Berta Sándor

A sávszélesség-hiány komoly probléma marad

A közeljövőben az okostelefonok, a táblagépek és a PC-k összeköthetők lesznek egymással, s közösen teszik majd lehetővé a hozzáférést a világhálóhoz és a különböző tartalmakhoz. Azonban ahhoz, hogy ez megvalósuljon, megfelelő mobil szélessávú hálózatokra lesz szükség.

"Hiszek abban, hogy a dolog valósággá válik, minden tartalmat bármikor és bármely eszközről lehet majd streamelni" - jelentette ki Rolf Schwirz, a Fujitsu Technology Solutions igazgatóságának elnöke. Amennyiben ez a vízió valóban megvalósul, úgy ennek a Fujitsuhoz hasonló cégek örülnek majd a legjobban, hiszen a szervereken át a tábla PC-kig és a szoftverekig minden megtalálható a termékpalettájukon. Ugyanakkor azoknak a vállalatoknak, amelyek eddig az okostelefonok és a táblagépek készítésére összpontosítottak paradigmaváltásra kell felkészülniük.

"Amennyiben megnézünk ma egy okostelefont vagy egy tábla PC-t, akkor látható, hogy nem elég csupán megvásárolni egy készüléket. Maga az eszköz a portál" - közölte John Roese, a Huawei észak-amerikai kutatóközpontjainak vezetője. Az olyan hardvergyártóknak, mint az Acer, a Lenovo vagy a Motorola ez a folyamat azt jelenti, hogy ha nem akarják elveszíteni az ügyfeleiket, akkor ki kell építeniük számukra egy megfelelő infrastruktúrát. Önmagában a jó hardverek már semmit sem érnek, ezért az Acer számítási felhő szolgáltatást indít, amely Európában ősztől lesz elérhető és a Lenovo is ilyen terveket sző. Utóbbi rendszerét először Kínában tesztelik.


A legtöbb esetben a vállalatok azt tekintik a fő feladatnak, hogy biztosítani tudják a különböző tartalmakhoz való zökkenőmentes hozzáférést, tehát ha valaki például úton van, akkor is nyugodtan meghallgathassa az okostelefonján az otthoni PC-jén letöltött zeneszámot. Mindez azt eredményezi, hogy a szerverközpontokban egyre több tartalom gyűlik fel és egyre nagyobb sávszélességre lesz szükség. Mindez szemléletváltást is eredményez, hiszen a kiegészítők gyártói mondhatják azt, hogy miért készítsünk memóriakártyákat, ha úgyis minden a számítási felhő technológián alapuló szolgáltatásokba kerül? S persze ezt a kérdést feltehetik a processzorgyártók is, de mindez természetesen nem jelenti azt, hogy mostantól nem lesz szükség memóriakártyákra vagy processzorokra.

Sanjay Mehrotra, a Sandisk első embere szerint a sávszélesség iránti kereslet sokkal gyorsabban nő annál, minthogy azzal a hálózatüzemeltetők lépést tudnának tartani, különösen a videók terjednek világszerte robbanásszerűen. "Mindig lesznek sávszélesség-problémák" - jósolta. Álláspontját osztotta Roese is, aki szerint "Az ember mindig talált új és kreatív utakat a rendelkezésre álló összes sávszélesség felhasználásra."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lordsithlord #76
    Kérdés: mi a fenének kellene azokat a zenéket egy külső szerveren letárolni, amiket én már leszedtem a gépemre? Ma is van olyan stream szolgáltatást nyujtó program (pl. VLC vagy WinAmp), ami lehetővé teszi, hogy én távolról elérjem a gépemen található zenei vagy filmes anyagokat...

    Ez a felhő technológia elég felkapott mostanában, megy is rendesen a reklámozás, de az a valóság, hogy a legtöbb informatikus nem bízik meg benne. Ugyanígy a legtöbb cég is idegenkedik attól, hogy az adatait külső rendszereken tárolja, valljuk be, ez valahol érthető is.

    Érdekes, hogy egy ilyen felhő rendszer kiépítésére már volt egyszer kísérlet, akkor a Novell akarta ezt a megoldást alkalmazni. Akkor akkora bukta volt, hogy a cég ráment a dologra. A kifogás akkor az volt, hogy nem volt meg a megfelelő infrastruktúra a rendszer kiépítéséhez. A valóság azonban teljesen más volt: már akkor sem volt bizalom abban, hogy az adatok külső helyeken legyenek.

