Berta Sándor

Több nap vagy hét alatt lehet megszokni a Windows 8 kezelését

Julie-Larson Green, a Microsoft szoftver- és hardverfejlesztésekért felelős vezetője is elismerte, hogy akár hosszabb időt is igénybe vehet, mire a felhasználók megszokják az operációs rendszert.

A menedzser kiemelte, hogy a jövőben a legtöbb PC érintőképernyős lesz. Ugyan - elsősorban költség okokból - megmaradnak a hagyományos képernyős konfigurációk, de ő például már nem tud olyan számítógépet elképzelni, amelynek nincs érintőkijelzője. Aki egy ilyen rendszert kipróbált, az többet nem tud róla lemondani. A Microsoftnál már az iPad bevezetése előtt léteztek érintőképernyős tervek és a cég nem az Apple készülékét vette alapul, hiszen a Windows 8 tervezése már a Windows 7 piacra dobása előtt elkezdődött. Az iPad és a Windows 8 kapcsán eltérő koncepciók voltak, de mindig is az alkalmazások közötti információmegosztásban és a multitasking fontosságában hittek, mert úgy vélik, hogy az emberek képesek arra, hogy egyszerre két dologgal foglalkozzanak.

Tudatosan döntöttek úgy, hogy a régi Asztalt és az új Windows-alkalmazásokat egyaránt elérhetővé teszik a felhasználók számára. Ennek oka, hogy az emberi ujj sosem lesz annyira pontos, mint egy egér és a jövőben is könnyebb lesz egy valódi billentyűzettel gépelni, mint egy érintőkijelzőn. Ugyan vannak olyan vélemények, hogy az egymás mellett létező két felület nem nyújt majd egységes felhasználói élményt, de szerinte ezek a hangok idővel el fognak halkulni.


Aki csak rövid ideig próbálja ki az új felületet, az alig tudja elképzelni, hogy az mennyire átfogó lehet. Nem az első 20 perc a döntő; az első tesztek azt mutatták, hogy az emberek nehezen barátkoznak meg az új felülettel. Átlagosan 2 naptól 2 hétig terjed az az idő, mire a felhasználók megszokják az, mely ugyanannyi idő, mint a legutóbb az Office esetében is. Ezt a jelenséget a Microsoft a Living With Windows program keretében vizsgálta, amelynél a tesztelőket több hónapon keresztül a saját lakásukban figyelték meg. Ugyanakkor voltak olyanok is, akiknek a kezdetektől semmilyen problémát sem okozott a Windows 8 használata. Kiderült viszont az is, hogy a hagyományos Asztalt használók átlagosan körülbelül 6 hét után kezdték el kipróbálni az új funkciókat.

Tény, hogy az új operációs rendszer radikális változásokat hozott. 1995-ben teljesen mások voltak az elvárások azzal kapcsolatban, hogy mit lehet csinálni egy számítógéppel: a PC az asztalon volt a monitorral együtt és az emberek megnyitották, majd bezárták az ablakokat. A csempés felületnek köszönhetően az információkat nem kell felkutatni, azok az első pillanattól elérhetők. S ehhez az interakcióhoz az érintőkijelző a legtermészetesebb. Hamarosan a laptopokon és az asztali konfigurációkon is minden olyan feladathoz az érintőképernyőket fogjuk használni, amelyekhez azok lesznek a legésszerűbbek.

A menedzser végül kitért arra is, hogy a Surface táblagéppel mind a felhasználóknak, mind a piacnak meg akarták mutatni azt, hogy miként kell majd kinéznie egy Windows 8-as számítógépnek. A Surface a konszern számára egyértelműen hosszú távú termék. Ugyanakkor a Windows előnye, hogy a vásárlók mindig a hardverpartnerek több terméke közül választhatnak.

