Berta Sándor

Idén 88 újságírót és 47 bloggert öltek meg

Egyetlen évben sem hunyt el annyi újságíró, internetes aktivista és blogger a munkája során, mint az idén. Ez derült ki a Riporterek Határok Nélkül (RSF) nevű szervezet legfrissebb jelentéséből.

Az RSF által nyilvánosságra hozott dokumentum szerint 2012-ben 88 újságírót és 47 bloggert öltek meg, 879 riportert és 144 bloggert, illetve online aktivistát vettek őrizetbe. Jelenleg 193 újságíró ül börtönben, s az elmúlt hónapokban 38 sajtómunkatársat raboltak el és 1993 riportert támadtak vagy fenyegettek meg. "A kiemelkedően magas számokhoz elsősorban a szíriai konfliktus, a Pakisztánban megfigyelhető erőszakos tálib cselekmények és a szomáliai polgárháború járult hozzá" - nyilatkozta Michael Rediske, az RSF szóvivője.


Idén a legveszélyesebb helyszíneknek Szíria, Szomália és Pakisztán mellett Mexikó és Brazília számítottak. Az utóbbi két országban a drogkartellek gyakorlatilag megkérdőjelezik az állam hatalmát és a legbrutálisabb bűncselekmények elkövetésétől sem riadnak vissza. A mexikói drogháborúról író bloggerek konkrétan életveszélyben dolgoznak, a biztonságukat senki sem tudja garantálni.

A legtöbb újságírót és bloggert idén Törökországban börtönözték be, az ilyen esetek száma a kurd konfliktus óta a kétszeresére emelkedett, 1983 óta soha nem volt ennyi riporter börtönben. Emellett rendkívül veszélyes terepnek számít a sajtómunkatársak számára Kína, Szíria, Irán és Eritrea is. Csak remélni lehet, hogy jövőre javulni fog a helyzet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • halgatyó #12
    Mindennek van valami célja. Azok, akik ilyen híreket adagolnak a lakosságnak, azt a látszatot szeretnék kelteni, mitnha a sajtószabadságot e néhány újságíró meggyilkolása veszélyeztetné.
    Amíg a tömeg ezen rágódik, addig se foglalkozik az őáltaluk benyújtott internetcenzúra-törvénnyekkel.
  • halgatyó #11
    Félreértés nem essék: én egyáltalán nem örülök annak, hogy újságírókat ölnek.
    Amit ki akartam fejezni az két dolog:
    -- Az sajtószabadság lábbal tiprása újságíró-öláések nélkül is megvalósítható! Sőt, a napjainkban tapasztalható tendencia teljesen független attól, hogy néhány újságírót meggyilkoltak, mert itt egyes politikai erők, a gazdag (nem veszélyes) országokban irányítják a változásokat (szájzártörvények, internetcenzura)
    -- Csak Magyarországon kb. 3,5 percenként meghal egy ember. Az egész világon másodperenként 3-an halnak meg.
    Minden ember halála egyedi tragédia a családnak, de távolról, száraz statisztikai nézve kb. 120 ember egy év alatt az így nem igazán hír. Ennek a sokszorosa hal meg pl. orvosi műhiba miatt.
  • Komolytalan #10
    Na ja, és mondjuk a haditudósítók benne vannak ebben? Mert hát Robert Capa-nak is mondták, hogy csinált már elég fotót, oszt foglalkozhatna valami kevésbé életveszélyessel is, de csak nem nyugodott míg aknára nem lépett.
    Az meg hogy egy blogger olyasmiről irkál, amiről veszélyes írni, az komolyan a taigetosz+ kategória. Mégis mit gondolnak, mi fog történni, ha az egész világ megtudja, hogy Mexikóban mit csinálnak a drog kartelek? Semmi? Ezért aztán érdemes meghalni (még pénzt se kapnak érte).
  • Tigristank #9
    Itt arról van szó, hogy a munkájuk miatt hány újságíró, blogger halt meg, ami szerintem egyáltalán nem egy elhanyagolható téma. Nyilván a szakmán belüli halálestek száma ennél jóval több, mert meg lehet halni betegségben, balesetben, bűncselekmény okán (most ide azt értem, amikor pl. egy kocsmai összetűzésben szíven szúrják a riportert) stb. is, de azok nem a munkájukkal összefüggésben történnek. Egy informatikust pedig nem nagyon fognak megölni a munkája miatt, ha azt legális keretek között végzi.
    Ezekből a számokból kiderül, hogy több veszélyes terep van jelenleg számukra és/vagy ők maguk is többet megengednek maguknak. Persze ebből kifolyólag az újságírók is hibásak, mert sokan azt gondolják, hogy a sajtóigazolványuk sérthetetlenséget biztosít számukra, és olyan helyekre is bemerészkednek, ahová nem kéne, mert persona non grata-k.
  • Tetsuo #8
    Pont azert reagalt igy, mert ez a hir max. az ujsagirokat erdekli; Akiknek irjak, azokat nem. Az sg-nek sincs sok koze hozza, hiszen itt meg ujsagirok sincsenek.
    Raadasul ezek az adatok csupan toredek, amibol statisztikat sem lehetne csinalni, persze az "ujsagiroknak" sikerult.

    Az erdekesebb lenne, hogy hany informatikust oltek meg husvet es halaadas kozott, de elobb definialni kene, hogy ki az az informatikus. ;)
  • Narxis #7
    Alapíts egy szervezet és ha nem szarnak le majd talán valaki lehozza egy hírben.
  • Tetsuo #6
    +1
  • halgatyó #5
    És ugyanezen idő alatt meghalt 45 636 újságíró szívinfarktusba, 23 555 meg tüdőrákban, további 18 333 autóbalesetben, 555-nem lezuhant a bérelt helikoptere/kisrepülőgépe....
    Továbbá agyonlőttek/felrobbantottak/elégettek 125 666 222 nem újságírót..

    Béke poraikra.
  • nlght #4
    +1 gyűjtsünk Szekeres Viktornak szíriai barangoló túrára :D
  • loky #3
    :) Küldjük őket Kínába... hogy onnan irkáljanak :) Jó nahh, csak vicceltem... Vagy nem??? :)