Berta Sándor

Egyre több tévéműsorból készül játék

A televíziós társaságok új bevételi forrásokat fedeztek fel maguknak: az egyes sorozatokhoz és műsorokhoz kapcsolódó számítógépes játékokat. Kérdés, hogy a megoldás mennyire lesz sikeres.

A hagyományos sajtóorgánumok médiapiaci részesedése egyre kisebb. A világháló jött, látott és egyelőre úgy tűnik, győzött. Az újságok, a rádiók és a televíziók megpróbálnak lépést tartani a digitális korszak kihívásaival. A legtöbb magazinnak már van kifejezetten online kiadása is, a rádiók szintén igyekeznek az interneten is elérhetővé tenni a műsorukat, a televíziók pedig az IP TV felé kacsingatnak. Azonban még ez sem elegendő a világháló térhódításának megfékezésére.

Az Egyesült Államokban a 14 és a 29 év közötti fiatalokat egyre kevésbé érdeklik a televíziós műsorok. A férfiaknál ennek a korosztálynak a körében a hagyományos televíziós programokat csupán a megkérdezettek 12 százaléka nézi. A Sat.1 a Niedrig und Kuhnt nevű délutáni sorozathoz úgy próbál meg új nézőket csábítani, hogy egy mobil játékot mutattak be, amelyben különböző krimifeladványokat kell megoldani. 4,99 euróért bárki megoldhatja például a strandfürdőben történt halálesetet.

Martin Hoffmann, a játék fejlesztéséért felelős MME Moviement cég igazgatóságának elnöke a Gamestagen Berlin-Brandenburg nevű rendezvényen elmondta, hogy az új játéknak köszönhetően eddig közel 100 000 eurós bevételhez jutottak. Ez ugyan aprópénznek számít, azonban sikerült 20 000 fiatal figyelmét felkelteni a műsor és a krimik iránt.

Az persze más kérdés, hogy ennek a területnek is bőven vannak buktatói, a különböző televíziós társaságok azonban nem zavartatják magukat. A Sevengames.de oldalon a Pro7 műsorára tűzött sorozatokhoz kapcsolódó játékokat lehet letölteni, de ugyanez a lehetőség megtalálható a Sat.1-nél is a stílusosan Sat1spiele.de nevű honlapon. A cégek több millió eurót is befektetnek egy az emberek által kedvelt műsor játékadaptációjának elkészítésébe. A Pro7 például a Megasztár kinti klónja, a Popstars zenei tehetségkutató versenyhez készült online játékot több millió euróval támogatta.

Az ötlet bejött, hiszen több mint 250 000-en regisztrálták magukat, közülük 70 000 az aktív játékosok száma, akik naponta átlagosan 1,3 órát töltenek a játékkal. A kiadásokat részben a programban elhelyezett reklámokból befolyó bevételekből fedezik. "Az emberek nagyon jól fogadták a programban elhelyezett márkaneveket" - szögezte le Georg Broxtermann, a SevenOne Intermedia képviselője.

Németországban számos kisebb játékfejlesztő stúdió él meg a televíziós társaságok által adott megrendelésekből. A Verliebt in Berlin nevű német telenovella játékadaptációját a Radon Labs berlini stúdió készítette el négy hónap alatt alig 120 000 euróból. A 39 euróba kerülő programot eddig 25 000-en vásárolták meg - persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy a vevők többnyire sorozatnézők és nem hardcore játékosok voltak.

Persze a filmkiadók is egyre gyakrabban fordulnak a számítógépes játékok piaca felé. Ennek oka nem elsősorban a haszonszerzés, sokkal inkább az emberek figyelmének felkeltése. Tomb Raider, Doom, King Kong, Fantasztikus négyes, Prince of Persia, Bloodrayne, Narnia krónikái, Kutyaszorítóban, CSI, 24 - ez csupán néhány azoknak a játékoknak a sorából, amelyeket viszontláthattunk a filmvásznon vagy fordítva: képregények és más művek elevenedtek meg a számítógépes és konzolos játékokban.

Vagyis egyre jobban megfigyelhető a televíziózás, a filmipar és a játékipar összefonódása, folyamatosan csökken a közöttük lévő távolság. A jövőben az internetes televízióknál pedig ez a szakadék végképp eltűnhet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JTBM #16
    A Stargate ideális lenne egy UFO stílusú stratégia + management játékhoz.
    A küldetések alatt lehetne találni technológiákat, fegyvereket, stb., amiket fel lehetne használni küldetésekben v. később akár űrcsatákban is.
  • Cat #15
    http://www.sg.hu/cikkek/47651/desperate_housewives_fuuuuuj
  • Cat #14
    készítettek.

    http://www.sg.hu/letoltesportal.php?status=linkletoltes&refid=4715
  • Raptor007 #13
    A BSG-ből készíthetnének vmi nagyon dúrva kis űrszimulátort :)
  • Szefmester #12
    nem nem az.. illetve talán mégis az.. egy félresikerült sims klón ha jól tudom.. de már az is egy vicc

    Dr. Hauset akarok én is..
  • Faki #11
    Én láttam valami "Született feleségek" játékot, ez valami vicc?
  • Flashy #10
    Mónika show játék
  • kuci06 #9
    lesz Heroes játék telóra xD
    amúgy meg én is House dokival akarok jáccani :D
  • bandypappa #8
    Én az esmeraldával, vagy a vad angyal c. horrorisztikus utopiával szeretnék jáccani.
  • Gerygrey #7
    délutáni sorozathoz úgy próbál meg új nézőket csábítani, hogy egy mobil játékot mutattak be
    Fúúú ha már kiadnak egy primkó Java játékot, akkor én is biztos rákattanok a Dallaszra vagy bármilyen más sorozatra amit addig nem néztem. Bírom, amikor ilyen primitívnek tartják a nézőket.

    eddig közel 100 000 eurós bevételhez jutottak. Ez ugyan aprópénznek számít, azonban sikerült 20 000 fiatal figyelmét felkelteni a műsor és a krimik iránt.
    Bírom, amikor kiderül hogy tényleg ennyire primitívek a nézők...

    Szökést én is szívesen játszanék, de nem a játék miatt nézném meg a második évadot, hanem mert tetszett az első. Ha meg nem tetszett/nem láttam volna, valószínűleg a játék is teljesen hidegen hagyna.