Julie Larson-Green november közepe óta a Microsoft szoftver- és hardverfejlesztésekért felelős vezetője. Azután nevezték ki, hogy Steven Sinofsky, a Windows és a Windows Live részlegekért felelős menedzser távozott a posztjáról.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Balumann #38
    Az olyan alkalmazásokat (metro alkalmazások többsége) amiket touch screenre terveztek nem kell megszokni, érintőképernyő nélkül le kell törölni (kijelölés, alul rákattint az eltávolításra, pár másodperc).
    Én csak 2-3 -at hagytam meg, az interaktív tapéták miatt, pl. időjárás.

    A metrot úgy tervezték, hogy tökéletesen használható legyen akármivel irányítod. Egérrel is kényelmesebb, mint a régi start menü, könnyű átrendezni, csoportokat létrehozni, keresés ugyanúgy működik, mint eddig. Az összes alkalmazás megtekintéséhez jobbklikk bárhova, összes megtekintése, majd alul - gombbal "mappákba" rendezi.
    Nincsen hátránya a hagyományos start menühöz képest, ha már megszoktad benne, hogy mi hol van, berendezted igények szerint, stb..
    Az nem tudja csak megszokni, aki nem akarja (ami viszont érthető, nem volt létfontosságú ezt ráerőltetni az emberekre, nincs mindenkinek ideje/kedve arra, hogy új felületet, elrendezést szokjon meg).

    Az Office szalagjával is ugyanez a helyzet, sokkal jobb azt használni, de pláne aki nem csak egyszerű szöveget szerkeszt, annak újra meg kell tanulni (kérdés minek, ha a régit meg már gondolkodás meg keresgélés nélkül tudja használni, az újat lehet már sose fogja tudni úgy kezelni).
    Én is ismerek olyat, aki szidta mint a fene, de olyan alapdolgokat keresett percekig, ami ott van a leglogikusabb helyen akkora ikonként, hogy majd kiböki a szemét. :D
  • Flexcsi #37
    A hozzászokás nem idő kérdése. Ha egy alkalmazást kizárólag touch screen-re terveztek - pl. új fénykép nézegető - és az billentyűzetről nem kezelhető akkor az egy átlagos otthoni v. irodai gépen nem használható. Az egyetlen amire reagál billentyűről azaz ALT+F4. Nesze neked szokd meg! Ja és még lassú is mitha XT gépen nézegetnék 100MB-os képeket.
  • halgatyó #36
    Jó, de nem lehet mindenki olyan okos, gondolj az ilyen csököttekre is, mint pl. én.
    Ha mindenki okosabb lenne, mint Te, elmehetnél takarítani, képzeld csak el
    Hát nem jobb így?
  • Stefling #35
    Ez hülyeség, én 20 perc alatt hozzászoktam! Akinek max 1 nap alatt nem megy, ott komoly gondok vannak a fejben! xD
  • zord01 #34
    Bocsi, még hozzátennék valamit. Sajnos MUSZÁJ vagyok 2007-es office-t használni, mert bizonyos fájlformátumokat már csak ez kezel. Munka miatt muszáj.
    3 év használom. És tökéletes. Megnyitom, beírom amit kell, formázom és helló.
    A baj akkor kezdődik, ha valami olyas valamit kell használnom, ami nem képezi a "mindennapi felhasználás" részét. Tizen x éve tudtam, ilyenkor hova kell nyúlnom, de az új rendszeren a mai napig nem igazodom ki. Nem vicc, volt hogy valamit 10 percig kerestem, aztán feladtam. Azon a gépen net sem volt, úgyhogy másik irodába át, Google, megkeres, megcsinál. De nem sok kellett, hogy lerúgjam a monitort.

    Azóta már ráleltem a "Office Classic Menu" című cuccra, és azóta ismét HASZNÁLNI is tudom a programot. Végre ott van minden, ahol az évtizedes rutin szerint lenni kéne.

