Berta Sándor

Windows RT a jövőben 64 bites architektúrákon is

Az ARM és a Microsoft folytatja az együttműködését. A cél ezúttal a Windows RT operációs rendszer 64 bites változatának és az azt támogató processzoroknak a kifejlesztése.

Az ARM megerősítette azt az információt, hogy az amerikai céggel közösen dolgoznak a 64 bites architektúra létrehozásán és ez kifejezetten a Windows RT-hez készül. A Microsoft új operációs rendszerének mobil készülékeket támogató verziója jelenleg csupán a 32 bites architektúrákat támogatja. Ian Forsyth, az ARM projektmenedzsere nem akarta vagy nem tudta elárulni, hogy mikorra készülhet a Windows RT 64 bites kiadása, de azt hangsúlyozta, hogy továbbra is minden szoftverfejlesztő partnerükkel együttműködnek a 64 bites támogatás biztosításáért. Ugyanezt emelte ki Nandan Nayampally, az ARM processzor marketingrészlegének vezetője is, aki hozzátette: minden operációs rendszereket fejlesztő és ökorendszer-partnerükkel együttműködnek azért, hogy tájékoztassák őket a következő generációs technológiákról és biztosítsák a támogatásukat. A Microsoft szóvivője nem akart reagálni a hírre.


A brit chiptervező társaság éppen az elmúlt napokban mutatta be az új 64 bites okostelefon- és szerverprocesszorait, a Cortex-A53 és a Cortex-A57 modelleket. Az ezekre épülő chipek várhatóan 2014-re jelenhetnek meg a piacon. Jelenleg a Windows RT-t futtató táblagépeknél 32 bites chipeket alkalmaznak, ide sorolható az Nvidia által készített Tegra 3 (Surface, Asus Vivo Tab RT) és a Qualcomm Snapdragon S4 (Dell XPS 10, Samsung P8510 Ativ Tab). Az Nvidia már fejleszti az ARM 64 bites architektúráján alapuló Denver kódnevű processzort, ezzel kapcsolatban viszont semmit sem árult el. A Qualcomm szóvivője szintén nem kommentálta a hírt.


A 64 bites architektúráknak számos előnyük vannak a 32 bitesekkel szemben. A legfontosabb a nagyobb memóriamennyiség támogatása és emellett egy 64 bites rendszer nagyobb teljesítményre is képes. Ugyanakkor az operációs rendszerek és szoftverek fejlesztőinek egy 64 bites architektúra jóval több munkát jelent, mert a meglévő kódokat nem lehet egyszerűen felhasználni, hanem teljesen újra kell írni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • T0nk #1
    "Ugyanakkor az operációs rendszerek és szoftverek fejlesztőinek egy 64 bites architektúra jóval több munkát jelent, mert a meglévő kódokat nem lehet egyszerűen felhasználni, hanem teljesen újra kell írni."

    Hát hogyne.