Ötvös Tibor

StarCraft II: Wings of Liberty bemutató

A StarCraft II a Blizzard "új" stratégiájának köszönhetően három külön részben jelenik majd meg és az első rész, a Wings of Liberty elméletileg 2010 első felében eljut a boltok polcaira.

A szerencsésebbek már javában küzdenek a játékkal, ám a zártkörű béta-teszt mellett a Blizzard a kevésbé mázlista rajongóknak is kedvezett a héten és egy három pályát tartalmazó bemutatót szervezett a főhadiszállására. A prezentáción bepillantást nyerhettünk az egyszemélyes kampányba és a fejlődési rendszerbe.



Először lássuk a három kampányt. A "Welcome to the Jungle" célja, hogy Gabriel Tosh (aki egy titokzatos motivációkkal bíró Spectre) parancsára egy bolygón földgázt takarítsunk be. A küldetést egy kis bázissal kezdjük meg és természetesen a Terranokat irányítjuk. Elsőre kiküldjük SCV-inket, hogy kezdjék el betakarítani a gázt, ám vigyázni kell a bolygón lévő Protoss erőkkel, akik szintén a nyersanyagra pályáznak. Ha sikeresen megtöltünk hét tartályt, győztünk. Ha a Protossok elfoglalnak hét gejzírt, vesztettünk.

A második a "The Dig" nevet viseli és ebben már kisebb harcokra is sor került. Itt egy Protoss relikviát kell megszereznünk és eme feladatra egy adott létszámú csapatot kapunk. Ez az elején mindössze négy gyalogosból, két orvosból és egy Marauderből áll. Később kapunk két tankot is és egy hatalmas fúrólézert is, melyet elméletileg a lelet eléréséhez használhatunk.



Ám természetesen a Protoss erők sem nézik karba tett kézzel, hogy Indiana Jonesosat játszunk a területükön és hatalmas erőket küldenek ellenünk. Épp ezért a lézert fegyverként is használnunk kell, mely baromi lassan mozog, de hatalmasat pusztít. A küldetés elég nehéz, de a misszió folyamán három tárgyat is begyűjthetünk, melyek elég kellemes bónuszokat adnak.

A harmadik bemutatott küldetésben pedig a Terran erők helyett a Protossok oldalán szállhattunk harcba. Nem akarunk semmi poént lelőni, így nem áruljuk el, hogyan kerülünk ebbe a helyzetbe. Mindenesetre teljesen más játékmódot kíván meg a fejlettebb oldal, ám túl sok egységre és lehetőségre ne számítsunk. A Wings of Liberty valóban a Terranokra koncentrál.



A Blizzard ismét bebizonyította, hogy képes egy élő, lélegző világot alkotni. A StarCraft II: Wings of Liberty sok téren fejlődött és grafikailag is sokkal szebben néz ki, mint elődje. Ráadásul az átvezető videók is hozzák a már megszokott minőséget. Főhadiszállásunkon (ami egyébként egy űrben lebegő űrhajó és innen sugároznak le minket a bolygókra) van Fegyverraktár, ahol folyamatosan jelennek meg az újabb és újabb gyilkoló eszközök és ezeket először közelebbről is szemügyre vehetjük.

Lesz még egy Laboratóriumunk is, ahol a fejlesztéseket végezhetjük és egy Kantin, ahol meghallgathatjuk a legújabb híreket, küldetéseket vállalhatunk és lesz egy Lost Vikings játékgép is, melyre kattintva a kultikus játék első részét teljes egészében végig játszhatjuk.



A Blizzard bemutatta a fejlődési rendszert is, mely szintén nagyon ígéretesnek tűnik. Minden egyes küzdelem, pálya végén pontokat kapunk, melyeket a Fegyvertárban költhetünk el és fejleszthetjük a fegyvereinket, az épületeinket és a járműveket. Minden eszköznek két szintje van: az alap és a fejlesztett. Az alapnál egy gyalogos például élénkítő csomagot (stimpack) kap, a fejlettebb szinten pedig már védőpajzsot.

A pontokon zsoldosokat is bérelhetünk, őket a Hyperionon található kantinban lelhetjük fel. Miután "megvásároltuk" őket, még nem állnak egyből a rendelkezésünkre. Ehhez építenünk kell a pályán egy Merc Compoundot és ekkor válnak elérhetővé az egyébként saját egységeinknél nem sokkal erősebb zsoldosok valamint a különböző járművek.


Sajnos akadnak még hibák is. A bemutatón elég érdekes dolgokat produkált néha a program, mikor csak úgy feketébe borult a kép. A hang ment tovább, de látni nem láthatott senki semmit. 30 másodperc után minden visszaállt, majd megint... és megint... és megint. Kb. tucatszor játszotta ezt el a játék, mire újra kellett indítani a gépet is.

