Gyurkity Péter

Félmillió felett a Warhammer Online

A sokak által a WoW első igazi kihívójaként is emlegetett Warhammer Online: Age of Reckoning a megjelenést követő első héten átlépte az 500 ezres álomhatárt, ami igencsak jó első lépésnek tűnik.

Az Electronic Arts érthető büszkeséggel jelentette be a fontos mérföldkő átlépését, amelyre a hivatalos megjelenés után alig egy héttel került sor. Eszerint immár több mint 500 ezer játékos ruházott be a szokás szerint két oldal szembenállására építő MMORPG-be, és ezúttal az aktív előfizetések és a játék megvásárlása körüli vitákra sincs szükség, hiszen a korai időpont miatt még mindenki az első 30 napos aktív periódusban tartózkodik.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A Warhammer Online (a hivatalos európai oldalt lásd ezen a címen) sikerére sokan számítottak, abban azonban talán jóval kevesebben bíztak, hogy ilyen ívet vesz fel az első időszak növekedési üteme. A fenti számmal ugyanis az Electronic Arts szerint nemcsak minden idők legjobban induló MMORPG-je a játék, hanem a kiadó legnagyobb sebességgel elrajtolt címe is, ami jól mutatja a rajongók és a rivális alkotásokból átrándulók kíváncsiságát. Frank Gibeau, az EA Games elnöke augusztusban úgy nyilatkozott, hogy a WAR jó eséllyel hoz valami igazán újat a piacra, amelyet jelenleg a World of Warcraft ural - ebben nyilván benne van az is, hogy kikezdhetik utóbbi előnyét és az első adatok alapján erre minden esély megvan.


A kritikusok és az óvatosabb megfigyelők viszont arra figyelmeztetnek, hogy bár az Age of Conan hasonlóan jó előjelekkel indult, meglehetősen gyorsan elvesztette bázisának jó részét. Ebben a játékban maradó hibák nagy száma, valamit a Funcom néhány lépése játszott nagy szerepet (amely kiváltotta a játékosok ellenállását), az EA pedig nyilván igyekszik elkerülni ugyanezen hibák elkövetését. Szoftverhibából, bugokból és hiányosságokból jóval kevesebbet találni a WAR-ban, azonban nyilván ez a játék sem tökéletes, így rendkívül fontos lesz az első 30 napot követő időszak, amely megmutatja, hogy mennyire tudja maga mellett tartani a cím a rajongói tábort.

Ami magát a játékot illeti, ezúttal nem fér kétség ahhoz, hogy a csihi-puhira helyezték a hangsúlyt - a névből az abszolút laikusok számára is világos, hogy itt kőkemény háborúra számíthatnak. A több éves fejlesztés után elkészülő WAR a Rend és a Káosz szembenállásán alapul, ezen belül az egyik oldalon emberek (Birodalom), törpök és elfek, a másikon pedig orkok (Greenskins), sötét elfek és szintén emberek (Káosz) helyezkednek el. A világ három nagy régióra tagolódik, ezek mindegyikében két faj küzd egymás ellen. A magányos farkasok egyedül harcolhatnak karakterükkel, a nyilvános küldetéseken keresztül akár másokkal összeállva, az egyes régiókban pedig számos elkülönített zóna van, amelyekben akár komplett seregek is összecsaphatnak, természetesen a más játékokból ismert csoportok (group) formájában.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A fejlesztők igyekeztek megkönnyíteni a játékon belüli szocializációt, a közös élményt, ennek érdekében rákereshetünk a közelben lévő, további játékosokat kereső csoportokra, az Open RvR szervereken pedig nincsenek kötöttségek a játékos-játékos elleni harcot illetően. Az egyes játékosok egyik legfontosabb feladata saját tudástáruk kibővítése, tapasztalatot ugyanis nemcsak a folyamatos harccal, hanem új területek felfedezésével, valamint természetesen küldetések teljesítésével is szerezhetünk. Mindez nem hangzik újszerűnek, ám a jelek szerint a WAR esetében mindezt sikerült jól megoldani, hiszen a játékosok oldaláról többnyire pozitív véleményeket hallani - ellentétben a Conannal, ahol a kezdetektől erős volt a kritika a hibák és a hiányosságok miatt.

