Gyurkity Péter

Twinity: Second Life fíling Némethonból

Virtuális világgal, a Second Life nyomdokain haladva szeretné megszedni magát a Metaversum, amelynek "játéka" nagyon is hasonlít az elődre. Kérdés, hogy mikor és milyen állapotban jelenik meg.

A német cég fejlesztése egyelőre béta stádiumban van, ám egy kis szerencsével bárki bejuthat, amennyiben időben jelentkezik és a csillagok állása is megfelelő. A Twinity a sokak által jól ismert Second Life mintájára készül, le sem lehet tagadni a hasonlóságot, ám azért néhány fontos különbséget gyorsan felfedezhetünk a két platform között. Vegyük is sorba ezeket, mielőtt még tévhitekbe ringatnánk magunkat.



Az első nagy különbség a két program között, hogy míg a Second Life esetében viszonylag szabadon repülhetünk a kontinensek és a borsos áron megvásárolt szigetecskék között, addig a Twinity - legalábbis jelen állapotában - ilyen lehetőséget nem kínál. Az első belépést követően egy központi arénába jutunk, ám a tulajdonképpen világ (amely a valós térképet mutatja) néhány nagyvárosra koncentrálódik, amelyeket teleportok kötnek össze. Ugyanúgy teleportokon keresztül juthatunk el egy-egy szórakozóhelyre, lakásra vagy éppen csarnokokba. Az irányítás egyszerű, itt különösebb meglepetés nem érhet minket.

Valószínűleg az sem meglepő, hogy a Linden Lab világából jól ismert valós pénzforgalom/pénzváltás itt is megtalálható lesz. A pontos részleteket és árfolyamot egyelőre nem ismerjük, ám a cég nyilván ebből szeretné fedezni a kiadásokat (a virtuális világ egyéb lehetőségei mellett). A béta egyelőre a nagyobb rendezvényekre koncentrálódik, amelyeket központi területeken tartanak, ahogy az a hivatalos blogon is olvasható. Sajnos ezen rendezvényeken még nem volt lehetőségünk részt venni, ennek okát pedig itt rögtön ki is fejtenénk.



Az ok igen egyszerű: a program egyszerűen nem hajlandó csatlakozni a szerverre, maga a belépés teljesen véletlenszerűnek tűnik. Ezt persze magyarázhatjuk a béta fázissal, ám azért egy valamirevaló program esetében a szerverre történő csatlakozásnak az esetek legalább felében illik működnie. Ennek hiányában legfeljebb imádkozhatunk a belépésnél, hátha ezúttal kegyes lesz hozzánk a felsőbb hatalom. Ugyanezen okból kifolyólag az interaktív funkciókat és lehetőségeket sem volt módunkban tesztelni, bár a híradások szerint ezek jóval egyszerűbbek lesznek a Second Life szkriptelési platformjánál.

A Twinity jelen állapotában nem igazán csábító, ám ez a megjelenésig változhat. Nem számíthatunk olyan nagy felhajtásra, "lufira", mint a Second Life esetében, ám mindenképpen érdemes lesz majd körülnézni a virtuális világban - hátha a szokásos közösségi funkciók mellett egyéb szórakozási formákat is találunk, nem beszélve a pénzkeresési lehetőségekről.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mojlepque #3
    Szerintem nem gond az ha valaki használja. Attól mert téged nem motivál, és nem látsz benne perspektívát nem feltétlenül jelenti hogy mások esetében is így lenne, mert ez nem vélemény volt, hanem éles kritika.

    Amúgy szerintem mind a kettő jó, bár nekem személy szerint a Twinity jobban tetszik, jobban kedvelem az élethűbb dolgokat (lásd: európai városok), ugyan akkor az SL-ben mégis nagyobb anyagi biztonságnak örülhetek, meg sokkal több ismerősöm és barátom is használja, így sosincs untalan nap.
  • Roli012 #2
    Az az elszomorító hogy a Second Life-t is sokan használják..
  • Énvagyokazapád #1
    get a life.