A Blizzard elárulta, hogy javában dolgozik a probléma megoldásán, de ettől még nem került veszélybe a 2010 első félévére belőtt premier. Ez jó hír, hiszen ma április 24-e van vagyis alig két hónap és itt is van június vége. Akkorra pedig elméletileg meg kell, hogy jelenjen a StarCraft II: Wings of Liberty.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • morden #33
    Okos Hegi90 kérlek vegyél meg 1 db játékot 3x13500 forintos áron ( cdgalaxis listaár) 1 db játékért elkérnek 40 ezret és ez szerinted normális .... ügyes !
  • Hegi90 #32
    mondtam már. ha nem tetszik, akkor ne vedd meg. fasznak írsz ide hülyegyerek?
  • cateran #31
    Eljen a flood:D
    Masreszt nem tudom figyeled-e mi tortenik a masik Activision csoporttal,az Infinity Warddal? Vagy nem tudom tudod-e, hogy az eredeti Diablo csoport sincs mar (jo regota) naluk...de ezek biztosan veletlenek es minden a legnagyobb rendben....
  • cateran #30
    Amugy a lenyeg nem a hir..a kulcsmondat ez:" it clearly shows Battle.net is already well adapted to handle monthly fees, if the need for them should arrive at a later date."
  • cateran #29
    " Valljuk be: single rajongóként te is örülnél egy olcsóbb csomagnak, amit megveszel, végigtolod a kampányt, aztán ha még játszanál vele akkor kifizetsz pár eurót a multiért"
    No comment:D Fizess csak kispajtas..aki hulye,haljon meg:D
    Ugye nem olvastad a cikket (vagy csak a felet?:D)
    a, megveszik az olcsobb alapot,semmi extra fizetes es akkor csak oroszokkal tolhatjak 120 napig
    b, megveszik az olcsobb alapot, havi 3 euro es akkor europaikkal is tolhatjak "akarmeddig"
    c, megveszik az olcsobb alapot, rafizetnek meg 1x annyit es akkor europaikkal is tolhatjak "akarmeddig"

    Namarmos,ebbol az 1. verzio kimeriti a trial fogalmat,ami jobb helyeken ingyenes....a masik 2 meg a "fizess tobbet" fogalmat
    Nem fogod elhinni,de az Activision (es a Blizzard is) profitorientalt ceg...ezzel meg nem is lenne baj,csak a mertek szaladt meg 1 kicsit..persze fanboyok ("a blizz sosem adott ki szart" vagy " az SC2 uberkiralybrutal lesz a kepek alapjan") ezt esszel fel nem foghatjak..ki is a hulye?:D
  • Hegi90 #28
    Nem szereted ha hülyének néznek? Akkor mondd már meg, hogy milyen embernek hívják azt, aki egy olyan játékról vitázgat, amit tuti, hogy nem vesz meg?
    #26: húha az oroszok nagyon rosszul jártak... nekik 10 euróval drágább a játék ha egész nap akarnak vele játszani több évig. Akik meg csak hétvégi játékosok, azoknak meg ott az olcsóbb csomag. Nem veszed észre, hogy az activison ezzel nem feltétlenül szopatni akar, csak kipróbál egy másik értékesítési formát is? Persze ők csak azért vették meg ám a Blizzardot, hogy jól megszopassák a potencális vásárlókat...
    Valljuk be: single rajongóként te is örülnél egy olcsóbb csomagnak, amit megveszel, végigtolod a kampányt, aztán ha még játszanál vele akkor kifizetsz pár eurót a multiért. Bamm...
    Nem is értem miért vitázom veled, egyszerűen csak felbasz az emberi butaság.
  • cateran #27
    Nem,csak nem szeretem ha -ellentetben veled- komplett hulyenek neznek..de neked jol all:)
  • cateran #26
    uhh avass be hogy megy nekik tobb penz a multibol? Gondolom az ingyenes Bneten keresztul...vagy varjunk csak...hopp,de hiszen a mapek penzert lesznek megszerezhetok..vagy mi lenne ha -ez csak spekulkacio es meg cak nem is tolem:)- havidijas lenne a multi? Akkor ugyebar aki multira van rakattanva azonnal fizet a jatekert ES havidijat perkal..a single rajongok meg fizetnek 3x a jatekert...hmm-hmm,tuti osszeeskuves elmelet:) Vagy varjunk csak....
  • Hegi90 #25
    erről van szó
  • Lost Lont #24
    "Egyébként a 3 játékot csak akkor kell mindegyiket megvenni, ha a teljes sztorit végig akarod küldeni, a multi rész mindegyik részben teljes értékű lesz (az SC1-ben is ezt nyomatják és kedvelik a legtöbben"
    Akkor, ha tényleg totálisan a kizsákmányolásra és pénzszerzésre irányulna a Blizzard tevékenysége, akkor ezek szerint a többjátékos módot kellene három részre darabolniuk (pl. egy rész - egy faj), mert abból szereznének több pénzt és az egyjátékos módú küldetést akár lesz*arni, ahogy van. Ennek ellenére a szingülpléjört darabolták fel, tehát vagy mégsem az a céljuk, amit itt majdnem mindenki hadovál, vagy nagyon hülyék. És akár még az is lehet, hogy tényleg háromszor annyi tartalom lesz azon a három cédén.
    Mellesleg ennyi erővel minden játék minden kiegészítő lemeze szemétség, mert hogy miért nem adták ki azt is rögtön az eredetivel együtt.