Gyurkity Péter

Eddig csalódás a Windows 8 rajtja

Dacára a Microsoft bizakodást kelteni hivatott korábbi közleményének, a Windows 8 egyelőre nem tudta meghódítani a vásárlók szívét, és a táblák növekvő népszerűsége sem lendített forgalmán.

December első napjaiban még hosszabb írásban fejtegettük az új operációs rendszer eddigi és a jövőben várható eredményét, most azonban a New York Times cikke (csatlakozva a hasonlóan negatív hangvételű beszámolókhoz) egyértelműen rossznak minősíti a rajtot. Nagyon úgy tűnik, hogy a rivális cégek fejlesztései komolyabb érdeklődést váltanak ki a vásárlókból, míg a Windows 8 és a Surface párosa nem jelent elég vonzerőt.

A Microsoft üzleteiben látott forgalom méreteit tekintve nem fogható az Apple Store-okban megszokott nyüzsgéshez, az almás cég termékei pedig az ünnepek alatt is jóval kelendőbbnek bizonyultak. Ezt a következtetést vonják le a PC-eladások alakulásából is, amelyek a Windows 8 felbukkanása ellenére sem akarnak meglódulni, miközben a hordozható termékek egyre jobban fogynak - jellemző, hogy az amerikai vásárlók egynegyede már nem is akar többé hagyományos számítógépet venni. Márpedig a Surface táblák éppen ez utóbbi szegmens sikerét hivatottak kiaknázni, az univerzális szoftveres háttér pedig összekötné az eddig többnyire egymástól különálló kategóriákat, a koncepció azonban mintha akadozna a gyakorlatban.


A Surface (nyilván elsősorban magasabb ára miatt) nem kellően vonzó ahhoz, hogy széles tömegek válasszák ezen új táblákat, a legtöbben ezért maradnak az Amazon, az Apple, vagy éppen a Google és partnerei termékinél. A korábban emlegetett 40 millió licenc nem jelzi számunkra a valós példányszámot, ezt a Microsoft egyelőre megtartja magának, saját szövetségeseik azonban elismerik, hogy az eredmény egyelőre csalódás számukra. Az Asus részéről az alacsony érdeklődést emelték ki, míg az Acer America elnöke lassú rajtról beszélt. Az NPD szerint mindenki kedvezőbb adatokat várt, ez pedig valószínűleg az eddigitől nagyon eltérő felhasználói élmény miatt maradt el.

Jó hír viszont a szoftvercég számára, hogy az elmúlt egy évben (novembertől számítva) a Windows Phone növelni tudta piaci részesedését. Bár az Egyesült Államok továbbra sem számít erős területnek, több európai és latin-amerikai országban javított a platform - ehhez nyilván az új eszközök megjelenésével is hozzá tudnak majd tenni néhány százalékot.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balumann #99
    Igazán elmehetnél végre orvoshoz.
  • WoodrowWilson #98
    Nem vitte a 900-as Cerka? Meglepő!
  • Kampós Orrú #97
    én kipróbáltam volna, ha egyáltalán ELINDULT VOLNA a VirtualBoxban szimplamagos gépen VT/x és NX/bit support nélküli procin

    de mivel ehhez kellett volna vennem egy vadonáns új gépet alaplapostul , procistul szÓrtam rá jó nagy ívben, ez az egy "OS" ami nem indul el nálam még a MAC OSX is fut virtualizálva a PC-men (!) , aztán persze volt "szerencsém" hozzá tapicskolni win RT-s gépen de akkora egy rakás szŐr egy 20 ezer Forintos Androidos készüléken futó oprendszer után , hogy még az ellenségemnek se kívánom hogy ilyennel szívjon !

    Ami pedig a gyors futást illeti, talán vissza kéne dángrédelni egészen az XP-ig, abban még nincs benne semmilyen gyárilag is integrált trójai megfigyelőszoftver, ami miatt 15-20x akkora lett egyből az operációsnak titulált trójai rendszer gépkövetelménye, hogy teljes képernyőt videókat és billentyűnaplókat küldjön sunyi kódolt csatornákon a lúzerről decentralizált hálón keresztül a központba a viszta/7/8
  • Balumann #96
    A rendszer gyorsabb, gyorsabban elindul és áll le (az ilyen félig hibernálós megoldásnak köszönhetően), és a programok is gyorsabban elindulnak, leállnak, ez gyengébb gépeken nagyon jól érezhető, az erőforráskezelésén is javítottak.
    Nem megy rajta semmi szarabbul, a modellező és tervező rendszerek sem.

