Napi Online

Szakadás volt ma a magyar nethálózaton

A hazai internet jelentős részét érintő hiba miatt több hírportál is elérhetetlenné vált, a Ringier-csoport honlapjai az áldozatok között voltak. A hajnal óta fennálló hibát délután negyed ötre hárították el.

Ma hajnal óta szakadozott illetve nem működött az Externet szerverpark-szolgáltatása, sőt, a cég honlapja sem volt elérhető. A társaság tájékoztatása szerint a hiba a GTS Hungarynél van, az Externet másodlagos szolgáltatóként viseli ennek következményeit. Az Externet délután negyed öt tájban arról számolt be, hogy a hibát sikerült elhárítaniuk a GTS szakembereinek, a szolgáltatások újra működnek. A GTS ügyfélszolgálatán arról tájékoztattak, hogy a hiba Hauszman Alajos utcai szervertermét érintette. (A GTS honlapja és ügyfélszolgálata elérhető volt, valószínűleg másik szerverteremből szolgálják ki saját magukat, a weboldalon azonban nem találni tájékoztatást a problémáról.)


Externet-adatforgalom

Az Externethez hasonlóan a leállás áldozatai között voltak a Ringier-csoport hírportáljai, köztük a Blikk, a Népszabadság és a Nemzeti Sport honlapja, vagyis órákon át nem volt elérhető sem a blikk.hu, sem a nol.hu, sem pedig az nso.hu. Negyed öt után újra működtek a honlapok. Az Externet közlése szerint a hiba kizárólag a szerverhosting-szolgáltatást igénybe vevő Externet-ügyfeleket érintette, az ADSL-t és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatásokat nem - közölte a cég.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • xido #1
    Tegnap éjjel is az volt,nem csak ma..és ugyanazokat a magyar oldalakat érintette