Gyurkity Péter

JumpStart World - virtuális világ kicsiknek

Egyre-másra jelennek meg a kifejezetten gyerekeknek szánt játékok és virtuális világok, a JumpStart azonban minden eddiginél lejjebb viszi a lécet - aktív szülőkre számítva.

A Knowledge Adventure nevű cég meglehetősen jól ismert a tengerentúlon, hiszen a kicsiknek szánt, oktató jellegű játékaikkal már több mint 20 éve jelen vannak a piacon. Két éve készítik saját online világukat, amely most készen áll a startra. Első körben egy hagyományos, az interneten is megvásárolható szoftverrel jelentkeznek, a nyáron azonban indul a virtuális világ, előfizetéses alapokra és szülői jelenlétre építkezve.

A JumpStart Advanced Preschool World névre keresztelt világ legfontosabb feladata egy olyan internetes platform kialakítása, amely elsősorban a 3-5 évesek számára nyújt megfelelő alapot az egyébként az óvodában és az iskolában elsajátított tudás megismerésére, kiegészítésére. Ennek megfelelően a háromdimenziós virtuális világ - a maga közösségeivel, helyszíneivel és chatszobáival - nem szöveges tartalomra, hanem elsősorban képekre és hangra épül. Természetesen a szöveges információt sem hanyagolják el, ám ez főként az ABC elsajátításában nyújt majd segítséget a világhálóra merészkedő gyerekeknek.


A 30 dollárért megvásárolható szoftver több internetes áruházban is kapható, és erősen épít a szülői jelenlétre. A készítők arra számítanak, hogy a szülők is figyelemmel követik csemetéik fejlődését, haladását, és erre minden eszközt a rendelkezésükre bocsátanak: kép- és üzenetküldés, az oktató jellegű játékok eredményének kiértékelése az erre kijelölt internetes oldalon keresztül, a gyerekek részéről pedig engedélyezett az itt elkészített alkotások megosztása a felnőttekkel. Nagy hangsúlyt helyeznek a biztonságra, ez állításuk szerint számukra nem jelent majd kiemelkedő problémát. Az előfizetéses rendszerben havi 8-12 dollár közötti árakon vehetik igénybe a szolgáltatást.

Szakértők arra figyelmeztetnek, hogy különösen nehéz lesz megakadályozni az elítélendő viselkedést, az erőszakos megnyilvánulásokat, illetve a kiközösítést. Mindezt nagyon egyszerű megvalósítani, elég ha az illető rosszindulatú nevet ad saját szobájának, amely sértő lehet másokra nézve. A készítők azonban ígéretet tettek arra, hogy minden eddigi tapasztalatukat felhasználják az ilyen incidensek kiküszöbölésére.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • cateran #5
    A válasz: agymosás..nem kell semmilyen összeesküvés elmélet,egyszerüen nem lehet elég korán kezdeni a dolgos fogyasztó polgárok kiképzését (vedd meg,használd,dobd el,vegyél újat)
  • Tripax #4
    Nem akarnék összeesküvés elméletet, de miért fontos az hogy mindenki már gyerek kora óta a net szolgálatába áljon. Lassan ott tartunk hogy már a WC- hez is online nak kell lenni hogy egy perverz ügyfél hüülyeségeit kielégítsük. Az zavar igazán hogy rám erőltetik ezt a netes dolgot. Ha nem így teszek akkor lemaradok, de kérdezem én, miről?
  • szombi #3
    ez a tyúk elég bugyután néz ki a címlapon.

    vagy nem is tyúk?
  • Cat 02 #2
    Jól mondod, de egyszerűbb leültetni a kölköt a gép elé mint foglalkozni vele ^.^
  • Hoz_Hun #1
    Netfüggőséget nem lehet elég korán elkezdeni. Egy kicsit olyannak tűnik számomra mint a gyerek kozmetikai szerek: a gyártók fő célja, hogy ne ártsanak vele, mert a gyerekek szervezetének nincs rá szüksége.
    5-6 év alatti gyerekek ne üljenek már a monitor előtt, amikor még a mozgáskoordináció megtanulása az egyik alapvető feladatuk. De mondanám hogy 10 év alatt ne nagyon üljenek gép elé.