Nyilván korai lenne még komoly következtetéseket levonni, erre az első 30 nap lejárta után kerülhet majd sor, az eladási adatok nyomon követésével és az aktív előfizetők létszámának megbecslésével - úgy tűnik azonban, hogy sikerült egy jól szuperáló MMORPG-vel előállnia a fejlesztőknek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Auchen #47
    nekem a red alert 3-mamhoz adtak egy kossar's helmet (nem igazit) amit a warhammer onlineban lehet használni (át lehet változni egy medvévé meg van rajta egy szép vörös csillag :)
  • cateran #46
    Nem hinném hogy bajban lennék:) A WoW luxus...ha annyira megterhelő hogy 500-1000 ft difi ennyit számít,akkor lehet más -olcsóbb- hobbit keresni..tudom bunkón hangzik,de ez van...amúgy a gubi az,hogy az én keresetem minden csak nem álom..a legalsó kategória alja-közepe..persze magyar keresetekhez képest sok,de angol fizetésekhez képest szar..mondjuk igy is élek, mint marci hevesen:D
  • Hober Mallow #45
    Neem nem rezeg a léc:) Most megy a szekér tudod a zavarosban halászni legjobb:)
    cateren:nem böfögök,nah jó néha....sok olyan embert ismerek aki normális és jó vele játszani de ilyen 500-1000 FT emeléseknél már aztmondanák hogy kössz nem azért ennyit már nem.Sokaknak nem adatik meg ez az álom kereset.Másfelől most poetnciálisan nem egy angliai munkásról beszélek átlagban itt és középeurópában.
    Az hogy te dokkmunkás vagy folytogató bérgyilkos vagy nem lényeg.Sokkal inkább az hogy itt bizony sok pénz a többségnek azis.Ha most ezen a hozzászóláson minden lelkes játékos felkapná a nyúlcipőt és go to anglia akkor bajban lennél:D
  • Komolytalan #44
    Pedig ez így van, régebben sokat PvP-ztem, csak az 1 idő után nagyon unalmas tud lenni. PvP-ben amúgy is igazán csak a "tükör" harcok igazságosak, az MMOk meg nem erről szólnak (class, gear, stb más és más lehet).
  • Komolytalan #43
    Munkahelyemről én rúghatnám ki saját magam, szóval ez nem jött be. Nem kell multinál dolgozni - ennyi. Azért szar ügy, amikor valakinél rezeg a léc. De nem kell a saját szorongásaidat másra kivetíteni.
  • cateran #42
    Hiába böfögsz,itt és most igaza van!
    1részt a NEM magyarországi játékosokat említi,másrészt meg 2 euro kevesebb, mint 30 percnyi munkám (ohh mit ad isten 2 kezi fizikai dolgozó vagyok..csak éppen angliában...számold ki:óránként 6,75 brutto és ez fontban,ja és ez nem túl "hú de nagy" kereset..képben vagy már mennyire megterhelő az a 2 euronyi összeg?)
  • Archenemy #41
    "én meg PvE-t játszom, PvP-ből már kinőttem"

    Azbazmeg hogy ne lehessen úgy kommentelni, hogy ne hangoztassuk saját felsőbbrendűségünket, egy vicc... Ebből kéne kinőnöd.
  • Hober Mallow #40
    Nah egy ilyen építő hozzászólás után tölled is mosolygós búcsút veszünk,bye bye
    (reméllem holnap kirugnak a munkahelyedről és akkor majd megérzed azt a 2 eurót,leereszkedsz hozzánk pornéphez a jól kereső,saját jövedelmből élő gazdag felső rétegből)
  • ekre #39
    mit is mondhatnék? WAAAAAAGGGGHHH!!!!! :D
  • Komolytalan #38
    Bármilyen meglepő is a WoW játékosok nagy többségének 2 euro az olyan, mintha nem is volna. 2 eurot csak az igazán szegény országok (pl Magyarország), igazán szegény játékosai (pl tanulók, 0 saját jövedelem, apu vagy ad vagy nem) éreznek meg. Nagyon jó ez a 13 euro körüli ár, nehogy csökkentség, mert akkor még több 12 éves Vér István kerül a játékba. Inkább lehetne 20 vagy 30 euro, akkor a csicskák eltűnnének, aki meg saját keresettel rendelkezik annak meg tökmindegy az a havi pár eFt.