez

A Deus Ex harmadik részéről már évek óta pletykálnak, ám Warren Spector kiválásával úgy tűnt, a projekt nem valósul meg.

Szerencsére aztán megérkeztek az első hírek a játékról, majd a múlt héten hivatalosan is bejelentették a Deus Ex: Human Revolution címet kapott programot, melyről eddig egy rövidebb videón kívül szinte semmi nem látott napvilágot. A hévégén azonban sikerült pár érdekes tényt megtudnunk a játékról és most ezeket osztjuk meg minden kedves érdeklődővel.

A Human Revolution 25 évvel az első Deus Ex története előtt 2027-ben, Detroit városában játszódik. A játékosoknak komoly döntést kell majd hozniuk, hogy hogyan viselkednek ebben a világban. A csendesebb megoldásokat kedvelők meghackelhetnek ajtókat, beszökhetnek vagy behízeleghetik magukat egy-egy épületbe, míg a Rambo-filmeken nevelkedettek fegyvert varázsolhatnak a testükből.



A Deus Ex: Human Revolution egyik központi témája az úgynevezett "transhumanism" lesz. Ez egy összefoglaló név a biotechnológia, nanotechnológia, kibernetika és minden olyan területre, melyben azt kutatják, hogyan lehetne meghosszabbítani az emberi életet. A trailerben is látható férfi lesz a játék főszereplője. Adam Jensen épp egy ilyen műtétből tér magához, melyben olyan mechanikai kiegészítőket kapott, melyeket nem kért.

Aki szereti kockáról kockára átnézni a trailereket rejtett utalások után kutatva, annak ínyére lesz a Human Revolution előzetese. A fejlesztők szerint ugyanis aki kicsit jobban szemügyre veszi a Jensen asztalán található holmikat, az pár dolgot biztosan ki tud majd következtetni a játékmenetről és a történetről. Természetesen lesz számos átvezető videó is a játékban, melyeket a Final Fantasy pazar animációiért felelős stáb készít.



Adam a világot egy olyan szerkezeten át látja, mely folyamatosan küldi számára a környezete információit - ez is látható a videón, mikor a katonák megjelennek. Mint mondtuk, a helyszín Detroit lesz, mely végre magához tért a hosszú mélyrepüléséből. Adam Jensen is itt dolgozik egy biztonsági cégnél, melynek vezetője nagyban hozzájárult a város újbóli felemelkedéséhez. Megvett pár csődbe ment autógyárat és kibernetikai ipartelepekké alakította őket.

Detroit egy élő metropolisz lesz, mely kinézetében leginkább a Ghost in the Shell és a Szárnyas fejvadász filmekre emlékeztet majd. Ám a készítők kiemelték, hogy nem akarják lemásolni az ezekben látott világot, szimplán csak hasonlítanak, ennyi. Ráadásul a fotórealizmus helyett a fejlesztők rengeteg fekete és arany színt használtak fel, mellyel egy egyedi jövőképet szerettek volna megteremteni. Ebben a Renaissance inspirálta őket.

A kiadó szerint a Deus Ex: Human Revolution teljesen a játékos szájíze szerint alakítható majd. Egyetlen ember megölése nélkül is végig vihetjük a játékot és ha úgy döntünk, akkor egyetlen gépalkatrész sem kerül ránk.

Ráadásul nem véletlen, hogy az első rész előtt játszódik a program. A fejlesztők elismerték, hogy a Deus Ex második része nem úgy sikerült, ahogy annak kellett volna és ezért azt kérik: felejtsük el az ott látottakat és adjunk még egy esélyt a sorozatnak. Tőlünk megkapja.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Pretorian #13
    Spector-t is Romero vette fel, és a két játék fejlesztése párhuzamosan folyt, hiába jelent meg az Invisible War fél évvel korábban. Abban lehet valami, hogy a System Shock és a korábbi Thief-ek kapcsán tudták, hogy Spector mekkora koponya, de én nem külön a Dallas-i meg az Austin-i branchokról beszélek: szerinted az EA-t érdekli, hogy mittomén' a Crytek Hungary, vagy a Crytek Kulala Lumpur bukott be nekik egy sokmillió dolláros projektet korábban? Kétlem. A Crytek az Crytek. Az Ion Storm meg Ion Storm.
  • KP27 #12
    Deus Ex 2 életem legnagyobb csalódása volt. A deus ex szériát onnan kéne folytatni, ahol az első rész végetért, mert a 2. rész epic fail volt.
  • Loverman #11
    öh, de, lényeges. mellesleg, a daikatanát 2000-ben adták ki, thief:deadly shadows-t 2004-ben, . szóval ha az Eidos a Daikatana után nem bízott volna az Ion Storm Austin-ban, és ez hatással lett volna az invisible war-ra, akkor miért is adták nekik utána rögtön az új thief részt? . tudta az eidos is hogy Dallas = john romero = rossz; Austin = warren spector = jó. de magyarázd csak . . . :D
  • Adr74 #10
    Nem tudom melyik "csökkent" törölte a hozzászólásomat.Bár ez az SG, már megszokhattam volna -.-


    Anno a System Shock mellett volt nagy kedvencem a játék! :)
  • Pretorian #9
    Nem lényeges, a cég egy és ugyanaz.
  • Loverman #8
    nem sok köze volt a Daikatana stúdiójának a Deus Ex-hez. Előbbi a dallasi részleg munkája, utóbbi az austini részlegé. Amely csinálta például a Thief: Deadly Shadows-t is.
  • Loverman #7
    valószínűleg TOVÁBBI alkatrész nem kerül rád ha nem akarod ;)
  • dronkZero #6
    Az még hagyján...

    1. "Adam Jensen épp egy ilyen műtétből tér magához, melyben olyan mechanikai kiegészítőket kapott, melyeket nem kért."

    2. "Adam a világot egy olyan szerkezeten át látja, mely folyamatosan küldi számára a környezete információit"

    3. "...végig vihetjük a játékot és ha úgy döntünk, akkor egyetlen gépalkatrész sem kerül ránk."

    1+2 nemigen jön össze a 3-mal.
  • Pretorian #5
    "A kiadó szerint a Deus Ex: Human Revolution teljesen a játékos szájíze szerint alakítható majd. Egyetlen ember megölése nélkül is végig vihetjük a játékot és ha úgy döntünk, akkor egyetlen gépalkatrész sem kerül ránk."

    Réges-régen, a második rész megjelenése előtt valami nagyon hasonlót ígért az Eidos, aztán mégsem úgy lett, bár szerintem jó játék lett így is a második rész.
    Abban bízom, hogy -mivel saját, belső stúdióval dolgoztatnak- a pénz nem lesz akadály, és nem kell leegyszerűsíteni a játékot anyagi megfontolásból. Az Ion Storm biztosan nem kapott teljesen szabad kezet a Daikatana után, de azért a saját stúdió csak el van látva lóvéval rendesen.
  • kissssss #4
    mondasz valamit :-D

    szcsongor hajrá hajrá lehet nekem is újra bele kéne vágnom a játékba még mindig fent van a gépemen