Ötvös Tibor
A Splinter Cell: Chaos Theory a legjobb lopakodós akciójáték?
A 2002-es Tom Clancy's Splinter Cell valódi műfajteremtő alkotás. Előtte is akadtak olyan próbálkozások, melyekben a készítők próbálták a hangsúlyt a szemtől szembeni akcióról a csendes gyilkolásra áthelyezni (lásd Metal Gear vagy Thief), ám ez nem sikerült teljesen.
A Splinter Cell volt az első olyan alkotás, melyben valóban fontos szerepet kaptak az árnyékok és maga a rejtőzködés (a Metal Gear Solid még nem a sötétben rejtőzködésről szólt). A sötétség volt a barátunk, a cinkostársunk, a legnagyobb segítségünk. Sam Fisher első kalandja nagy hatással volt az iparra is és számos más játék is bepróbálkozott a lopakodós műfajjal (Batman: Arkham Asylum, Manhunt, Conviction stb).
Ám az angolok szerint minden idők legjobb lopakodós akciójátéka a Splinter Cell sorozat harmadik része, a Chaos Theory. Szerintük ugyanis a "stealth" műfajnak lényege tulajdonképpen az kellene, hogy legyen, hogy egyetlen pisztolylövés vagy gyilkosság nélkül végig lehessen vinni egy egész programot. A Chaos Theory pedig talán a piacon lévő egyetlen ilyen alkotás.
Nem mellesleg érdekes az a változás is, ami magán a sorozaton belül lejátszódott. Míg a Chaos Theoryban valóban mindenféle erőszakos beavatkozás nélkül le lehetett tudni a történetet, addig a legújabb, egyébként fantasztikusan sikerült Conviction már inkább egy színtiszta akciójáték, mint valódi Splinter Cell.
Melyik a legjobb?
(Összesen 275 szavazat)
A Chaos Theory ráadásul rettentően nehéz is volt. Sam Fishernek elég volt egyetlen jól irányzott lövés és máris kifeküdt, szóval nem lehetett nagyon Rambo módjára rohangászni a fedezékek között. Azon kívül az ellenfeleink sem voltak a megtestesült gonoszok, így néha lelkiismeret furdalást is kelthetett, ha valakit meg kellett ölnünk.
Minden egyes mozdulatunkat meg kellett tervezni és a pályák is úgy voltak elkészítve, hogy szinte folyamatosan mozgásban kellett lennünk. Nem lehetett befészkelni egy sarokba és onnan várni, amíg mindenki elhalad mellettünk. Az ellenfelek is elég intelligensek voltak és ha észrevettek minket, végünk volt.
Az angolok épp ezért vélik úgy- talán jogosan - , hogy a harmadik Tom Clancy's Splinter Cell játék mutatja meg, milyen is a tökéletes és valóban a lopakodó játékmódra kihegyezett kaland, melyben valóban rettegünk attól, hogy észrevegyenek. A Chaos Theoryban Sam Fisher is esendő ember volt, nem pedig az a "szuperhős", aki a Convictionban nyílt terepen szállt harcba az ellenfelekkel.
Félreértések elkerülése végett a Splinter Cell: Conviction is egy igazi remekmű, de az már egy lopakodós elemekkel megtűzdelt akciójáték és nem az, ami a sorozatot eredetileg jellemezte: egy akcióelemekkel megtűzdelt lopakodós játék.
A Splinter Cell volt az első olyan alkotás, melyben valóban fontos szerepet kaptak az árnyékok és maga a rejtőzködés (a Metal Gear Solid még nem a sötétben rejtőzködésről szólt). A sötétség volt a barátunk, a cinkostársunk, a legnagyobb segítségünk. Sam Fisher első kalandja nagy hatással volt az iparra is és számos más játék is bepróbálkozott a lopakodós műfajjal (Batman: Arkham Asylum, Manhunt, Conviction stb).
Ám az angolok szerint minden idők legjobb lopakodós akciójátéka a Splinter Cell sorozat harmadik része, a Chaos Theory. Szerintük ugyanis a "stealth" műfajnak lényege tulajdonképpen az kellene, hogy legyen, hogy egyetlen pisztolylövés vagy gyilkosság nélkül végig lehessen vinni egy egész programot. A Chaos Theory pedig talán a piacon lévő egyetlen ilyen alkotás.
Nem mellesleg érdekes az a változás is, ami magán a sorozaton belül lejátszódott. Míg a Chaos Theoryban valóban mindenféle erőszakos beavatkozás nélkül le lehetett tudni a történetet, addig a legújabb, egyébként fantasztikusan sikerült Conviction már inkább egy színtiszta akciójáték, mint valódi Splinter Cell.
(Összesen 275 szavazat)
-
Thief
16 % (43 szavazat) -
Metal Gear Solid
13 % (36 szavazat) -
Splinter Cell
46 % (127 szavazat) -
Batman: Arkham Asylum
15 % (42 szavazat) -
Tenchu
1 % (3 szavazat) -
Chronicles of Riddick
5 % (13 szavazat)
Minden egyes mozdulatunkat meg kellett tervezni és a pályák is úgy voltak elkészítve, hogy szinte folyamatosan mozgásban kellett lennünk. Nem lehetett befészkelni egy sarokba és onnan várni, amíg mindenki elhalad mellettünk. Az ellenfelek is elég intelligensek voltak és ha észrevettek minket, végünk volt.
Az angolok épp ezért vélik úgy- talán jogosan - , hogy a harmadik Tom Clancy's Splinter Cell játék mutatja meg, milyen is a tökéletes és valóban a lopakodó játékmódra kihegyezett kaland, melyben valóban rettegünk attól, hogy észrevegyenek. A Chaos Theoryban Sam Fisher is esendő ember volt, nem pedig az a "szuperhős", aki a Convictionban nyílt terepen szállt harcba az ellenfelekkel.
Félreértések elkerülése végett a Splinter Cell: Conviction is egy igazi remekmű, de az már egy lopakodós elemekkel megtűzdelt akciójáték és nem az, ami a sorozatot eredetileg jellemezte: egy akcióelemekkel megtűzdelt lopakodós játék.