    Itt sem az volt a baj, hogy újítottak, hanem az, hogy nem átgondoltam. A leckét ezen pötyögő Pistikének ugyan könnyebb használni, de pont azzal baxtak ki aki az igazán komoly funkciókat használta.
    Simán lehetett volna egy olyan opció is, amin belül az ember megtalálja amit keres, a régi szisztéma alapján.
    De nehogy már. Hülye Power User, menjél megint tanfolymara, vagy baxál el az életedből +10 +20 +sok órát, azzal, hogy autodidakta módon ismét megtalálod azokat a funkciókat, maik neked fontosak, és a móka kedvéért ezúttal különösen mélyre elástak...

    Nahát ennyit az MS-ről, és a logikáról.
    A legtöbb amit tehetek, hogy nem támogatom őket azzal, hogy megveszem a terméküket. Vegyen szemetet a lujza néni, aki csak pötyögni használja a gépet...
  • zord01 #33
    Nekem borzalmasan unszimpi volt a W8, de megmondom őszintén nem a csempékkel volt a legfőbb bajom. Illetve azzal is, mert nem volt aero felület, nagyon hiányzott, hatalmas visszalépésként éltem meg, már-már bepresszíven hatott rám. De ez olyan dolog, hogy szerintem előbb utóbb (ha már a tabletek és a telefonok is elbírják) lesz megint aero. Szóval nem ez a legnagyobb baj, hanem a logikátlanságok SORA.

    Oké, hogy a rendszer gyorsabb, de dolgozni vele lassabb. Pl. miért nem lehet eldönteni, hogy hova bootoljon. Mert nekem asztal kell. Akkor minek dob egy olyan felületre, amit nem használnék.

    Aztán az alkalamzások is ide-oda dobálgatnak. Mi vagyok én tenisz labda? Tök sok idő elment ezzel. Sok esetben kettőt kell klikkelni, ahol régen egyet kellett. És ilyenek tömkelegével.

    Aztán, még ha akarnám sem tudnám használni a start képernyőt, mert valamelyik barom arra nem gondolt, hogy ha már ott vagyok, akkor tudjam kitűzni a képernyőre, annak a 3-4 word, excel fájlnak a parancsikonját, amivel napi szinten dolgozok. Neeeem... menjél vissza az asztalra. Akkor mi a búbánatos, harmatfürtök kannyáért van a start képernyő? Hogy 20*20 centis appban lássam, hogy épp +2 fok van, és jó idő, miközben az ablakon kinézve látom, hogy -5 fok van, és havazik? Hurrrá... ez kell a népnek, mind lólikának meg a darázsnak a show...
  • Co1e #32
    Ez nem egy DOS ..ez egy felhasználó barát felület... akkor mit nem lehet rajta megszokni?
  • soundsonic #31
    Nekem valamiért lassabb a win8 mint a 7.Oké a modern ui gyorsan bejön de a háttérben futó programok (ati driver, virusírtó stb) jóval lassabban töltenek be, pedig ssd-t használok. A modern ui-t hamar megszoktam, de semmi pluszt nem nyújtott amiért váltanom kéne. Az appok silányok. Nem sok értelemeset találtam. Föleg nem az ingyenes szekcióban. Win7-nél szinte azonnal használható a rendszerem és nem érzem szükségét a csempéknek. Időjárás meg külföldi hírek felejtősek. Magyar app kevés van, de azokat pár kattintással megnézhetem webewn is.. Alkalmam nem volt kipróbálni tablenten, ott biztos jó, de ahogy mások mondták 22 colos monitort tapicskolni luxus és fárasztó.
  • Magiszter #30
    Nekem semmi bajom a Ribbon-al és kimondottan élvezetesen lehet használni a Win8-as Explorer ribbont is.

    De gondolom én egy hülye vagyok.
  • evetke007 #29
    "Úgy konkrétan a office vacak szalagjait se sikerült már egy éve megszoknom és igazából még emberrel sem beszéltem aki ne átkozná."

    Nekem 3 év is kevés volt és én se találkoztam még élő emberrel aki azt mondta volna a ribbon menüre, hogy jó...