Berta Sándor

Cook nem akarta beperelni a Samsungot

Steve Jobs és Tim Cook számos kérdésben szögesen ellentétes álláspontot képviseltek. Cook régen rendkívüli módon ellenezte a Samsung elleni jogi eljárás elindítását.

A Reuters belső forrásokra hivatkozva azt írta, hogy a kaliforniai társaság vezetői nem voltak elragadtatva attól az ötlettől, hogy a dél-koreai társaság ellen keményen fel kell lépni. Az elképzelés Steve Jobs fejéből pattant ki. Az óriáscég társalapítója "atomháborút" akart indítani a Google és az Android ellen, a Cook azonban ellenezte ezt, mondván a két fél között 2005 óta partneri szerződés van. Akkoriban az Apple egy olyan gyártót keresett, amely képes elegendő mennyiségű flashmemóriát gyártani, ugyanis meg volt győződve arról, hogy a jövő nem a merevlemezeké, hanem egyértelműen a flashmemóriáé. A Samsung így lett az Apple legfontosabb beszállítója és ez a cím a mai napig megállja a helyét. A dél-koreai vállalat tavaly becslések alapján 8 milliárd dollár értékben szállított különböző alkatrészeket a cupertinói cégnek.

Az üzletből 2005 után mind a két fél profitált. A helyzet azután kezdett megváltozni, hogy a Samsung fokozatosan növelni tudta az okostelefon- és a táblagép-piacon a részesedését, s ez egyre inkább szálka lett Steve Jobs szemében. Ezután merült fel az, hogy a Samsung lemásolja az Apple termékeit. Számos találkozóra került sor a két konszern vezetői között, de nem sikerült kompromisszumot kötni. A helyzet 2011 után vált egyre súlyosabbá.

Tim Cook ellenezte a konfrontációt és igyekezett felhívni a figyelmet arra, hogy a Samsung "kritikus szerepet" tölt be az Apple életében, hiszen az iPhone és az iPad készülékek első számú beszállítójának számít. A Galaxy S megjelenését még elviselte Jobs, azonban a Galaxy Tab piacra dobása jelentette az utolsó cseppet a pohárba. A kaliforniai társaság bírósághoz fordult, de az éveken át tartó pereskedés gyakorlatilag teljes patthelyzetet hozott, egyik fél sem tudott a másik fölé kerekedni. Elemzők éppen ezért azt valószínűsítik, hogy a két óriáscég hamarosan a háttérben megállapodhat egymástól és eláshatja a csatabárdot.

Steve Jobs rendkívüli mértékben gyűlölte a Google-t és az Androidot. A vezetőnek az volt a meggyőződése, hogy az operációs rendszer az Apple megoldásainak másolata, azt a Google egész egyszerűen ellopta a vállalattól, s ezért minden eszközzel harcolni kell ellene. A halála előtt a legfontosabb tevékenységének tartotta, hogy megsemmisítse az Androidot. Pontosan tisztában volt vele, hogy az Androidot futtató okostelefonok az iPhone legerősebb konkurensei. A Google, illetve az Android iránt táplált gyűlöletét jól példázza egy részlet az életrajzi könyvéből: "Amennyiben ez kell hozzá, akkor az utolsó lélegzetemet arra fogom felhasználni, hogy az Apple 40 milliárd dollárjának az utolsó centjét is ennek az igazságtalanságnak a korrigálására fordítsam. Meg fogom semmisíteni az Androidot, mivel az egy lopott termék. Atomháborút folytatok majd ellene."

Larry Page, a Google első embere tavaly úgy reagált minderre, hogy Jobs Android-gyűlölete egész egyszerűen egy show volt, ami az almás vállalat érdekeit szolgálta. Számos társaság követi ugyanis azt a stratégiát, hogy egy nyilvánvaló konkurenst mutat a munkatársainak azért, hogy így motiválja őket. A Google vezetője ezután közölte, hogy az Apple társalapítója a háttérben folytatott beszélgetések során teljesen másképp beszélt. Ők ketten kifejezetten jó viszonyban voltak és számos alkalommal találkoztak, egyeztettek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • caius marius #147
    "Aztán mutass már egy Google vagy Microsoft gyárat, te kis butus! :-)"
    Motorola...
  • Papichulo #146
    "Milyen kár, hogy rajtuk kívül is van még piac a világon. Nem is kicsi..."

    Milyen kar, hogy ez a ket legfejlettebb piac a vilagon... az meg meginkabb, hogy neked errol fogalmad sem volt, amikor feltetted ezt a butan becsmerlo kerdest ;)
  • caius marius #145
    Nemisigaz! Egy csomó cucc van rá offline is! ;)
  • caius marius #144
    Hát cd-ről! ;)
  • caius marius #143
    Milyen kár, hogy rajtuk kívül is van még piac a világon. Nem is kicsi...
  • Papichulo #142
    "Mármint miben is az elsők?"

    Peldaul a japan vagy az USA piac eladasi mutatoiban ;)

  • M2 #141
    Te hogyan gépelsz!? A csőröddel? :-)
  • caius marius #140
    Mármint miben is az elsők? Az elsők akik ekkora pénzállományt nem tudnak felhasználni? Az elsők akik Donald kacsásat akarnak jáccani? Az elsők akik hatalmasat fognak bukni? (nem ez utóbbival mellélőttem, voltak már akik a csúcsról zuhantak a mélybe...)
  • narumon #139
    Jól nyomjátok. :)
    Nexus: Honnan szeded ezt a befőttes üveg baromságot? A bankokat már elég régen feltalálták :) Meg az a gép sem semmi amelyik netmentes, hálózatmentes lakásban található. (Csak tudnám akkor hogy kerültek rá a zenék :))
  • M2 #138
    A dolog másik oldala, hogy ha nem áll tőke a gyártási oldalban, akkor lehet koncentrálni az értékesítési oldalra. Az Apple ebben is élen jár, lehet venni iPhone-t:
    - online Apple oldalról,
    - saját Apple Store üzleteikből,
    - támogatott boltokból (Resellers, majdnem mint egy franchise rendszer),
    - mobilszolgáltatókon keresztül,
    - kisker csatornákon.

    Microsoft és Google ebben is csak kullog az Apple után!