    A különbség az akkori és a mostani helyzetben az, hogy míg akkor volt alternatíva a dologra, addig most a cégek egységesen ebbe az irányba terelik a cégeket és a felhasználókat afféle úthenger taktikával. Lényegében szép lassan megszüntetik az egyéb megoldások támogatását, ergo ha valaki naprakész akar maradni, az vagy használja az ő ötletüket, vagy lemarad és akadályoztatva lesz saját érdekeinek az érvényesítésében.
  • dyra #75
    hülyegyerek, nem felnyomtak hanem gondom van. De neked nem részletezem mert elegem van a hülyeségeidből. A WOW se felhőben fut de mind1, próbálod itt hülyíteni a népet. Attól, hogy a játékhoz net kell az nem feltétlen lesz felhőben futó, de nem csodálkozom, hogy összemosod a dolgokat.
  • Yv@n #74
    Az energiaigényesebb dolgokra gondoltam igen. Pl mikor ott röfög fél gőzön minden második háztartásban valami combosabb pc, miközben nincs kihasználva. Ha a számítási kapacitást központosított erőforrás adja, akkor ott hatékonyabb kell legen az energia kihasználás, hisz sokkal jobban átcsoportosítható az egész.

    Ettől függetlenül nyilván vannak kivételek, szükség lehet az embernek helyi telepítésű izom pc-re, de általánosságban nézve mi vagyunk kevesebben, akik ezt igénylik.
  • Yv@n #73
    A megnövekedett sávszél miatti költség jelentősebb része a hálózat kiépítés, földmunka, tehát a kábelek lefektetése. A már kiépített hálózat bővítéss nem annyira durva anyagilag, szóval annyira nem indokolná a drágulást. Nyilván a szolgáltató telesírná a párnáját, hogy nem csak kivenni kell a pénzt az üzemeltetésből, hanem befektetni is szükséges, de az élet már csak ilyen.

    A backupról, illetve otthoni user szelektív backup minőség...az én személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban az, hogy a user gépe televan szeméttel, javarészt ő maga sem tudja mivel, ha bakupolni kell akkor *.* megy a mentésbe(amit adott esetben soha át nem néz, csak gyűlik a szekrényben). Az olcsó tárolók korában magasabb a költsége a rendrakásnak, mint venni fillérekért egy új üres hdd-t és folytatni a szemétgyüjtést.(Most ebbe beleköpött a hdd drágulás, de idővel majd helyrerázódik a dolog)
  • gforce9 #72
    "Egyébként kényszeredetten ragaszkodsz ahhoz, hogy a felhő semmi más, csak egy virtuális disk"

    Ilyet sehol nem írtam. Nem ragaszkodok semmi ilyesmihez. A backupot nem is én hoztam fel. Légyszives ne nézz hülyének. Én a felhőszolgáltatások jövőjét vitatom, hogy tényleg gazdaságos lesz e akkor is, amikor szinte mindenki ráál. Az indokokat is felsoroltam és az indokok között a backup tárhelyek növekedése, csak egy apró pont volt, amit fel sem hoztam volna, ha valaki fel nem veti. A WOW kapcsán pedig... A wow 3d képét nem a szerver állítja elő. Hanem minden kliens külön külön. Ennek a számításigénye célhardvert igényel és többszörös számítási kapacitást a kliensoldalon, ahhoz képest, ami jelenleg kell 1-1 kliensnek szerveroldalról. Kíváncsi lennék a havidíjakra, ha a 3d kép előállítását a szerverek nyakába sóznák. Nem kicsit ugrana meg szerintem.
  • Komolytalan #71
    Az hogy olyan jelszót adtál meg a kuglinak, amit fel tudtak törni az semmi mást nem bizonyít minthogy balf.sz vagy.
  • Komolytalan #70
    Nem biztos hogy azt nézik, hogy te 800x600-ban játszol-e vagy HD-ben, de ha egy kiadó azt mondja, hogy túl sok a warez és XY játék csak felhőben fog futni, akkor nem lesz más választásod. A Blizzard ugye meglépte ezt a WoW-val, és sikeres lett (üzletileg is). Szóval innen kezdve elég egyértelmű, hogy az egyszemélyes játékokat is netessé kell alakítani, méghozzá annyira, hogy ne lehessen megtörni. Erre meg legegyszerűbb megoldás ha a játék nem a gépeden fut, hanem egy központi szerveren, a géped pedig csak buta terminálként működik.
  • Komolytalan #69
    Téged miért zavar az, hogy XY cégnek mi mennyire gazdaságos? Nézd meg hogy neked mennyit kell fizetned érte, nézd meg hogy ez megéri-e, és ha igen, akkor vedd meg a szolgáltatást, és örüljél. Szerintem.

