Gyurkity Péter

Kwari - MMOFPS avagy szerencsejáték?

Érdekes koncepciót szeretne megvalósítani a Kwari nevű brit csapat, amely az előfizetéses rendszer helyett pénznyerési lehetőségre építené saját játékát.

Pontosan ezzel csábít ugyanis a Kwari, amely kinézetében és játékmenetében a Quake kései inkarnációira hajaz. Az MMO és a hagyományos FPS keverékéről van itt szó, hiszen míg egy-egy szerveren akár több ezer játékos is jelen lehet egyszerre, a harcmezők 16-64 versenyzőt fogadnak be, akik nemcsak képességeiket, de közvetett módon pénztárcájukat is összemérhetik.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A koncepció az alábbi vonalat követi: a játék ingyenes, nincs előfizetés sem, viszont a különböző fegyverekhez szükséges muníció már pénzbe kerül. Ez az ígéretek szerint nem lesz jelentős összeg, ám az így befolyt pénzből fedezik azután a nyereményeket, illetve a szerverek fenntartását, amibe valószínűleg a játékba épített reklámok is belesegítenek majd. A játékosok a harcok során sikeres szerepléssel, mások halomra gyilkolásával tehetnek szert némi pénzmagra, viszont ha ha minket hánynak folyamatosan kardélre, azt a játékban folyamatosan vezetett számlánk bánja majd.

Itt jön be az igazi érdekesség, ugyanis a Kwariban - a Second Life-hoz hasonlóan - lehetőségünk lesz a játékpénzt bármikor valós pénzre váltani és vica versa. Bankszámlánk, Paypal fiókunk segítségével tehát feltölthetjük apadóban lévő pénzünket, ha pedig jelentős összeget nyertünk, ezt később kivehetjük a játékból - nyilván ez lesz a leginkább vonzó lehetőség a profik számára, akik a Second Life mintájára havi több ezer dolláros jövedelemről álmodoznak. Ilyen is létezik ugyanis, bár nyilván a többségnek nem ebben lesz része, igaz sok minden függ a feltételektől és a pontos számoktól.


A teljesítményből kiszámolt veszteség, illetve nyereség mellett a harcmezőn lehetőségünk lesz a jackpot begyűjtésére is, amit különböző tárgyak - például kulcsok - összegyűjtésével hívhatunk elő. Ezt azután természetesen be kell gyűjteni, és a mezőnyből két játékos kap kiemelkedő jutalmat a mérkőzés végén: aki a legtovább birtokolta a jackpotot jelképező objektumot, illetve aki a meccs végén hordozta azt. Erről a hivatalos oldalon találunk további információkat, ahol egyébként a fegyvereket és a tervezett pályákat is megtekinthetjük.

A játék jellege miatt a fejlesztők igyekeznek rögtön leszögezni, hogy a Kwari semmiképpen nem minősül online szerencsejátéknak, mivel a játékosok képességeire, ügyességére helyezik a hangsúlyt. Ennek megfelelően - elméletileg - nem kell tartaniuk a játék bezárásától, illetve az esetleges szankcióktól, bár azt sem felejthetjük el, hogy az ily módon szerzett jövedelmet nem illik eltitkolni a hazai illetékesek elől. Nyilván ezen feltételek miatt nem lesz hatalmas törzsközönsége a játéknak, ám a profi FPS-rajongók és a pénzszerzési lehetőséget megszimatolók körében népszerű lehet.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

Jelenleg a második béta fázis zajlik zárt státuszban, a jelentkezőket fokozatosan hívják meg. Itt egyelőre kizárólag játékpénzt tehetünk kockára, és a fejlesztők ígérete szerint a végleges verzióban is rendelkezésre áll majd egy gyakorló mód, ahol kellő tapasztalatot szerezhetünk, mielőtt a lovak közé csapnánk. A tervek szerint az újoncokat bizonyos számú gyakorló mérkőzés nélkül nem is engedik majd a komolyabb csatákba - ezt nyilván kevesen bánják majd.

Ami a csalásokat illeti, a Kwari nyilván elsőrangú célpont azok számára, akik könnyebb úton szeretnének pénzt kiszivattyúzni a játékból. Ezzel kapcsolatban szintén elhangoztak ígéretek, ám a fejlesztők elsősorban a BigWorld technológiában reménykednek, amely szinte minden feladatot a szerveren old meg, megkerülve ezzel a kliens alapú csalásokat.

A Kwari honlapja

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • pedrohsi #24
    egy srác (vagy többen, hacsak nem kiborg a gyerek) elvitte a Silver Jackpotot, 5 ezer dollár...

    szerencsére itthonról nem lehet legálisan játszani, így megmenekültek a madzsaroktól :)
  • uv #23
    -az én apám mindig ellissza a fizetését
    -mert hülye divatjamúlt alkoholista. az én faterom legalább modern, ő Kwari-n éli fel a konyhapénzt.
    -ti se esztek huszadika után?
    nem, de akkor már villanyra sem futja, úgyhogy fater se játszik.
    -az enyém hónap végén is lejár a kocsmába, meghívják a haverok... azért akkor mégis neki jobb.
  • szvini #22
    én maradok a cod-nál

    meg a mario forevernél, abban mindig sok pénzt nyertem :D:D:D
  • dronkZero #21
    Kicsit nézz körül a világban. Akkor talán meglátod, hogy vannak világversenyek, és az igazán profik elég szép összegeket kaszálnak. Kb 10 éve...

    És mint előttem leírták már páran, lehetsz bármekkora übercsászár, ha (teszem azt) koreában van a szerver, akkor finoman szólva feldughatod a seggedbe a profizmust...
  • Griphons #20
    Szerinem is eszméletlenül nagy ötlet, hiszen hatalmas tábora van az fps-eknek. Én magam nem játszanék pénzbe, mert egyrészt nem vagyok olyan jó, másrészt nem szeretek kockáztatni, de a nagy kockáknak jó lehetőség lehet.
    Még az is kiderülhet, hogy két év múlva világversenyeket rendeznek, és profi játékosok lesznek ugyanúgy mint a fociban, vagy a normális sportágakban :D
  • magus #19
    300as pinggel akarnak játék alapján pénztosztani fpsben?

    megőrült a világ vagymi a fasz
  • SewerRat #18
    Póker? Tőzsde jövedelmezőbb;)

    Hát nemtudom, szeritnem hanyagolandó gém. Mikor csinálnak egy jó kis Maffiózós MMORPG-t? AZ az igazi kihívás:)
  • HUmanEmber41st #17
    Jah ezt a ping-es dolgot meg kell oldani, mert az nagyon nem fair..
    Amúgy ha beindul a gém :D elsősorban a csalók próbálkoznak valami nagyobb pénkereseti lehetőséggel.
    Én maradok a jóöreg Battlefieldnél :D
  • NEXUS6 #16
    Jó gagyi grafikája van.
  • xizor #15
    Server crashnál geci idegesek lesznek majd az emberek :/ Ha meg valaki neten pénzezni akarsz = póker.