Németh Szabolcs

War Leaders: Clash of Nations - nyolcvan óra kőkemény taktikai csata

A legnagyobb marketingtámogatást kapó fejlesztések mellett egy aránylag kicsi stúdióban minden idők legkomplexebb, és legjobb stratégiai játékát fejlesztik.

Az előző mondatot természetesen nem mi találtuk ki, a fejlesztők vélekednek így a programról. Ám ami már mérvadó lehet, hogy a nagyobb játékoldalak is el vannak ájulva a War Leaders: Clash of Nations sokszínűségétől.

Szerencsére mi ama szerencsés generáció közé tartozunk, amely kimaradhatott az első és a második világégésből. A War Leader: Clash of Nation pontosan azoknak (is) szól, akik nem tudnak belenyugodni a történelem sodrásába, és ha csak virtuálisan is, de újra szeretnék írni az emberiség históriájának néhány mozzanatát. Hét ország, hét akarat, hét cél. Így foglalhatjuk össze a legnagyobb befolyással rendelkező országok szemszögéből a világot romba döntő háborút.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Olaszország, Németország, Franciaország, Anglia, USA, Japán, vagy Oroszország vezetőjeként tábornokok, nemzeti hősök és a korra jellemző technika segítségével kell a lehető legtöbbet kikaparnunk abból a bizonyos gesztenyéből.

Az a kifejezés, hogy mindenről a játékos dönt, manapság már elcsépelté vált, hiszen emögé igencsak közepes alkotásokat is be lehetett bújtatni. A War Leaders-ben talán tényleg megvalósulhat az a fajta függetlenség, amely ismét értelmet ad a mára már közhellyé vált mondatnak. Irányítsuk az utánpótlást, termeljük ki a szükséges alapanyagot, fejlesszük ki a leghatékonyabb fegyvereket, majd gyártassuk le őket. Áldozzunk tetszés szerinti összeget kutatásokra.

Döntsük el mi, hogy a radarra, a nukleáris fegyverekre, netán a biológiai fegyverekre összpontosítsanak kutatóink. Miközben az asztalok mögött már az ország lerohanását tervezzük, látogassuk meg a vezetőjét, és kössünk vele meg-nem-támadási szerződést. Használjuk diplomáciai erőnket a jófiú kép fenntartásához, miközben kémek garmadáját küldjük szét szerte a világba.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A program alapvetően két részre osztható. A stratégák kedvence lesz a menedzser rész, ahol a taktikai részét finomíthatjuk döntéseinknek, míg azt úgynevezett RTS-részben különféle kameraállásokból gyönyörködhetünk, illetve szörnyülködhetünk stratégiánk sikerében vagy bukásában.

Ha csak valami fatális hibát nem követnek el a fejlesztők, világsiker lehet a War Leaders: Clash of Nations. A program több mint nyolcvan óra játékidőt tartogat a számunkra, és mindezt háromféle nehézségi fokon, illetve történelmi hűséggel teszi. A játék előreláthatólag decemberben kerül a boltokba.

War Leaders: Clash of Nations

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • crysis #44
    Én már töltöm,remélem jó lesz és működni fog!
  • crysis #43
    Jó lesz ez a game.Az biztos ,hogy a NÉMETEKKEL leszek benne és leigázom a szövetségeseket.Germany am besten!
  • sasvader #42
    Állitolag ebben a hónapban jelenik meg MAGYARUL!!!!!!!!!!!!!!!!
  • sasvader #41
    Nézzétek meg a CD Projekt oldalát én ezt nem értem 1-van azt irták megjelenés május és erre meg semmi sincs oda irva!????
  • Cefre #40
    Játszik már valai ezzel a játékkal??
  • Cefre #39
    Már kijött a játék
  • tttttom #38
    E honap 28-án jön ki magyarországon.
  • Cefre #37
    Szerintem még nem mert láttam h március 30 at irtak megjelenésre
  • Robber #36
    Megjelent már ez a játék? Mert sehol nem találom.
  • Szekely Goree #35
    A grafikaja jo ha azt vesszuk, h ez egy RTS, kifogom probalni!