    Egyébként kényszeredetten ragaszkodsz ahhoz, hogy a felhő semmi más, csak egy virtuális disk. Nyilván ettől minél messzebb megyünk, annál inkább lesz érdekes a felhő szolgáltatás. Egy lépcső a biztonság (backup), ami ugye otthoni disken manuális, felhőben meg automata. Következő lépcső lehet a szoftverek, amiket otthonra (vagy mondjuk céghez) meg kell venni, felhőben meg "óradíjért" használhatod. Megint érdekes lehet a dinamikus számítási kapacitás, amivel vagy nagyon sok költséget (mivel nem kell megvenned több 1000 gépet), vagy nagyon sok időt (mivel töredék idő alatt lefut, mint saját számítási teljesítményeden) lehet spórolni mondjuk a cégednek, így versenyelőnybe kerülhetsz. Jelenlegi cégemnél vannak több órás, sőt több napos futási idejű scriptek. Amíg fut, addig a külsős szakértők jóformán malmoznak, óránként x ezerért. Ha felhőbe vinnék a számítást, akkor kevesebbet kéne fizetni a külsősöknek/1-1 projectet rövidebb határidőre be tudnánk vállalni. Persze van macera a dologgal, mert a migrálás nem egyszerű. De ilyen versenyelőnyért egyértelműen megéri.
  • opeca #68
    Ez az egész felhő dolog egy vicc.

    Először is maga a marketing-bullshit ami mögötte van. Mert mi is a felhő, tkp. egy szerver-kliens architektúra. Ennyi. Az, hogy hány szerver van összekapcsolva, vagy a háttérben az erőforrás-megosztás mi végzi az már teljesen mellékes, szóval ez a spanyolviasz újra-feltalálása.




  • SchumiBacsi #67
    Elején biztosan zöldebb lesz, de kábé 5-10év exponenciális tárhely és sávszélesség növekedés után, aligha lesz...
    Mert ugye backuploni 4-5× MINDENT ez globálisan iszonyat sok adat.
    Globálisan kiszolgálni a játékigényt elképzelhetetlen kapacitás.
    Mert jó lenne nem 640×480-800×600 felbontás között low grafikán váltogatni az 1920×1080 felbontások és maxgrafikák után...

    Túlkomplikált az egész otthon egyjátékos módban legyen rendbe a gép és kész megy.

    Felhőnél rakj alá olyan szervereket amik helyileg legalább ezreket szolgáljon ki valós időben, ezeket minden 50km2-en ismételd meg... rakj alájuk gigabites netet(szvsz kevés), mind legyen összekötve, mindhez vigyél oda akár dedikáltan nagyfeszt is, mert például Magyarországon 20kV-os hálózatra ezt nem bíznám. Tegyél még kamionnyi akksit és UPS áramkört mert nem akarok bambán nézni hibaüzenetet, mert 500km-re a szerverfarmban nincs áram...

    Sztem már nem zöld a kóceráj, mert használom az én gépemet otthon ugyanúgy, távolban meg a szerverfarm ugyanúgy izzad userenként hogy leszámolja a játékot, ja és lőjje fel akadás nélkül terrabites netekre... mely a gépemig elér.

    Ez az energiaszektornak és olajiparnak biztosan jó, ha kitolnak napi 200millió hordót a fekete nektárból naponta ehhez a marhasághoz is, de már rebesgetik hogy a 90millió is kétséges és nem úgy néz ki hogy a gazdaság növekedése által újra keletkező űrt biztonságosan ki lehet majd tölteni bármilyen más módon... hogy aztán a hosszútávon duplázódó energiaárakról ne is beszéljünk... egy fenntarthatatlan vicc az egész felhő.