Berta Sándor

Muszáj olcsóbb termékeket kínálnia az Apple-nek

Az amerikai társaság korábbi vezérigazgatója módosítaná az üzleti stratégiát és jobban igazodnia a piaci igényekhez azért, hogy az Apple több régióban lehessen sikeres.

John Sculley kijelentette: a tengerentúli cégnek gyorsan váltania kellene azért, hogy az olyan régiókban, mint Kína, Oroszország és Dél-Amerika is kiszolgálja az olcsóbb okostelefonok iránti keresletet. A menedzser szerint volt cégének alkalmazkodnia kell a megváltozott világhoz: miután a trend egyre inkább az 500 dolláros okostelefonok helyett az olcsóbb készülékek felé mozdul el, ezért az Apple vezetőinek át kell gondolniuk a helyzetet és ki kell találniuk, hogy miként tudnak ilyen modelleket készíteni és nyereséggel értékesíteni. Mivel a fejlett ipari államokban az okostelefon-piac már telített, ezért a vállalatnak a jövőben a fejlődő országokban és a feltörekvő piacokon kell magát aktivizálnia azért, hogy új ügyfeleket szerezzen. A probléma csak az, hogy ezek az emberek nem engedhetik meg maguknak a drága okostelefonokat.


Medvegyev laptoppal - a fejlődő piacoknak túl drágák a cég termékei

Sculley aligha véletlenül szólalt meg éppen most, hiszen az elmúlt hetekben többek között a The Wall Street Journal is arról számolt be, hogy hamarosan megjelenhet az eddigieknél olcsóbb iPhone készülék. A híradások szerint az Apple már gőzerővel dolgozik a terméken és így az már az idén megjelenhet. A menedzser 1983-tól 1993-ig volt az Apple vezérigazgatója és ebből a pozícióból fakadóan többek között ő felelt a társaság növekedésért, ugyanakkor 1985-ben az ő hatására távozott a cégtől Steve Jobs. Mindenesetre egyelőre kérdéses, hogy Tim Cook jelenlegi vezető megfogadja-e Sculley tanácsait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • MagyaR #215
    Látom marhára sok időtök van, ilyen "értelmes" hangnemben, egymást oltogatva vitatkoznotok. Honnét van erre energiátok? Nem dolgoztok vagy valami?

    Azt meg, hogy siker lenne vagy sem, ha olcsó termékeket dobna ki az Apple, nem lehet 100% biztonsággal megmondani. Voltak már példák a történelemben, amikor sikeresnek vélt ötletek dugába tőltek, marhaságok pedig teret nyertek.
  • Jakuza001 #214
    Igy van csak itt a kis trollok a fotelbol azt hiszik, hogy mindent tudnak. :D
  • M2 #213
    Amúgy ő a biztos troll, mert semmit nem reagált a személyes sértésemre. Most a Die Hardot is bekamuzta neked. Próbálkozik a szerencsétlen lúzer... :-)
  • M2 #212
    Köszi, én is arra jutottam, hogy vagy troll vagy full idióta. A végén a troll nyert, mert ennyire sötét emberek azért már csak nincsenek! :-)
  • Jakuza001 #211
    Ostoba ? :D Talan belekellene nezned a tukorbe.
    Vagy elolvasni a faszsagot amit a gyerek irt. Meg csak osszefuggesben sincsen azzal, amit en irtam. Mondok a lakossagrol egy szazalek szamot, a gyerek meg handabandazik az evvel. Raadasul meg azt sem tudja, hogy nem igy mukodik a gazdasag, hogy egy negyedevbol eves mutatot csinalhat egy szorzassal, mikozben a tobbi negyedevet nem is ismeri.
    Thx bye. :D
  • Gladiator #210
    Sajnalom, de sokkal ertelmesebbnek tartom magam nalatok, ugyhogy en nem allok le vitatkozni. Nem mondanam, hogy egy picit is erdekel mit gondoltok, csak M2-nek szoltam, hogy vegye eszre magat.
    Hogy a Die Hard 4 topikban mi volt, arra mar nem emlekszem, hisz vagy 4-5 eves film, de sanszos, hogy keversz valakivel.
    Puszi
  • hagyimiklos #209
    Három és fél évig éltem kint, de egyáltalán nem lehet azt mondani, hogy olyan olcsó lenne Kína. A nagyvárosok kifejezetten drágák és csak kűlsőleg olyan nagy a csillogás. Nagyon sok a szegény és a megélhetés is egyre nehezebb.
  • keembo #208
    A többi popcornzabáló nevében: linket kérünk arra a fórumra!
  • UUUU #207
    Gladiátor, az M2 haverod volt az ostoba, mint ahogy te is az vagy, amikor a kreténségét és a sajátod akarod megmagyarázni, mint olcsó életszinvonal Kínában.
    A Die Hard 4 fórumban is eljátszottad a trollt, menj oda vissza az a barlang való neked.
    A 365 napot meg jobb ha nem magyarázod, mert mindenki tudja, hogy az M2 volt hülye, hogy kiszámolta az 5 millió lakosból a 365 napot, amin azóta is derül mindenki
  • Gladiator #206
    M2, te most komolyan kepes voltal veluk ennyit vitatkozni?:D Jakuza vagy annyira vallalhatatlanul ostoba, aki egyebkent mar reg rajott, hogy o volt a hulye, mert mast se kepes, csak ezt az 5 millio telefonbol kiszamoltad, hogy 365 nap dolgot hajtogatni, amit igazandibol o ertett felre, vagy pedig trollkodik veled:D Hagyd a picsaba. Ha hulye, maradjon is annak, de ha meg trollkodik, akkor csak magadat egeted, hogy bedoltel neki:D