    "gondolom sokan vannak még úgy vele, hogy szar, különben nem lenne az a szánalmas eredmény, hogy a Vista népszerűbb mint a 8-as (azonos időszakban nézve) Azért ez szánalmas. Gondoloim oka van és nem csak a csempék. Feltételezem azok is + pl. a programok nem úgy futnak mint ahhogy elvárná az ember."

    A szánalmas eredmény és népszerűtlenség többek között annak köszönhető, hogy a legtöbben hozzád hasonlóan ki sem próbálják, vagy kipróbálják pont annyi ideig, hogy bebizonyítsák maguknak, hogy ez tényleg szar, és már írják is a véleményüket (még jobban eltúlozva, ahogy te is csinálod).
    Sokan még csak azt se tudják, hogy a rendes asztal is használható, és a metro alkalmazásokat ki lehet törölni ami fölösleges a kezdőképernyőről, mert bejönnek a fórumokba, és azt olvassák, hogy "FÚ ez a metro milyen szar asztali gépen, ez csak érintőképeryővel jó, a metro alkalmazások meg pláne használhatatlanok, miért jó ez hogy nincsenek ablakok csak teljes képernyő, meg még a játékok is lassabban futnak rajta, és semmi előnye nincs".
    Aztán ismerősöm is azután merte felrakni, miután látta nálam megdöbbenve, hogy milyen jól használható az egész.
    Persze majd hosszabb távon lesz érdekes, hogy mennyire marad stabil, ha már sokminden lesz rátelepítve.
  • A1274815 #95
    Ilyen cikket lehetett volna a Win7-ről is írni. Ugyan is a Win7 se futtat gyorsabban játékokat mint a Vista.

    Amúgy a cikk is azt írja, hogy ugyan olyan a sebessége a játékoknak, nem pedig azt, hogy "ráadásúl még a játékok is lassabbak rajta".

    A Win8 elég gyenge önmagában is nem kell még gyengeségeket kitalálni hozzá.
  • Macropus Rufus #94
    nos egy új rendszertől azt várom, hogy jobb legyen. Amikor azt olvasom, hogy ugyan olyan, akkor az gy.k. lassú, hiszen egy új rendszeről van szó... Azért nem fogok váltani, hogy ugyan azt kapja más csomagolásban. Egy új rendszer legyen gyorsabb mint az elődje. Ha ugyan oilyan, akkoraz lassú.

    egyébnként biztos igazad van és a cikk kamuzik. Az, hogy neked éppen jól mennek semmit nem jelent. Pl. egy SolidWorks már eléggé szarúl megy alatta. Meg úgy általában a 3D modellező és tervező rendszerek.

    Váltás: gondolom sokan vannak még úgy vele, hogy szar, különben nem lenne az a szánalmas eredmény, hogy a Vista népszerűbb mint a 8-as (azonos időszakban nézve) Azért ez szánalmas. Gondoloim oka van és nem csak a csempék. Feltételezem azok is + pl. a programok nem úgy futnak mint ahhogy elvárná az ember.

    Válatni én speicel nem fogok, ui. semmi olyat nem tud a win8 amit a rendszerem ne tudna már most is. (ha nagyon akarom akkor még a metro stílust is rá lehetne erőszakolni, ui. lekezeli a rendszer az érintő kijelzőket. Megjegyzem: már vagy 5-6 éve benne van a támogatás az op- rendszerben. Hol volt még akkor a 8-as... :p )
  • Balumann #93
    "Nem jobb mint a hét, ráadásúl még a játékok is lassabbak rajta."

    Mindent megtesztek azért, hogy még népszerűtlenebb legyen. A játékok ugyan úgy futnak, mint Win 7-en, a cikk is ezt írja, akkor miért hazudsz olyat, hogy lassabban futnak, miért jó ez?
    Ráadásul "még a ..." is vicces, mert a programok valamivel jobban futnak, a rendszer gépigénye csökkent valamivel, bár ez nyilván a gyengébb gépeken érezhető jobban.
    Ne a csempék miatt válts, nézz utána milyen újdonságok kerültek bele, próbáld ki, és az alapján dönts, hogy számodra van-e annyi előnye, megéri-e váltanod.
  • Macropus Rufus #92
    windows8 gaming no faster than windows 7

    akkor miért tárjek át Win8.ra?
    Nem jobb mint a hét, ráadásúl még a játékok is lassabbak rajta.
    A csempék miatt? :o
  • Kampós Orrú #91
    kiváncsi lennék azért a pcfórumos moderátorok savanyú pofájára az ilyen ezt a trójai operácionista rendszert alaposan lejárató cikkek láttán.
  • Kampós Orrú #90